2017. június 29. csütörtök

jún. 29
9:15
Megállíthatták a zsarolóvírust (HírTV)
Ukrajnában a csernobili erőművet, az Antonov-gyárat és a Boriszpil repteret is megfertőzte a vírus.
jún. 29
9:15
Blokkolhatják a kárt okozó külföldi médiát Ororszországban (ProfitLine)
Fontolóra vette az orosz Szövetségi Tanács az olyan, orosz közönséget megcélzó külföldi médiumok blokkolását, amelyek tevékenységükkel kárt okoznak Oroszországnak, a finanszírozás szempontjából pedig azt mérlegeli, hogy az idegenből támogatott orosz sajtóorgánumokat hasonlóképpen kezelje, mint a "külföldi ügynökségnek" minősített civil szervezeteke
jún. 29
9:15
19,65 millió forinttól elérhető az új Range Rover Velar (Auto Pult)
Tavaszi bemutatkozását követően a Range Rover Velar rövidesen elérhető lesz hazánkban is, ám mire ez megtörténik, a Jaguar Land Rover konszern új motorja is bekerül a lemezei alá. A sikervárományos prémium középkategóriás SUV egészen vonzó lesz a 300 lóerős kétliteres turbómotorral. Erre szükség is lesz, ugyanis a Velar nem lesz kifejezetten olcsó.
jún. 29
9:15
Bevándorlási vízumot kaphat újabb több ezer afgán (ATV)
Az amerikai szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottsága jóváhagyta szerdán, hogy további négyezer vízumot kaphassanak olyan afgánok, akik tolmácsként vagy a támogató stáb tagjaként segítették az Afganisztánban harcoló amerikai erőket.
jún. 29
9:16
Tállai: nyílnak a NAV-ablakok (Gondola)
Az adóhivatal közelebb viszi a lakossághoz szolgáltatásait, a kormányablakok egy részében már adózással kapcsolatos ügyek is intézhetőek, első lépésként 12 olyan településen nyílik NAV-ablak a kormányablakokban - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t
jún. 29
9:18
Elege lett Tóth Gabinak! Visszavonul (Blikk)
Otthagyja a csillogást.
jún. 29
9:18
Drámai korlátozások - Újabb kórházi osztály zár be a nyáron (Alternatív Energia)
Az ok most is a megoldhatatlan munkaerőhiány - Csökkentenék a vizsgálatok számát is.
jún. 29
9:18
Ma kezdődik a Gyulai Várszínház 54. évada (Gondola)
Ma kezdődik a Gyulai Várszínház 54. évada, augusztus 13-ig ötven programot, három új színházi bemutatót és öt fesztivált rendeznek
jún. 29
9:20
Világraszóló buli lesz Ricky Martinék esküvője (Blikk)
Ricky Martin már hét hónappal ezelőtt bejelentette eljegyzését párjával a svéd művésszel, Jwan Yoseffel, de a részletek még csak most derültek ki.
jún. 29
9:20
Nőtt az amerikai határról visszafordított magyarok száma (Gondola)
Az elmúlt egy hétben jelentősen megugrott az Egyesült Államok határáról visszafordított magyar állampolgárok száma - erről Kumin Ferenc New York-i főkonzul beszélt a Kossuth rádió 180 perc című műsorában csütörtök reggel
jún. 29
9:21
Villámcsapás miatt nincs víz Szászváron (Kripto Akadémia)
A vízszolgáltatás szünetelése ezer fogyasztót érint.
jún. 29
9:21
Hullámvasút a tőzsdéken (Portfolio)
A hét eleji esések után tegnap az amerikai részvénypiacon már kifejezetten optimisták voltak a befektetők, mindhárom vezető részvényindex értéke emelkedett, ami az olaj piacán tapasztalható jó hangulatnak is betudható. Az optimista hangulat...
jún. 29
9:21
Gulyás Gergely: Az amerikai külügy inkább gátja a jó kapcsolatoknak (444.hu)
A Fidesz alelnöke óvatosan lázad amerikai útján.
jún. 29
9:24
Új helyeken intézheti adóügyeit (Adózóna)
Az adóhivatal közelebb viszi a lakossághoz szolgáltatásait, a kormányablakok egy részében már adózással kapcsolatos ügyek is intézhetők, első lépésként 12 olyan településen nyílik NAV-ablak a kormányablakokban – tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.
jún. 29
9:27
Sportfogadás: Ezt várjuk az FTC és a Vidi EL-meccsétől (Agroinform)
A Fradi és a Videoton megkezdi szereplését az EL-ben, naná, hogy van ötletünk a csapatok meccseire!
jún. 29
9:27
Felcsúti paradoxon: Mészáros a saját alvállalkozója lett (HírTV)
A felcsúti polgármester ugyanakkor nem szedhet kétszer a 75 milliárdos húsosfazékból.
jún. 29
9:30
A pofátlanság csúcsa: mozgáskorlátozott igazolványokat lopott egy férfi Terézvárosban (Blikk)
Több mint egy hónap alatt hét autóból öt mozgáskorlátozott igazolványt és két GPS-t lopott el egy i férfi Terézvárosban.
jún. 29
9:30
Cristiano Ronaldo bejelentette az örömhírt: megszülettek ikrei (Blikk)
Kazany – Ronaldo bejelentette, hogy megszülettek ikrei. Emiatt ki is hagyja a Konföderációs Kupa bronzmeccsét a portugál fociválogatott.
jún. 29
9:30
Magyar-török kormányzati konzultáció Ankarában (Gondola)
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Ankarába utazik, ahol a felső szintű stratégiai tanács ülésén vesz részt minisztereivel együtt; ez a gyakorlatban magyar-török "kormányülést", kormányzati csúcstalálkozót jelent - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke
jún. 29
9:32
Van fejleszteni való a magyar-amerikai kapcsolatokon (Gondola)
Miközben a magyar-amerikai gazdasági és biztonságpolitikai együttműködés nagyon jó, ettől elmaradnak a politikai kapcsolatok.
jún. 29
9:33
Szigorúbb ellenőrzés az amerikai légi közlekedésben (HírTV)
A jövőben alaposabban vizsgálják át az elektronikai készülékeket és az utasokat is.
jún. 29
9:33
Hazánk 2022-ig szintet lép a gyorsforgalmi úthálózat kiépítettsége terén (ProfitLine)
Magyarország 2022-ig szintet lép a gyorsforgalmi úthálózat kiépítettsége terén és felzárkózik az európai országok középmezőnyébe - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az M25-ös autóút alapkőletételén szerdán, Andornaktálya határában.
jún. 29
9:33
Gulyás Gergely elárulta, Obama miatt nem megfelelő a kapcsolat Washingtonnal (ATV)
Miközben a magyar-amerikai gazdasági és biztonságpolitikai, katonai kapcsolatok és együttműködés nagyon jó, ettől a szinttől "indokolatlanul elmaradnak a politikai kapcsolatok" - jelentette ki az MTI-nek nyilatkozva szerdán este Gulyás Gergely, az Országgyűlés fideszes alelnöke, aki háromnapos látogatáson tartózkodik Washingtonban.
jún. 29
9:33
Óriási változás jön az NB I-ben az EL-meccsek miatt! (Sport365)
A szurkolóknak vélhetően tetszeni fog.
jún. 29
9:33
Újabb őrizetbe vétel a Czeglédy-ügyben! (Infostart)
Újabb embert vettek őrizetbe a Czeglédy Csaba és társai ellen költségvetési csalás gyanúja miatt indult nyomozás során, az ügyészség indítványozta a nő előzetes letartóztatását - tudatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.
jún. 29
9:36
Orbán tiszteletét teszi Erdogannál - viszi a fél kormányt (Privátbankár)
Ankarába utazik Orbán Viktor és öt minisztere több tucat üzletember társaságában.
jún. 29
9:39
Wáberer döntött, visszaveszi a nevét (AQUA)
Nem kedvezők a feltételek egy nemzetközi fuvarozással foglalkozó cég tőzsdei bevezetésére, amikor a nyugati országok rendőrei kelet-európai kamionsofőröket vezetőszáron visznek el – ezzel indokolta a Magyar idők kérdésére Wáberer György, miért döntött úgy, hogy volt cége 2018 után biztosan nem használhatja a nevét.
jún. 29
9:39
Sósav folyt a pályaudvaron (HírTV)
Hetvennyolc embert költöztettek ki.
jún. 29
9:45
Időjárás: a kánikula mellett újabb zivatarokra figyelmeztetnek (Háziállat)
A meteorológusok előrejelzése szerint a csapadékos, szeles idő miatt az ország sok területén átmenetileg jelentősen felfrissülhet a levegő, pláne, hogy a zivatarokból, záporokból még csütörtökön is kapunk egy adaggal.
jún. 29
9:45
Nem kell az MTVA segítsége: a család temeti el Nagy Györgyöt (Femcafe)
Nyilatkozott az elhunyt lánya.
jún. 29
9:48
Figyelem! Ma este nem lehet e-matricát venni (Infostart)
Tervezett karbantartási munkálatok miatt 2017. június 29. (csütörtök) 22:00 – 02:00 óra között a Nemzeti Mobilfizetési Rendszerben nem lehet vásárlásokat indítani - tudatta a cég.
jún. 29
9:48
Százmilliók landoltak a liberális jogvédőknél (Gondola)
Több mint 400 millió forinttal támogatta a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) működését Soros György alapítványa.
jún. 29
9:51
Világszintű fegyverkísérlet zajlott a Földön a napokban és nem sejtette senki? (Blikk)
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiberbiztonsági szakértője szerint fegyverkísérlet volt a két napja elindult globális vírustámadás.
jún. 29
9:51
Kitiltják a motoros hajókat a Balatonról (Alternatív Energia)
Az autós közlekedést is háttérbe szorítanák.
jún. 29
9:51
Közel 4000 gazda kaphat hamarosan örömhírt (Portfolio)
A tervezetteknek megfelelően, még júniusban döntést hozott a Miniszterelnökség az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) pályázatokról- írja a kormany.hu. A keretet 68 milliárd forintra megemelve, a jogosult kérelmek 92%-a (3900 db kérelem)...
jún. 29
9:51
Már-már fegyvernek minősül a Rezvani új SUV-ja (Auto Pult)
Úgy tűnik, hogy a Rezvani nem csak jó elképzelésekkel, de bőséges anyagi háttérrel vágott bele az autógyártásba, és így a Beast névre hallgató sportautójuk mellett hamarosan SUV modellel is csábítják az újdonságra vágyókat. Méghozzá nem is akármilyennel.
jún. 29
9:51
Fordulat: Mégsem zsarolóvírus pusztított végig a világon (ATV)
Nem zsarolóvírus volt az elmúlt napokban globális méreteket öltő hackertámadásban bevetett kártevő, mert helyreállíthatatlanul teszi tönkre a megfertőzött számítógépek adatállományát - jelentette be csütörtökön az orosz Kaspersky Lab kiberbiztonsági vállalat.
jún. 29
9:51
Lavinát indítanának a Tesco-dolgozók (HírTV)
Az érdekképviseletek azután hirdették meg a tiltakozást, hogy a cég vezetése nem volt hajlandó velük tárgyalni a béremelésről.
jún. 29
9:53
Élvezi a nagypapaságot, de valami nagyon kifogott Nagy Ferón (Blikk)
Első alkalommal hagyták kettesben az unokájával Nagy Ferót.
jún. 29
9:53
Súlyos hiba miatt vizsgálják a csepeli önkormányzatot (Alternatív Energia)
2-ből 4 milliárd lett papíron.
jún. 29
9:53
19,65 millió forinttól elérhető az új Range Rover Velar (Auto Pult)
Tavaszi bemutatkozását követően a Range Rover Velar rövidesen elérhető lesz hazánkban is, ám mire ez megtörténik, a Jaguar Land Rover konszern új motorja is bekerül a lemezei alá. A sikervárományos prémium középkategóriás SUV egészen vonzó lesz a 300 lóerős kétliteres turbómotorral. Erre szükség is lesz, ugyanis a Velar nem lesz kifejezetten olcsó.
jún. 29
9:57
Hullámvasút a tőzsdéken (Portfolio)
A hét eleji esések után tegnap az amerikai részvénypiacon már kifejezetten optimisták voltak a befektetők, mindhárom vezető részvényindex értéke emelkedett, ami az olaj piacán tapasztalható jó hangulatnak is betudható. Az optimista hangulat...
jún. 29
9:57
Megbüntette saját cégét az MNB (444.hu)
15 millió forintra.
jún. 29
9:57
Ritka fotó: Zséda megmutatta csaknem 10 éves fiát, Nimródot (Femcafe)
Nagyon hasonlít az anyukájára.
jún. 29
9:59
Az MNB megbírságolta saját leányát (Portfolio)
Az MNB 15 millió forint bírságot szabott ki a KELER Központi Értéktár Zrt.-re - többek közt - a társaság működésével összefüggő nyilvántartási, tájékoztatási, bejelentési és adatszolgáltatási problémák, valamint szabályozási...
jún. 29
10:00
Rendet tesz az MNB az udvarban: megbüntették a KELER-t (Privátbankár)
A központi értéktárban nézett körül a felügyelet, és nem találtak mindent rendben.
jún. 29
10:03
Fegyverkísérlet volt Petya támadása (Infostart)
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem kiberbiztonsági szakértője szerint fegyverkísérlet volt a két napja elindult globális vírustámadás.
jún. 29
10:03
Hónapokig tarthat azonosítani a londoni áldozatokat (HírTV)
Huszonhárom olyan lakás van, ahol nem tudták kideríteni, hogy hányan és kik laktak.
jún. 29
10:06
15 millió forintra bírságolta a KELER Zrt.-t a jegybank (Menedzsment Fórum)
Adminisztrációs problémák és szabályozási hiányosságok miatt lettek elmeszelve, de az ügyfeleik ennek elvileg nem látják a kárát.
jún. 29
10:06
Nagy a baj: villámcsapás miatt ezer lakásban nincs víz Szászváron (Blikk)
Villám csapott egy trafóházba, ezért ezer lakásban nincs víz a Baranya megyei Szászváron.

Keresés