A kormány tudatosan keverte össze a hadi és a politikai cenzúrát, mert így állandóan a hadviselés érdekei mögé bújhatott, amikor voltaképpen csak a saját politikai érdekeinek védelméről volt szó
Egy 10. századi, eltűntnek hitt város romjait tárta fel egy régészcsoport Etiópia keleti részén. Az ásatásokon egyiptomi, indiai és kínai tárgyak kerültek elő, ami újabb bizonyítékokkal szolgál arról, hogy a Harlaa régió, ahol a város fekszik, egykor kereskedelmi központ lehetett.
Lesodródott az útról egy személyautó a 45-ös főúton Kunszentmárton közelében, egy ember életét vesztette, az utat teljes szélességében lezárták - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pénteken.
Az amerikaiak közel 10 százaléka azt gondolja, hogy a csokoládés tejet a barna tehenek adják, vagyis úgy hiszik, közvetlenül cukrot és csokit fejnek belőlük.
Immár hazai, állami tulajdonú vállalatok is nyitnak a felhőtechnológia felé, hogy még hatékonyabbá tegyék működésüket. A versenyszféra számos cége után az MVM Csoport és a nemzeti közműszolgáltatási rendszer részeként működő Főgáz Zrt. döntött úgy, hogy a felhőbe helyezik HR folyamataikat- jelentette be az SAP Hungary Kft.
Donald Trump amerikai elnök pénteken szabad és nemzetközileg ellenőrzött választásokra szólította fel Kubát, egyúttal a kubai emberi jogi helyzet javításához kötötte az amerikai-kubai viszony jövőjét
A hétvégén rajtolt el Münchenből az eTourEurope rally, amelyen két magyar csapat is indult. A versenyzők már az út több mint felét megtették. A futam pénteken érkezik a budapesti Hősök terére, ahol a Magyar Elektromobilitás Szövetség szervezésében ingyenes családi rendezvény keretében fogadják a versenyzőket.
A vezető amerikai részvényindexek mérsékelt elmozdulást mutattak a pénteki kereskedésben, a nap sztorija, az Amazon bejelentése mindent vitt.Itt a vége 2017.06.16 21:57A nap végére felfelé mozdultak az amerikai részvényindexek, de így...