A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 41,28 pontos, 0,11 százalékos emelkedéssel, 35 989,69 ponton zárt kedden, ami új történelmi csúcs. A részvénypiac forgalma 7 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
A világ legromantikusabb városában sem volt képes másra Ági és Gabó, mint rengeteg szexre és egymás ordítva való kiosztására. Ez utóbbit a lány gyakorolta főként, mert iszonyú nagyot csalódott 10 évvel fiatalabb pasijában. Megint.
Amerika - Az amerikai védelmi minisztérium szóvivője kedden megerősítette, hogy egy Szíriában végrehajtott légicsapásban végeztek az Iszlám Állam terrorszervezet "főmuftijával".
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint az első negyedévben 11,0 százalékkal emelkedtek a bruttó bérek, ezen belül a márciusi átlagkereset 12,8 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, a béremelkedés tehát tovább gyorsult a februári 10,4 százalékosról.
Az Intesa Sanpaolo az olasz kormánnyal és az EU-s hatóságokkal is tárgyalásokat folytat a két venetói bank eszközeinek egy részének megvásárlásáról - írja a Financial Times. Sokáig kérdéses volt, hogy lesz-e a bankmentésből valami...
A jegyeladások alapján nem csökken a fesztiválozókedv - írja a Magyar Idők. A lap a Sziget szervezőit idézi, akik szerint erős és stabil biztonsági háló védi a vendégeket. A legnagyobb tömegeket vonzó eseményeken a BRFK mellett saját bevetési egységgel a Terrorelhárítási Központ is jelen lesz.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákhoz képest a bankközi piacon szerda reggel: az euróval és a dollárral szemben kissé erősödött, míg a svájci frankhoz és a japán jenhez képest gyengült.
Eredménytelenül zárult kedden a szakszervezetek tárgyalása a Tesco áruházlánc képviselőivel, amely a magyarországi piacon a legalacsonyabbnak számító bérek rendezéséről szólt. A hazai értékesítésből évek óta a legnagyobb forgalmat kiszakító áruházlánc kategorikusan elzárkózik attól, hogy a tavalyi ígéretének megfelelően emeljen a fizikai munkaváll
Megkezdik a felszámolás alatt álló salgótarjáni Palóc Nagykereskedelmi Kft. dolgozóinak kifizetését, az elmaradt bérek rendezéseként az első körben több mint 121 millió forintot fizetnek ki 359 munkavállalónak - írja az MTI.
Sokan egyetértenek velünk abban, hogy naphosszat a tűző napon aszalódni nem túl szórakoztató. Van néhány tippünk, mivel dobhatná fel nyaralását úgy, hogy egészségének is jót tesz.
Magyarország - Esernyőre is szükség lehet, ám a napernyőt se hagyják otthon: a brutális hőség tovább folytatódik az ország nagy részén. Ma is folytatódik a kánikula, észak felől egy legyengült hidegfront közelíti meg térségünket.
Oroszország 10 és 30 éves lejáratú, 3 milliárd dollárban értékű eurókötvényt bocsátott ki az elmúlt két napban - közölte kedd éjjel az orosz pénzügyminisztérium.
Korábban is lehetett sejteni, hogy a letelepedési kötvények hatása a belvárosi luxusingatlanok piacán is érezhető volt, most azonban konkrét számok is elhangzottak arról, hogy mennyien éltek a letelepedési kötvények lehetőségével...
Még az idén széleskörű vizsgálatot indít a hepatitises sertéshúsok kiszűrésére a Nemzeti Élelmiszerlánc- biztonsági Hivatal - írja a Magyar Idők. Az utóbbi napokban Angliában nagy riadalmat keltett vírusról ugyanis egyelőre nincsenek pontos információi a hatóságnak, így előfordulhat, hogy a hazai fogyasztók is találkozhatnak fertőzött áruval. A ter
Online foglalási rendszeren – például az Airbnb-n vagy más hasonló rendszeren – keresztül akár egy vagy több szobát, akár egy teljes ingatlant szálláshelyként bérbeadó magánszemély a szolgáltatás üzletszerűségére tekintettel az áfatörvény alapján adóalanynak minősül, adószám kiváltására köteles és az általa nyújtott kereskedelmi-szálláshely szolgáltatás tekintetében számlakibocsátási kötelezettség…
Míg hétfőn szárnyaltak a nyugat-európai tőzsdék kedden délután már eséseket láttunk és ez így is maradt, a vezető európai részvényindexek eséssel zárták a tegnapi kereskedést és az előjelek alapján ma sem számítunk emelkedésre...
A Fővárosi Közgyűlés szerdán tizenegy, eddig névtelen közterület elnevezéséről döntött négy városrész kérésére. A testület egyhangúlag hagyta jóvá a javaslatot.
Az új Audi A8 legújabb ízelítő videója is az önvezető képességeket állítja középpontba, igaz, eddig még olyat nem láttunk a modelltől, amelyet a konkurens típusok valamelyike ne tudott volna. Ennek ellenére nagy durranásnak ígérkezik az új négykarikás zászlóshajó, és végre a belső térre is vethetünk egy behatóbb pillantást.
A Fővárosi Közgyűlés szerdán tizenegy, eddig névtelen közterület elnevezéséről döntött négy városrész kérésére. A testület egyhangúlag hagyta jóvá a javaslatot.
Érezhetően gyengült a forint kedden a kamatdöntés után, a 309 feletti euróárfolyam egyhónapos mélypontot jelent a magyar deviza szempontjából. Közben a font is nagyot esett tegnap, a dollár viszont igyekszik tovább kapaszkodni. Szerda...
Ha boldogok akarunk lenni, nyitnunk kell, el kell engednünk a megszokottat - mondja szakértőnk, Kováts Krisztina. Persze ez nem olyan könnyű és sokan nem is képesek rá. Hogyan lehetünk hát szabadok - és elégedettek?
A gasztronómia és a bor inspirálja idén a Színes Város Fesztivál művészeit, akik negyedik alkalommal készítenek falfestményeket fővárosszerte a nyár végén induló, egy hónapon át tartó fesztivál alatt.
Az amerikai védelmi minisztérium szóvivője kedden megerősítette, hogy egy Szíriában végrehajtott légicsapásban végeztek az Iszlám Állam terrorszervezet "főmuftijával"
Korábban is lehetett sejteni, hogy a letelepedési kötvények hatása a belvárosi luxusingatlanok piacán is érezhető volt, most azonban konkrét számok is elhangzottak arról, hogy mennyien éltek a letelepedési kötvények lehetőségével...
Az új Audi A8 legújabb ízelítő videója is az önvezető képességeket állítja középpontba, igaz, eddig még olyat nem láttunk a modelltől, amelyet a konkurens típusok valamelyike ne tudott volna. Ennek ellenére nagy durranásnak ígérkezik az új négykarikás zászlóshajó, és végre a belső térre is vethetünk egy behatóbb pillantást.