Berlinben láthattuk élőben először a Volkswagen új kisautóját. A Polo hatodik generációja az elődöknél fantáziadúsabb, meg persze modernebb is, a fiatalokhoz szól.
Az országot járva sok helyen találkozhatunk olyan fapados nyaralókkal, melyek esetében egy lakóautó vagy mobilház áll egy amúgy üres telken. A csábító megoldás azonban nagyon drága is lehet.
Ha te olvasod a névsort, senkinek nem tűnik föl, hogy te nem szerepelsz rajta - ezt a filozófiai alaptételt maga Tuskó Hopkins osztotta meg a világgal.
A nyári szezon nem csak a pihenésre, de arra is alkalmas, hogy a különböző felújítási munkálatokat elvégezzük az ingatlanunkon. Egy friss felmérés szerint átlagosan 1,8 millió forintot költünk felújítási célokra, amit leggyakrabban festésre, fürdőszobára, és energetikai beruházásra használunk fel. Ennek az összegnek a 30%-át az államtól is megkapha
Az amerikai védelmi minisztérium szóvivője kedden megerősítette, hogy egy Szíriában végrehajtott légicsapásban végeztek az Iszlám Állam terrorszervezet "főmuftijával".
Még az idén széles körű vizsgálatot indít a hepatitises sertéshúsok kiszűrésére a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - írja szerdai számában a Magyar Idők.
Szigorúan ellenőrzik az állatok szállítását különösen a nyári nagy melegben -mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Állatvédelmi Igazgatóságának helyettes vezetője.
Az autista gyerekek általános iskolai integrációját segíti Stefanik Krisztina és Bartos Erika Csillagbusz című kötete, amelyet az év leginnovatívabb mesekönyvének választottak idén.
Az év szenzációja lett volna, ha a Fidesz belemegy egy tényleg kiegyensúlyozott, az indulóknak legalább elvben egyenlő esélyt adó kampányfinanszírozási megállapodásba.
Abból a jövőből nézve, ami belátható, teljesen mindegy, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter élvezte-e a menekültügyi összecsapást az uniós külügyérekkel Luxembourgban.
Az NDK-ban dolgoztam mint magánszemély (Előtte államközi szerződés alapján 3 évet). Ezt a 3 évet a Magyar nyugdíjszámításnál Magyar időnek számolták el. Ezzel semmi gondom de az utána következő években kb 8 évet a Magyar nyugdíjszámításnál nem tüntették fel A Német nyugdíjintézettől kapott kimutatás szerint, náluk ez az időszak külföldi munkának van feltüntetve és erre az időszakra nyugdíjat nem…
Az Iszlám Államhoz (IÁ) hű fegyveresek szerdán megszálltak egy iskolát és túszokat ejtettek a Fülöp-szigetek déli részén, ahol a hadsereg hadműveletet indított a szélsőségesek ellen - közölte a helyi rendőrség.
A terjedelmes interjú apropóját az adta, hogy Farkas Flórián ellen - aki akkor az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat (OCKÖ) és a Lungo Drom elnöke volt -, több mint egyéves nyomozás után az ügyészség hűtlen kezelés és számviteli fegyelem megsértése miatt vádat emelt. A Lungo Drom két alapítványánál találtak pénzügyi problémákat, a vizsgálat fo
Még az idén széles körű vizsgálatot indít a hepatitises sertéshúsok kiszűrésére a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - írja szerdai számában a Magyar Idők.
Az Iszlám Államhoz (IÁ) hű fegyveresek szerdán megszálltak egy iskolát és túszokat ejtettek a Fülöp-szigetek déli részén, ahol a hadsereg hadműveletet indított a szélsőségesek ellen - közölte a helyi rendőrség.
Restaurálták és vadonatúj kiállítással nyitották meg a Szépművészeti Múzeum Vasarely Múzeumát hétfőn a budapesti Zichy-palotában. Victor Vasarely (1906–1997), azaz a pécsi születésű Vásárhelyi Győző az op-art egyik legeredetibb képviselője volt. A mértani és matematikai törvényekkel kísérletező irányzat hatására létrehozott műalkotások az optikai
Már ősszel tárgyalhatja a parlament a lex Heineken néven emlegetett törvényjavaslatot - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden, miután az Európai Bizottság hétfőn úgy döntött, nincs akadálya az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosítását megtiltó törvény megalkotásának - írja a Magyar Idők.
Az egyszerűsített vállalkozói adóban egyebek között az osztalékadót kiváltó adó szabályai változtak, a kisvállalati adóban pedig az áttérési előírásokon módosított a június 19-én kihirdetett adócsomag.
A szaúdi király megfosztotta tisztségétől eddigi trónörökösét, 57 éves unokaöccsét, és 31 éves fiát, az eddigi helyettes trónörököst tette meg a korona elsőszámú várományosává - jelentette szerda reggel az SPA szaúdi állami hírügynökség.
A spanyol ügyészség adócsalás vádjával pert indít José Mourinho, a Real Madrid volt, a Manchester United labdarúgócsapatának jelenlegi vezetőedzője ellen. A portugál szakember madridi időszakában, 2010 és 2013 között 3,3 millió euró (egymilliárd forint) adót nem fizetett be az államkasszába.
Elakadtak a bértárgyalások a Tesconál, mert a munkáltató továbbra is bruttó, dolgozónként 4 ezer forintos béremeléssel számol - mondta Buday Pálné, a KASZ alelnöke a keddi bértárgyalást követően az MTI-nek. A munkavállalókat képviselő két szakszervezet a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) és a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) úgy döntött, hogy a dolgozók…