Rendkívüli ülésen szavaz a parlament pénteken a plakáttörvényről. Németh Szilárd, a Fidesz frakcióvezető-helyettese az M1-en azt mondta: aki nemmel szavaz a plakáttörvényre, az egyértelműen a fekete pártfinanszírozásra, a politikai korrupcióra szavaz.
Nagy volumenben vett saját részvényeket tegnap az OTP Az OTP részvényeiben a forgalom több mint harmadát az OTP adta Tegnap az OTP 200 000 OTP-részvényt vásárolt 9 312 forintos átlagáron, vagyis összesen 1,86 milliárd forintot költött...
Persze, nem a kilátástalan sorbanállásnak, hanem annak, hogy a végén, mikor végre a kezébe fogja a forró, illatos kalácsot, az szépen összelöttyed és ön már tudja, hogy egy sületlen, rossz minőségű vacakért ácsorgott egy órát és fizetett nem kis pénzt. Ez lesz:
Csökkenéssel nyithatnak csütörtökön a főbb nyugat-európai tőzsdék, a befektetők figyelme az európai politikai eseményekre és az olajárak szeszélyes alakulására irányul.
A napokban összesen közel 77 milliárd forintról szóló támogatói határozatokat kapnak kézhez a Vidékfejlesztési program keretében az agrár-környezetgazdálkodási tevékenységre és a településképet meghatározó épületek rekonstrukciójára...
Egy új fícsört tesztel a Facebook Indiában, amelynek lényege, hogy a felhasználók nagyobb kontrollt kapnak a profilképük felett. A Facebook elindította pilot-programját Indiában, mely során a felhasználók újabb korlátozásokat állíthatnak...
Kínai gyártópartnerrel erősíti jelenlétét a világpiacon a hazai fejlesztésű innovatív bevonatrendszer, amely többek között a budapesti metró mozgólépcsőinek korlátjain is pusztítja a baktériumokat.
"Az én városom. Az én fesztiválom" mottónak megfelelően az osztrák zene áll Európa legnagyobb ingyenes szabadtéri fesztiválja, a bécsi Donauinselfest középpontjában. Azért fellépnek majd nemzetközi sztárok is - számolt be Bécs Város Külképviseleti Irodája.
A digitalizáció nem hagy érintetlenül még egy olyan magas presztízsű hivatást sem, mint a jogászoké. Az innovációra képes ügyvédi irodák azonban mindig egy lépéssel az automatizáció előtt tudnak járni, és komplex ügyekkel foglalkozva a legtehetségesebb fiatalokat is magukhoz tudják csábítani - mondta el Posztl András, a DLA Piper Horváth és Társai Ügyvédi Iroda irodavezető partnere a Future Work…
Nagy volumenben vett saját részvényeket tegnap az OTP Az OTP részvényeiben a forgalom több mint harmadát az OTP adta Tegnap az OTP 200 000 OTP-részvényt vásárolt 9 312 forintos átlagáron, vagyis összesen 1,86 milliárd forintot költött...
Szigorítja a kürtőskalácsra vonatkozó szabályokat az agrártárca: a napokban megjelent leírás a receptúra mellett az előállítás módját, illetve a felhasznált alapanyagok minőségét is rögzíti - ismerteti a csütörtöki Magyar Idők.
Technológiai forradalom van, ami nem csak a munkahelyeket veszélyezteti, de egyenesen a harmadik világháború kitöréséhez vezethet a kínai milliárdos, Jack Ma szerint. Négy órás munkanapokat és négy napos munkaheteket vizionál az Alibaba...
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke levélben fejezte ki részvétét Helmut Kohl korábbi német kancellár özvegyének. A dokumentumot a kormányfő honlapján hozták nyilvánosságra csütörtökön.
Életének 83. évében elhunyt Ezüst György számos művészeti díjjal kitüntetett festőművész. Az alkotót hosszú betegség után, szerdán éjjel érte a halál - tudatta a család csütörtökön az MTI-vel.
Nem csak a segítségre szoruló, hanem az is áldozatsegítő központhoz fordulhat, aki a környezetében olyat lát, akinek szüksége lenne rá – mondta Ékes Ilona az M1 aktuális csatornának csütörtökön.
Nyomás alatt vannak az európai tőzsdék, ami részben az olajárfolyam zuhanásának tudható be. A vezető részvényindexek 0,3 százalék körül estek a piacnyitást követően, a magyar piacon egyelőre csak a kispapírok emelkednek. Magára talált...
Olasz sajtóértesülések szerint a pápai állam pénzügyi hivatalai közötti ellentétek vezettek Libero Milone főrevizor hirtelen távozásához, ami tovább nehezíti a Ferenc pápa indította gazdasági-pénzügyi reformok megvalósítását.
Örülni kell annak, ha egy választás előtti pénzesőből az egészségügynek is jut – mondta Kincses Gyula az Egyenes Beszédben arra a hírre reagálva, miszerint jövőre 220 milliárd forinttal több forrás biztosítanak az egészségügyi ellátórendszernek.
Egy kisbuszban két kilogramm marihuánát, egy teherautóban pedig 6438 levél Magyarországon nem engedélyezett gyógyszert, illetve potencianövelőt találtak a pénzügyőrök Röszkén – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-t.
Vlagyimir Voronkov személyében orosz diplomatát nevezett ki szerdán António Guterres ENSZ-főtitkár a világszervezet újonnan létrehozott terrorellenes központjának vezetőjévé.
A külföldre utazók több mint fele továbbra sem gondoskodik megfelelő utasbiztosításról, mert szerintük a bankkártyákhoz kapcsolódó utasbiztosítás, illetve a kiváltott Európai Egészségbiztosítási Kártya mellett nincs szükség további fedezetre – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
Széleskörű, reprezentatív felmérés keretében kérdeztek meg EU-s állampolgárokat számos kérdésben, elsősorban az unióról kialakított véleményük került fókuszba. Kiderült, a válaszadók nagy többsége túlzottnak tartja a brüsszeli bürokráciát.
A legfrissebb időjárás-előrejelzések szerint semmi jóra nem szímthatunk időjárás szempontjából a következő napokban. A sima, kellemes strandidőt elfelejthetjük. Vagy kibírhatatlan hőség lesz, ahol meg nem, ott jégeső fog pusztítani, ha igaz, amit a meteorológusok állítanak.
Sokan epekednek, hogy Vajna Timi helyébe kerülhessenek, ám az ő élete sem felhőtlen: Timi honvággyal küzd. Sűrű napirendet állított össze, hogy minél kevesebbet szomorkodjon. Munkája kezdi is meghozni gyümölcsét, a színiiskolájában már felfedezték.
Egy kisbuszban két kilogramm marihuánát, egy teherautóban pedig 6438 levél Magyarországon nem engedélyezett gyógyszert, illetve potencianövelőt találtak a pénzügyőrök Röszkén – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-t.
A Mátra vulkanikus eredetű hegy, az Északi-középhegységben található. Az Északi-középhegységben van Magyarország két legmagasabb hegycsúcsa: a Kékes (1014 m) és a Galya-tető (965 m).