Őrizetbe vette az orosz rendőrség Alekszej Navalnij ellenzéki politikust hétfőn, röviddel az általa meghirdetett moszkvai korrupcióellenes tüntetés kezdete előtt
Az olasz-osztrák határon található Brenner-hágónál felépített, határ menti átléptető rendszer bármikor beüzemelhető, ez Ausztria számára az utolsó megoldás - mondta Hans Peter Doskozil osztrák védelmi miniszter a Kurier című lap hétfői számában arra a kérdésre, hogy Ausztria felkészült-e az Olaszországból érkező nagyobb menekültáradatra.
A Nemzetközi Állatjárványügyi Hivatal (OIE) ajánlásai alapján - Bács-Kiskun megye kivételével - Magyarország valamennyi megyéje a madárinfluenza-betegségtől mentes státuszát visszakapta június 10-től - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) hétfőn az MTI megkeresésére
Hétfői brit médiaértesülések szerint az eredeti terveknél valamivel későbbre tolódhat a Konzervatív Párt vezette kisebbségi brit kormány törvényalkotási programjának parlamenti ismertetése, mivel még folynak az együttműködés feltételeiről szóló tárgyalások a Demokratikus Unionista Párttal (DUP).
Hétfői brit médiaértesülések szerint az eredeti terveknél valamivel későbbre tolódhat a Konzervatív Párt vezette kisebbségi brit kormány törvényalkotási programjának parlamenti ismertetése, mivel még folynak az együttműködés feltételeiről szóló tárgyalások a Demokratikus Unionista Párttal (DUP).
Drámai mértékben zuhant a brit üzleti szektor bizalmi indexe a múlt heti nagy-britanniai választások után, a hitelminősítők szerint a kisebbségi kormányzásból eredő bizonytalanságok költségvetési kockázatokkal járhatnak. A legnagyobb...
Hosszú Katinka a Mare Nostrum elnevezésű nemzetközi úszóverseny-sorozat monacói állomásának gálavacsoráján Albert herceggel és feleségével is közös fényképet készített.
Minden brit politikus, aki komolyabban érintett volt a Brexit ügyében megbukott és eddig távozásra kényszerült. A sort David Cameron brit miniszterelnök nyitotta, aki választási ígéretét teljesítve kiírta a Brexit népszavazást, majd az eredmény ismeretében lemondott. Nigel Farage, az UKIP elnöke, aki leginkább támogatta a Brexitet, teljesítette cél
Az MNB legfrissebb statisztikái szerint továbbra is az állampapírok a legnépszerűbbek a háztartásoknál, az év első négy hónapjában 336 milliárd forintot meghaladó friss tőkét helyeztek ide a háztartások, igaz, kevesebbet, mint egy...
Az elmúlt hetekben jelent meg az a kormányjavaslat, amely szerint a diákszövetkezetek mintájára a nyugdíjasoknak is megteremtenék a foglalkoztatás lehetőségét szövetkezeti formában. Az előterjesztéskor kifejezetten a kereskedelmet említették...
Nem engedték elindulni a 17. kerületben az iskolai kirándulásra leszervezett buszt a szülők, mert nem találták megfelelőnek a jármű gumiabroncsait. Még a rendőrséget is kihívták, amelynek ellenőrzése során kiderült, hogy a busz műszakilag rendben van, viszont a sofőrnek lejárt a jogosítványa.
Kevés embert respektálok olyannyira, mint Simon Róbertet. Ha valaki nem tudná, ez a jeles orientalista fordította magyarra a Koránt és látta el magyarázó jegyzetekkel (A Korán világa).
Neked is van egy idegesítő haverod, aki kéthavonta új hobbiba kezd, és megveszi hozzá a legjobb felszerelést? Hát, fotós téren – ha a pénz nem számít – gyakran ez a helyzet: megveszik a totál laikusok is a méregdrága gépet a jobb végeredmény reményében. Jogosan?
Csökkenti bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin, 4 forinttal pedig a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI.
Két ütemben, júniusban és augusztusban kicserélik en a kiskörúti, 800 milliméter átmérőjű ivóvíz-gerincvezetéket az Astoriánál, emiatt a Rákóczi úton sávlezárásra kell számítani.
Csúcstalálkozót tartanak júliusban az Európai Unió és Ukrajna vezetői, ezen áttekintik az ukrán reformfolyamat eddig elért eredményeit, valamint azt, hogy miként lehet még szorosabbra fűzni a felek viszonyát - jelentette be Johannes Hahn uniós bővítési biztos hétfőn Brüsszelben
Nyilvánosságra hozták a Magyar Egészségügyi Rendszer Teljesítményértékelésének első jelentését, ami a hazai egészségügy 2013-2015 közötti időszakát dolgozza fel. Először hozta nyilvánosságra az állami ÁEEK a magyar egészségügyi...