A nyugati értékek lerombolójának nevezte Donald Trump amerikai elnököt Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke, kancellárjelöltje kedden Berlinben.
A Wonder Woman premierjére még két napot várni kell, így a libanoni gazdasági minisztérium korántsem a film tartalma, hanem annak főszereplője ellen érvel.
A közbeszerzéseken hasító West Hungária Bau 2 milliárd forint nyereséget ért el, amiből a tulajdonosoknak 1,1 milliárd forint osztalékot szavaztak meg.
A német másodosztályú Kaiserslauternben futballozó szélső társaival megkezdte a felkészülést a magyar nemzeti csapat jövő hétfőn rendezendő oroszok elleni barátságos mérkőzésére, és az azt követő, Andorrával szembeni pénteki világbajnoki selejtezőre. A válogatottban tizenkilenc meccsen három gólt szerző focista szeretné ismét beverekedni magát a ke
A kora középkori London Guy Ritchie szerint semmiben sem különbözött a maitól. Ugyanolyan rossz arcú fazonok, gengszterek, balekok és áldozatok rótták a szűk és zsúfolt utcáit, mint manapság, de lőfegyverek helyett a kardokat forgatták. A vagány filmes új mozijában, Arthur király - A kard legendája - a jól ismert történet sajátos átértelmezését adj
Sokan gondolják úgy, hogy az autónkat és magunkat is csak a téli utakra, a téli vezetésre kell felkészíteni, pedig a nyári szezon előtt is alaposan át kell nézni az autót. Mit nézzünk át a hosszú nyári utak előtt és mit vigyünk mindenképpen magunkkal? Hasznos tanácsok autósoknak.
Miután tegnap kiszivárgott a német kormány stratégiai anyaga a 2020 utáni uniós kassza kifizetési szabályairól, hirtelen ugyanarról a fontos újításról kezdett el beszélni a német származású uniós biztos is a Bruxinfo tudósítása...
Május végéig el kell számolniuk az 1 százalékos felajánlásokban részesült civilszervezeteknek, csak azok kaphatnak jövőre szja-felajánlást, amelyek eljuttatják a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) a KOZ közleményt május 31-ig - hívja fel a figyelmet az adóhatóság.
Franciasalátának nevezték el az újságírók az első francia–német együttműködésben készült városi terepjárót, amelynél Peugeot műszaki alapokra építettek Opel logót viselő gépkocsit. Ma még csak találgathatunk, hogy a két eltérő autóépítési kultúra találkozásából végül is mi sül ki. Az első hírek nem túl biztatók, az Opel továbbra is veszteséges, a k
Egy startup vállalat közreműködésével fejlesztette ki az OTP Bank azt a digitális aláírópadot, amely nem csupán hazánkban, de talán Európában is egyedülálló. Az eszköz a legmagasabb bank biztonsági követelményeknek is megfelel és hozzájárul a gyorsabb és kényelmesebb ügyfélkiszolgáláshoz. A dokumentumok elektronikusan rögzítik, így az aláírópadok m
Hosszú véleménycikkben méltatja a magyar családpolitikát a Családok budapesti világtalálkozója kapcsán a Fülöp-szigeteki lap publicistája. A hazai támogatási rendszer előnyei mellett kiemeli, hogy a hivatalos magyar részvétel létrehozott egy újfajta együttműködést a kormányok és a hazai, valamint nemzetközi családszervezetek között az emberi élet,
Érd - El akarta kerülni a felelősségre vonást, emiatt nyilváníttatta halottnak magát T. Zsolt (43). A férfit csalás, sikkasztás és közokirat-hamisítás miatt keresték a rendőrök. Most, hat év elteltével május 29-én Szegeden bukkantak a nyomára.
A magyar felsőoktatási törvény nem támaszt teljesíthetetlen követelményeket a külföldi egyetemekkel szemben - hangoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtófőnöke a közmédiának kedden adott nyilatkozatában.
Döbbenetes szabálytalanságok, sorozatos gondatlanság és pénzügyi visszaélések, káosz jellemezték az elmúlt években a budai Vár és a Várkert Bazár üzemeltetését.
Azt írták, hogy csalás, sikkasztás és közokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást T. Zsolttal szemben.A férfi 2011 júniusában nyilváníttatta magát halottá, majd elrejtőzött a hatóságok elől.Elfogásakor a nyomozók más nevére kiállított magyar és külföldi okmányokat találtak nála.A rendőrök kezdeményezik T. Zsolt előzetes letar
Nagy többséggel szavazta meg a holland parlament felsőháza kedden az Európai Unió és Ukrajna közötti társulási szerződés ratifikálását, amelyet korábban népszavazáson utasított el az ország lakossága.
Európában rossz volt a részvénypiaci hangulat, az USA-ban sem túl jó. Az olaj és a gáz nagyot esett az USA-ban, a dollár csak átmenetileg tudott erősödni. A hazai tőzsde felülteljesítő volt, főleg az OTP-nek köszönhetően.
Idén is meghirdeti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Nyári diákmunkaprogramot 2,3 milliárd forintos támogatási összeggel, amelyben a 16-25 év közötti diákok a területi, települési önkormányzatoknál vagy önkormányzati fenntartású intézményeknél kaphatnak munkalehetőséget – közölte az NGM az MTI kérdésére.
A nyugati értékek lerombolójának nevezte Donald Trump amerikai elnököt Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke, kancellárjelöltje kedden Berlinben.
- Futva menekült el a helyszínről, de nem jutott messzire a tolvaj. A férfi a XI. kerületben egy álló villamoson kitépte egy idős nő nyakából a nyakláncát, majd azzal elfutott.
A vám területén érintett hazai gazdálkodók körében elvégzett felmérés eredménye azt mutatja, a vám és adókötelezettségekhez kapcsolódó szankciók és jogorvoslati költségei túlzott terheket rónak a cégekre. A jogorvoslathoz kapcsolódó illetékek mellett a bírság a pótlólagosan kiszabott vámot és adót tartalmazó határozat jogerőre emelkedése előtt bef
Kismértékű javulásra számít a globális okostelefon-értékesítésekben az idén a tavalyi szerény növekedés után az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat.
Egyre erőszakosabb támadások érik a brit kamionsofőröket a franciaországi Calais városánál, ezért komoly rendőrségi segítséget kérnek – írta a hirado.hu a Daily Mail beszámolója alapján.
Charles Michel belga miniszterelnök előbb fogadta Donald Trumpot, majd le kellett mondani minden programját. És ennek oka egy feje mellett elsütött pisztoly...