Mintegy 15 ezer magyar fuvarozói álláshely kerülhet veszélybe a német, osztrák, francia és belga jogszabálymódosítások miatt, amelyek egyértelmű célja, hogy kiszorítsák a közép-európai vállalkozásokat a nyugat-európai piacról - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a fuvarozói érdekképviseletekkel tartott találkozóját követően pénteken, Budapesten.
Göd - Dunakeszi - Baleset miatt teljes szélességében lezárták az M2-es autóutat péntek délután. Egy lakókocsit vontató autószállító tréler borult fel Göd és Dunakeszi között eddig ismeretlen okból.
Az elmúlt években szinte elárasztották a török sorozatok a képernyőt. És nemcsak elárasztották azt, de a közönséget is meghódították. A rajongók közül is elsősorban a gyengébbik nem képviselőit.
A jelenlegi európai uniós fejlesztési időszakban 7,5 milliárd forint fordítható a hazai tanodák támogatására, amelyhez a kormány négymilliárd forintos támogatási összeget rendel az Oktatási Hivatalon keresztül - mondta Czibere Károly államtitkár.
Egyesül a Linde és a Praxair; a két gázipari óriás igazgatóságának döntése alapján az összeolvadással egy hozzávetőleg 73 milliárd dollár piaci értékű társaság jöhet létre. Az új óriásvállalat rögvest át is veszi a piacvezető...
Az Erste Bank a megváltozott ügyfélszokásokra reagálva átalakítja a fiókhálózatát, ennek első lépéseként négy nagyvárosban összesen nyolc fiókját vonja össze egy másik ott működővel, egy településen pedig bezárja a bank a fiókját. ...
Védelmébe vette a párizsi klímaegyezményből történő amerikai kilépést bejelentő Donald Trumpot Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon.
Az ok: a megváltozott ügyfélszokások, erre hivatkozik közleményében a bank. Az első lépésben négy nagyvárosban összesen nyolc fiókját vonja össze egy másik ott működővel, egy településen pedig bezárja a bank a fiókját. A közlemény...
Nem tartóztatja fel a Föld védelme mellett elkötelezett erőket az, hogy a washingtoni vezetés úgy döntött, kilép a párizsi klímaegyezményből - jelentette ki Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben
Az orosz elnökről idáig is tudtuk, hogy több százmilliókat érhet az óragyűjteménye, de nem gondoltuk volna, hogy egyetlen darabja is megközelíti a 300 millió forintot!
Bátor volt Kiss Szofi (22). A magyar szinkronúszó-válogatott kiválósága a július 14–30. között Balatonfüreden és en zajló vizes világbajnokságot népszerűsítő road show aktuális állomásán több olyan sportágat is kipróbált konzolok segítségével, amelyek szerepelnek a vb programjában.
Nyolcvanötszörös különbség is lehet a balatoni szállások árai között. Luxus- és egészen fapados kiszolgálás között válogathatnak a magyar tengernél nyaraló vendégek.
Húsz kutatóhely 7,6 milliárd forint fejlesztési támogatást nyert el a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) két felhívása keretében. A felsőoktatási intézmények, kutatóhelyek a támogatásból kutatási infrastruktúrájukat fejleszthetik, új kutatókat alkalmazhatnak és lehetőségük van hazai és nemzetközi kutatási, vállalati együttműködéseik bővítésére.
A Magyar Érdemrend Nagykeresztje kitüntetést adta át Orbán Viktor miniszterelnök Péterffy Tamásnak, az Interactive Brokers Groups elnök-vezérigazgatójának pénteken a Parlamentben.
A magyar nők a legszebbek a világon – sokan egyetértenek ezzel, s bizony igaz ez a hazai rendezésű vizes világbajnokságra készülő sportolóinkkal kapcsolatban is. Nemcsak fantasztikus teljesítményükkel, de gyönyörű külsejükkel is felkeltik a figyelmet...
A hüvelygyulladás a női szervezet egyik leggyakoribb megbetegedése, ami fiatal és idősebb életkorban egyaránt kialakulhat. A kellemetlen tünetekkel járó betegség hátterében számos ok állhat, megfelelő kezelése elengedhetetlen. Mi okozza, melyek a tünetei és hogyan kezelhető?
A Nemzetközi Vöröskereszt Bizottsága (ICRC) pénteken "több százra vagy akár több ezerre" becsülte azoknak a számát, akik életüket vesztették a dzsihadista Maute csoport fegyveresei és a kormányerők között tizenegy napja tartó összecsapásokban Marawi városában, a Fülöp-szigeteken.