2017. június 29. csütörtök

jún. 29
8:21
Bíróság elé citálják a Maduro elnökkel szakító venezuelai főügyészt (ATV)
Előzetes bírósági meghallgatásra idézték be Luisa Ortega Díaz venezuelai főügyészt - közölte szerdán a latin-amerikai ország legfelsőbb bírósága.
jún. 29
8:21
Marad a kánikula - heves zivatarokkal (Infostart)
Több megyére a hőség és a viharos szél, míg a heves zivatar veszélye miatt az egész országra (köztük több megyére másodfokú) figyelmeztetéseket adtak ki csütörtökre.
jún. 29
8:27
Vége az OTP rallynak, vagy csak pihen egy kicsit? (ProfitLine)
Majd 1 százalékot esett a bankpapír szerdán kicsivel több mint 4,4 milliárd forintos forgalom mellett.
jún. 29
8:27
Nem fogja elhinni, kivel fogott kezet Kapás Bogi - fotó! (Sport365)
Felejthetetlen találkozás.
jún. 29
8:27
Valamiért sok magyart nem engednek be Amerikába (444.hu)
A New York-i főkonzul szerint az utóbbi egy hétben jelentősen megugrott az amerikai határról visszafordított magyarok száma
jún. 29
8:33
1200 alkalmazottat bocsát el a Tesco (Portfolio)
Folytatódik a Tescónál a létszámleépítés Most a cégközpont alkalmazottainak negyedétől válik meg a legnagyobb brit kiskereskedelmi lánc Az elmúlt években több ezer fős létszámleépítést hajtott végre a Tesco a 2014 óta hivatalban...
jún. 29
8:33
Hivatalosan is üzemel az okoskerítés (HírTV)
A kormány szerint bár áram van a magyar–szerb határon álló határzárban, de az nem életveszélyes.
jún. 29
8:35
Hullámvasút a tőzsdéken (Portfolio)
A hét eleji esések után tegnap az amerikai részvénypiacon már kifejezetten optimisták voltak a befektetők, mindhárom vezető részvényindex értéke emelkedett, ami az olaj piacán tapasztalható jó hangulatnak is betudható. A jó hangulat...
jún. 29
8:39
100 milliárdos kárt okozhat az aszály a kukoricatermelésben (ProfitLine)
Egy-egy aszályos év csak a kukoricatermelést tekintve 100 milliárd forint kárt tud okozni, a helyzet megoldása érdekében a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) június 1-től visszavonásig tartós vízhiányos időszak kihirdetését kérte Pintér Sándor belügyminisztertől - mondta Győrffy Balázs, a NAK elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.
jún. 29
8:39
Holnaptól tőzsdén a Netpincér (Portfolio)
Közel 1 milliárd eurós részvénykibocsátásra kerülhet sor a Netpincér anyacégénél. A Reuters értesülései szerint a megcélzott sáv felső határán kelhetnek el a részvények, jó eséllyel aki 25,5 euró alatt adott ajánlatot, az üres...
jún. 29
8:39
Tv-műsor: Itt nézheted a Fradi, a Vidi és a Vasas meccsét! (Agroinform)
Mindhárom magyar csapat Európa Liga-selejtezőmérkőzését közvetíti a közmédia
jún. 29
8:39
Férfiak vallottak, ezeket a ruhadarabokat imádják rajtunk a legjobban (Femcafe)
Ideje felfrissíteni a ruhatárunkat.
jún. 29
8:45
10 évig azt hitte, megússza a halálos kórt a legendás bemondó (Blikk)
Sokáig azt hitte, jóindulatú a daganat.
jún. 29
8:45
A válság óta nem volt ilyen: milliárdos pénzosztásba kezdenek a bankok (Portfolio)
Jóváhagyta a Fed a 34 amerikai banknak, hogy extra tőkét használjanak fel a részvény-visszavásárlási és osztalékfizetési terveikhez. Az amerikai jegybank a kedvező stresszteszteknek köszönhetően döntött így, ez az első eset a 2008-as...
jún. 29
8:45
Orbán, Rogán és Gyurcsány feleségével is összeköltözik Demcsák? (Alternatív Energia)
A tévés egy utolsó nagy dobásra készül Vajna csatornájánál.
jún. 29
8:45
Juhász: A Fidesz elfoglalta a sportot is (HírTV)
Az Együtt elnöke szerint a taótámogatásokkal „hatékonyabban lehet lopni”.
jún. 29
8:47
Két ember kórházban: megállóba csapódott a X. kerületi karambol után a kisteherautó - helyszíni fotók (Blikk)
Két embert szállítottak kórházba csütörtök reggel a X. kerületben történt súlyos baleset után.
jún. 29
8:47
Gondoltad volna, hogy a Rolls-Royce tulajok fiatalabbak, mint a BMW-sek? (Portfolio)
A Rolls-Royce egy 111 éves márka, amely az egyik legnagyobb presztízzsel bír a luxusautó vásárlók körében. Ha eszünkbe jutnak a régi idők, akkor azt gondolnánk, hogy az átlagosnál idősebb réteg veszi ezeket az autókat, többek között...
jún. 29
8:47
Félmilliárdból újítják fel a vásárcsarnokot Komlón (Alternatív Energia)
Az árusító terület ötezerről csaknem tízezer négyzetméterre nő.
jún. 29
8:49
Gyászol Bálint gazda: ezt mondta neki halála előtt Nagy György (Blikk)
Bálint György, vagyis Bálint gazda egyelőre még nem tudja felfogni, hogy elvesztette kollégéjét, Nagy Györgyöt.
jún. 29
8:49
Riasztás - Viharos szél, hőség országszerte (Alternatív Energia)
Csütörtökön is nagyon erős UV-B sugárzás várható.
jún. 29
8:51
Elárulta: bűnözőbe volt szerelmes Gubík Ági (Blikk)
Sosem arról volt híres Gubík Ági, hogy megijedne a tabu témáktól, de a szerelmi életét általában megtartotta magának.
jún. 29
8:51
Páros lábbal rúgtak bele a németek a nagy olasz "bankmentésbe" (Portfolio)
A német pénzügyminiszter, Wolfgang Schäuble élesen kritizálta a legújabb olasz "bankmentést", szerinte ugyanis a déli állam kormánya az EU-s szabályokat megkerülve, az adófizetők pénzét használja arra, hogy a két csődbe ment pénzintézet...
jún. 29
8:51
Japán tuning az USA kedvenc Toyotájához (Autónavigátor)
Bár Európában nem kapható a Toyota Camry legújabb generációja, mégis érdekes lehet, hogy milyen tuningverziókat készítettek belőle a japánok.
jún. 29
8:54
Még szigorúbban fogják ellenőrizni az USA-ba tartó repülőket (Menedzsment Fórum)
A fokozott biztonsági intézkedések miatt azonban úgy tűnik, nem kell minden járatra kiterjeszteni az utastérre vonatkozó laptoptilalmat.
jún. 29
8:54
Kicserélik a rendőröket, de fegyvert nem adnak nekik (Infostart)
Nem használhatnak fegyvert és kényszerintézkedéseket sem alkalmazhatnak majd azok a külföldi rendőrök, akik a Sziget fesztivál, illetve a Formula 1-es autóverseny ideje alatt teljesítenek majd szolgálatot - mondta az InfoRádióban az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Főigazgatóság Közrendvédelmi Főosztályának kiemelt főreferense. Varga Judit
jún. 29
8:54
Brutális felvétel: út mellett álló családot gázolt el a kamion (Blikk)
Egy ember meghalt, kettő pedig kórházba került, miután egy kamionos a elütötte őket közvetlenül a zebra előtt.
jún. 29
8:54
Forradalmi újítás: már Facebookon is nézhetjük majd a Bajnokok Ligáját (Blikk)
New York – A népszerű közösségi oldalon is követhetőek lesznek a legrangosabb európai kupasorozat küzdelmei.
jún. 29
8:54
Országszerte gondokat okozott a szerda esti vihar (Gondola)
Szerdán délután érkezett meg a vihar Zalaegerszegre. Több mint 10 fokot esett a hőmérséklet
jún. 29
8:57
MOL részvény - kifulladt az olajpapír? (ProfitLine)
A MOL nem hagyta alább és tegnap ismét egy nagyobbat csúszott lefelé, a stagnáló és gyengélkedő olajárak, valamint a növekvő nyomás az EKB-n egyáltalán nem tesz jót a vállalat papírjainak.
jún. 29
8:57
Kötelezővé tennék a szállodai csillagok használatát (Portfolio)
Kötelezővé tenné a hotelek minőségét jelentő csillagok használatát a szállodaszövetség - írja csütörtöki számában a Világgazdaság. Felmenő rendszerben, türelmi idővel, néhány év alatt kötelezővé tenné a hotelek szolgáltatásainak...
jún. 29
8:57
Szakszervezeti vezető: Sztrájkolni is készek a Tescónál (ATV)
A sztrájkot sem tartja kizártnak a Tescónál a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete.
jún. 29
8:57
Alig jönnek menekültek, mégis növelik a biztonsági kiadásokat (HírTV)
A kormány 26 milliárddal növelte a „tömeges bevándorlás” kezelésére tervezett kiadásokat.
jún. 29
8:59
Hármas metró: Az oroszok 11 alkalommal csúsztak ki a határidőből (ATV)
A régi orosz metrókocsikat felújító Metrowagonmash a szállítói szerződésben vállalt feladatok jelentős részét késedelmesen vagy egyáltalán nem teljesítette – tudta meg a hvg.hu a birtokába került május végén készített BKV-s számvetésből.
jún. 29
9:03
Fiatal kortárs képzőművészek a közösségi térben- bemutatkozik Kovács Réka Vörös (Portfolio)
Kovács Réka Vörös a Mutasd Magad! pályázat első három legjobbja közé került. Réka jelenleg a Magyar Képzőművészeti Egyetem harmadéves festő szakos hallgatója, mestere Radák Eszter. Kovács Réka Vörös a Mutasd Magad! kiállításon....
jún. 29
9:09
Sorra fordítják vissza a magyarokat az amerikai határról (Infostart)
Az elmúlt egy hétben jelentősen megugrott az Egyesült Államok határáról visszafordított magyar állampolgárok száma - erről Kumin Ferenc New York-i főkonzul beszélt a Kossuth rádió 180 perc című műsorában csütörtök reggel.
jún. 29
9:09
Szigorúbb ellenőrzés az amerikai légiközlekedésben (HírTV)
A jövőben alaposabban vizsgálják át az elektronikai készülékeket és az utasokat is.
jún. 29
9:09
Hullámvasút a tőzsdéken (Portfolio)
A hét eleji esések után tegnap az amerikai részvénypiacon már kifejezetten optimisták voltak a befektetők, mindhárom vezető részvényindex értéke emelkedett, ami az olaj piacán tapasztalható jó hangulatnak is betudható. Az optimista hangulat...
jún. 29
9:09
Fokhagymás csirke egyszerűen - Még a hőségben is szívesen megcsinálod (Femcafe)
A napokban engem is kicsit jobban megviselt a hőség, így opciót kerestem arra, hogy ne kelljen a konyhában megsülnöm, de otthon tudjunk asztalhoz ülni, mert ilyenkor az étterem sem túl kellemes.
jún. 29
9:09
Ma kertelés nélkül kimondhatod, amit akarsz - Egymondatos horoszkóp - június 29. csütörtök (Glamour)
De ne feledkezz meg a játékszabályokról.
jún. 29
9:11
Egyéves csúcsra ugrott az euró a kommunikációs káoszban (Portfolio)
Néhány perc alatt ledolgozta tegnap az euró azt a hirtelen esést, amelyet délután az EKB verbális intervenciója miatt szenvedett el és ma reggelre már 1,14 fölé, egyéves csúcsra erősödött az euró a dollárral szemben. Ez azt jelenti...
jún. 29
9:11
A tibeti gyereknevelési módszer, amivel boldog, békés felnőtt válik a lurkóból (Femcafe)
Többek között ezt is meg lehet tanulni a tibeti emberektől.
jún. 29
9:12
11 településen nyílik meg napokon belül a NAV-ablak a kormányablakban (Menedzsment Fórum)
Itt vannak a matrjoska-ablakok.
jún. 29
9:12
Új világ kezdődik - ha téged is érint, nyisd meg az ügyfélkapudat! (Privátbankár)
Június 30-áig meg kell nyitniuk ügyfélkapus tárhelyüket azoknak, akik csak jövedéki engedéllyel működhetnek. Az elektronikusan érkezett új engedélyeket feltétlenül le kell tölteni.
jún. 29
9:12
Éppen szabadon kószált egy bika az utcákon, amikor ez a 16 éves lány hatalmas hibát vétett - videó (Blikk)
Halálra rémült a 16 éves Kelsey Watson mikor egy bika a kerítést félig átugorva félig kidöntve kergetni kezdte.
jún. 29
9:12
Na de ilyet: Gyurcsó kihagyta a kihagyhatatlant - videó (Blikk)
Szczecin – Ordító helyzetben hibázott a Pogon Szczecin magyar válogatott játékosa, Gyurcsó Ádám (26).
jún. 29
9:12
Németország lemondta izraeli drónbérlési üzletét (Gondola)
Németország lemondta az izraeli drónok bérlésére tervezett nagy értékű üzletét, mert a beszerezni kívánt drónokat rakétákkal is fel lehet szerelni, és célzott kivégzések végrehajtására is alkalmasak - jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a ynet csütörtökön
jún. 29
9:13
Már megint részvényeket adott el egy OTP-vezető (Portfolio)
Az elmúlt napokban több OTP-vezető adott el részvényeket, most Rzdas Ágnes vált meg egy kisebb csomagtól. Rudas Ágnes, az OTP felügyelő bizottságának a tagja tegnap 9250 forintos átlagáron 2583 darab OTP-részvényt adott el, vagyis...
jún. 29
9:14
Válik milliárdos férjétől Ecclestone lánya, döbbenetes vagyonon osztoznak (Blikk)
A Forma-1-es mogul Bernie Ecclestone lánya, Petra Ecclestone válik férjétől. Nem egy egyszerű válásnak nézünk elébe.
jún. 29
9:14
Erősödött a dollárral szemben a forint (Gondola)
A dollárral szemben idei legerősebb árfolyamát érte el a forint csütörtök hajnalban a nemzetközi devizapiacon

Keresés