2017. június 16. péntek

jún. 16
23:28
Meghalt Fónay Jenő - 91 éves volt (Kripto Akadémia)
A Magyar Politikai Foglyok Szövetségének örökös elnöke volt.
jún. 16
23:30
Zivatarok jönnek - Másodfokú riasztás (Kripto Akadémia)
Viharos széllökésekre, jégesőre is készülni kell.
jún. 16
23:32
Független hírügynökség indul (Kripto Akadémia)
Az új szolgáltatást bárki ingyenesen elérheti majd.
jún. 16
23:33
Zseniális: megalkották a strandolók számára valaha kitalált leghasznosabb találmányt - egyből beleszeret, ha meglátja (Blikk)
Feltalálták a Talpat. A Talp vélhetően az idei nyári szezon egyik sláger-holmija lesz a strandokon. Olyan papucs, ami nem papucs. Nem megy bele a homok, észre sem veszi a viselője, hogy van, mégis megvéd attól is, hogy a kavicsok felsértsék az ember lábát. Egy olasz cég kezdte gyártani. hőálló, csúszásgátlós, vízálló és véd a sérülésektől. Nem akad
jún. 16
23:34
A Fidesz szövetségessé "frissítette" a Lungo Dromot (Kripto Akadémia)
Miután rákérdeztünk, mi az oka, hogy a szervezet nem szerepel a kitüntető helyen, Farkas Flóriánék rögvest megjelentek a kormánypárt honlapján.
jún. 16
23:36
Napi repülőjárat indul Budapest és Kijev között (Kripto Akadémia)
A Boeing 737-800-as gépek 1 óra 45 perc alatt teszik meg az utat.
jún. 16
23:36
Magyar befektetési fórumot szerveztek a Bloomberg New York-i irodaházában (ProfitLine)
Nagy volt az érdeklődés amerikai üzletemberek részéről a magyar befektetési környezet iránt a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA), a Bloomberg Government és a New York-i Magyar Főkonzulátus által szervezett konferencián. Mintegy 100 amerikai üzletember vett részt június 13-án kedden a ’Building the Economy of the Future: Central Europe in a Post-B
jún. 16
23:38
Csányi Sándor: Járt még egy esély Storcknak (Kripto Akadémia)
A szövetség elnöke elnézést kért az elmúlt időszak vereségeiért.
jún. 16
23:40
Lezuhant egy repülőgép Tökölön - Fotók (Kripto Akadémia)
A balesetben meghalt két férfi.
jún. 16
23:42
Londoni tűzvész - Tiltakozók hatoltak be a kerületi tanács épületébe (Kripto Akadémia)
A károsultak nem kaptak biztosítékokat lakhatásuk mielőbbi megoldására.
jún. 16
23:44
"A kormányban benne van a félelem, hogy szembenézzen a valósággal" (Kripto Akadémia)
A "drámai" adatok az egészségügyi államtitkár szerint nem újkeletűek.
jún. 16
23:46
Meglepetés-kormányfő Belgrádban (Kripto Akadémia)
Ana Brabic első ígérete a reformok folytatása volt.
jún. 16
23:48
Bernd Storck fizeti a szurkolók jegyét (Kripto Akadémia)
Önkritikát gyakorolt a múlt pénteki vereség után, de hasonlót vár el az Andorrában pályára lépő játékosoktól is.
jún. 16
23:50
Ó, csak egy kis adminisztratív feladat... (Kripto Akadémia)
jún. 16
23:52
Leszúrtak egy férfit a XVI. kerületben (Kripto Akadémia)
A 65 éves áldozatot előzetes szóváltás után ölték meg.
jún. 16
23:54
Balhé gyümölcsfronton is - Eltűnt a termelők pénze (Kripto Akadémia)
jún. 16
23:56
Gyász Németországban - Meghalt Helmut Kohl (Kripto Akadémia)
A volt német kancellár 87 éves volt. Orbán Viktor így búcsúzott.
jún. 16
23:58
Záporos, zivataros hétvége jön (Kripto Akadémia)
Szombaton délután 18 és 24 fok várható.

2017. június 17. szombat

jún. 17
0:00
Bemutatták a Jordán-sztorit (Kripto Akadémia)
A POSZT-on mutatták be kollégánk Balogh Gyula Jordán sztori/Egy színházi jelenség című interjúkötetét.
jún. 17
0:02
Jobbik: újabb fideszes hazugságot cáfolunk (Kripto Akadémia)
Itt vannak a konkrét számadatok az óriásplakát-kampányról.
jún. 17
0:06
Hurrá! Véget ért a suli - ide érdemes menni a hétvégén a gyerekekkel (Blikk)
Ismét eltelt egy tanév, így már a hétvégi házi feladatok nyomasztása nélkül örülhetünk önfeledten a Generali Gyerek Sziget programjainak, amiből június harmadik hétvégéjén, 17-én és 18-án is lesz bőven.
jún. 17
0:12
Jövőre 900 milliárd forint jut agrár- és vidékfejlesztési támogatásokra (ProfitLine)
A jövő évi költségvetésben az agrár- és vidékfejlesztési támogatások összege megközelíti a 900 milliárd forintot, 51 milliárd forinttal haladja meg az ideit - jelentette ki a földművelésügyi miniszter egy gazdafórumon a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén pénteken.
jún. 17
0:36
Munkaerőköltségek az EU-tagállamokban - ábra (ProfitLine)
Egy munkaórára jutó munkát terhelő költségek változása, előző év azonos időszakához képest
jún. 17
0:39
Miley Cyrus vallomása: "Senki nem szívott annyi füvet, mint én" (Blikk)
Miley Cyrus kendőzetlen őszinteséggel mesélte el Jimmy Fallon beszélgetős műsorában, hogy mennyire komolyan rászokott a marihuánára.
jún. 17
0:43
Készítse el maga: csodás menyasszonyi smink a nagy napra - videó (Blikk)
Esküvői sminkhez általában segítséget hívnak a menyasszonyok, de most mutatunk egy trükköt, amivel saját maga is gyönyörűvé varázsolhatja arcát a nagy napra. Hovorka-Miskolci Kinga mestersminkes volt a segítségünkre ebben a videóban.
jún. 17
0:47
Penész eszi, vastag koszréteg emészti a fürdőszobáját? Mutatjuk a megoldást! (Blikk)
Penész eszi, vastag koszréteg emészti a fürdőszobáját? Mutatjuk a megoldást!
jún. 17
1:06
Mi a baj az USA lakáspiacán? (ProfitLine)
Ismét a vártnál gyengébb lakáspiaci adatok láttak napvilágot az USA-ban. A kiadott építési engedélyek száma 4,9%-os visszaesést mutatott májusban az előző havi értékhez képest, míg az elemzők 1,7%-os emelkedést vártak.
jún. 17
1:18
Itt vannak a júliusi üzemanyagárak (Adózóna)
Közzétette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a júliusi fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámoláskor alkalmazható üzemanyagárakat.
jún. 17
1:24
Gombás fertőzés - Kezelés nélkül veszélyessé válhat (WebBeteg)
Nyáron különösen sokan szenvednek a gombás fertőzésektől. Hazánkban a lakosság 60-70 százalékának van valamilyen gombás eredetű panasza, ezen belül a körömágyon megjelenő fertőzés elterjedése 15-50 százalékos. A hatékony kezelésről és a megelőzésről beszélt dr. Pellion Szilvia, bőrgyógyász.
jún. 17
1:45
Különleges éjszakai kalandra várja látogatóit a Szarvasi Arborétum! (Blikk)
Amikor leszáll az est június 24.-én, új élettel telik meg a Szarvasi Arborétum. A látogatók kíváncsi tekintete elől nappal rejtőzködő állatok kimerészkednek a park sétányaira, a lombok között pedig baglyok, denevérek indulnak éjszakai vadászatra.
jún. 17
2:06
A koalíciós kormánynak még így is kevesebb mandátuma van, mint korábban a Konzervatív Pártnak (ProfitLine)
A brit választások nem okoztak komolyabb felfordulást pénteken az európai részvénypiacon. A választási rendszer sajátosságai miatt az 577 parlamenti helyből mindössze 4 sorsa dőlt el a vasárnapi francia parlamenti választásokon. A többiről a most vasárnapi második fordulóban fognak dönteni, de erre már csak a két legtöbb szavazatot kapott jelölt me
jún. 17
2:36
Új Marché éttermet és elektromos gyorstöltőt adott át a Normbenz Magyarország (ProfitLine)
Marché étterem és elektromos autó gyorstöltőpont válik elérhetővé az egyik legforgalmasabb autópálya, az M3-as LUKOIL kútjain. A megújuló töltőállomások kényelmi szolgáltatásokkal bővülnek országszerte, így az autósok legkülönbözőbb igényeit is képes maximálisan kiszolgálni az akadálymentes megközelítéstől a minőségi vendéglátásig. Mindemellett a M
jún. 17
2:51
Kiszámoltuk: ennyiért kempingezhet idén a család Európában (Blikk)
Németországban, főszezonban, egy háromtagú család átlagosan 28,54 eurót (kb. 8705 forint, 305-ös árfolyammal számolva) fizet éjszakánként a kempingekben. A számítás alapjául két felnőtt és egy tízéves gyermek díja szolgált, közepes árkategóriájú szálláshelyen, írja a bild.de.
jún. 17
2:54
A borderline gyermek - Ahogyan a szülők éreznek (WebBeteg)
Ha borderline személyiségzavaros gyermeke van, akkor számítson arra, hogy érzései nagyon sokfélék lehetnek, és folyamatosan változnak. A feltétlen szeretet mindig megvan, de hihetetlenül próbára teszi az embert. A szíve újra és újra összetörik, mert fáj látni, hogy ennyire szenved valaki, akit szeretünk.
jún. 17
2:55
A tökéletes nyaralás titka: hasznos tippek és trükkök a profi utazáshoz (Blikk)
A tökéletes nyaralás titka az alapos felkészülés. Nem érhet minket váratlan meglepetés a nyaralás alatt, ha tudatosan készülünk az utazásra.
jún. 17
3:06
A Ryanair és a Lufthansa is érdeklődik az Alitalia iránt (ProfitLine)
Miután az Alitalia megvásárlására nem érkezett ajánlat, így a Lufthansa és a Ryanair is érdeklődne az olasz légitársaság egyes eszközei iránt.
jún. 17
3:30
Döbbenet: terroristának nézték és órákig hallgatták ki a magyar fiatalt - fotók (Blikk)
Szerettek volna kilépni a mindennapokból és új helyeken járni, éppen ezért választották úti céljuknak a Marokkói Királyságot. Simon Alex és barátnője számára azonban a mediterrán nyaralás valóságos rémálommal végződött.
jún. 17
3:30
Brutális összeg: ennyit bukunk Storck maradásával (Blikk)
Hálás lehet Bernd Storck (54), a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a hazai szövetségnek (MLSZ): a Blikk kiszámolta, az andorrai sokkoló vereség (0-1) és a német szakember megtartása körülbelül 810 millió forintba kerül az MLSZ-nek!
jún. 17
3:36
Elkészült Csurgó új uszodakomplexuma (ProfitLine)
Átadták pénteken Csurgó új, csaknem 1,5 milliárd forintos állami forrásból felépült uszodáját - tudatta a somogyi város önkormányzata az ünnepség után az MTI-vel.
jún. 17
4:06
Kétségbeestek a tejesdobozokon látható eltűnt Dávid szülei - fotók (Blikk)
A tejesdoboz-akció körüli botrány miatt aggódnak Ackermann Dávid szülei, József és Jolán. Dávid volt az első, akinek arcképe felkerült a tejesdobozra a nyomtalanul eltűnt gyerekek közül.
jún. 17
4:06
Országos mérésügyi szakmai rendezvényt szervez a Kormányhivatal (ProfitLine)
A mindennapokban folyamatosan jelen van a mérés, és bár ritkán kerül a figyelmünk középpontjába, mégsem tudnánk élni hiteles mérőeszközök nélkül. A Csongrád Megyei Kormányhivatal szervezetében működő mérésügyi hatóság három dél-alföldi megyében látja el a kötelező hitelesítésű mérőeszközök hitelesítését. Ők a házigazdái annak a június 20-i rendezvé
jún. 17
4:30
Kiss Ramóna Amerikába szökik a párjával (Blikk)
‒ Kiss Ramóna (32) hamarosan új szerepben mutatkozik be. Bár másfél évtizede láthatják a nézők szinte mindennap a képernyőn, új oldaláról ismerhetik meg: az X-Faktor műsorvezetőjeként. A felkészülésről, a félelmeiről, a hétköznapjairól, de még a szerelmi életéről is mesélt.
jún. 17
4:34
Benkő László: "Mondják meg végre, mennyi időm van hátra!" (Blikk)
Kezdi elveszíteni a türelmét Benkő László (74), hiába várt a szövettani eredményekre, még nem kapott diagnózist. A legendás Omega billentyűse csupán egy dolgot akar tudni: mennyi ideje van hátra.
jún. 17
4:36
Nagyvonalú ajánlat készül az angliai magyarok számára (ProfitLine)
Nem kell aggódnia a Nagy-Britanniában élő külföldi állampolgároknak, ugyanis számukra nagyvonalú ajánlattal készülnek a Brexit kapcsán.
jún. 17
4:42
Szavazzon: Jó döntés volt, hogy Storck maradt a szövetségi kapitány? (Blikk)
Hálás lehet Bernd Storck (54), a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a hazai szövetségnek (MLSZ): a Blikk kiszámolta, az andorrai sokkoló vereség (0-1) és a német szakember megtartása körülbelül 810 millió forintba kerül az MLSZ-nek! Ön szerint jó döntés volt marasztalni Storckot?
jún. 17
5:06
Magyarország továbbra is a közepesen kockázatos európai befektetési célpontok közé tartozik (ProfitLine)
Magyarország Spanyolországgal, Olaszországgal, illetve Bulgáriával együtt a közepesen kockázatos országok közé tartozik – ez derül ki a világ legnagyobb hitelbiztosítója, az Euler Hermes által publikált legfrissebb nemzetközi elemzésből. Az ország kockázati szintjét kedvezőtlenül befolyásolták a szokatlan gazdaságpolitikai intézkedések, az államadó
jún. 17
5:18
Az államtitkárt nem lepte meg az egészségügy orvosi lelete (Alternatív Energia)
Ónodi-Szűcs Zoltán: minden kormányban benne van a félelem, hogy szembenézzen a valósággal.
jún. 17
5:18
Mécs Imre szerint szélhámos módon visszaélnek '56-tal (ATV)
A szocialisták egyértelműen Nagy Imre örökösének tekintik magukat –ezt mondta a párt elnöke Molnár Gyula. Mécs Imre szerint szélhámos módon visszaélnek ötvenhattal, míg a Liberálisok elnök Orbán egykori üzenetét kérte számon, amikor a szovjet csapatok kivonásáról beszélt. Felszólította a miniszterelnököt: a Paksihoz hasonló együttműködést fejezze b
jún. 17
5:20
Szociális lakhatás - Botka országossá terjesztené (Alternatív Energia)
Ötszörös a túljelentkezés - Három év alatt 600 bérlakást újít fel Szeged.
jún. 17
5:22
Plakátháború köz- és lopott pénzből (Alternatív Energia)
A Jobbik tagadja, hogy a piaci ár töredékéért hirdethet Simicskánál - Kiadták a költéseiket is.

Keresés