Donald Trump szerint a németek rosszak, Angela Merkel megkérdőjelezte az Egyesült Államok szövetségesi megbízhatóságát, a német külügyminiszter Sigmar Gabriel szerint bűntárssá válik, aki nem lép fel Donald Trump politikájával szemben.
Az őrangyalok sokaknak olyanok, mint a télapó és a húsvéti nyuszi. Rajtunk áll, hogy elhisszük vagy sem? A szakállas piros ruhással és a tojásokat tojó nyuszival ellentétben az őrangyalokat ellenőrizhetjük! Mégpedig nagyon egyszerűen, hiszen jeleket küldenek felénk. Bár apró jelekről beszélünk, de létfontosságúak lehetnek, hiszen akár egy balesettő
Az Európai Unió (EU) tagországai közül Magyarországon volt a legmagasabb, 27 százalékos a tüdőrák okozta halálesetek aránya a daganatos betegségekkel összefüggő összes elhalálozásban 2014-ben - közölte az Eurostat.
Csökkent a kezelt vagyon a tíz legnagyobb hazai alapkezelőnél tavaly, igaz, a volatilis piacok és a lakossági állampapírok kiszorító hatása ellenére is milliárdos adózott eredménnyel zárták 2016-ot. A legnagyobb szereplő a piacon továbbra...
30 fokos csúcshőmérsékletekkel tört be a nyár, azonban az öröm korai: bármikor lehet felhőszakadsára számítani, az Országos Meteorológiai Szolgálat már ki is adta a figyelmeztető előrejelzést holnapra.
Hajdúböszörmény-Pród - Befejezték a rendőrök a nyomozást és vádemelést javasolnak az ügyészségnek. A most lezárt eset, még 2016. november 12-én történt.
Egy régi antibiotikum molekuláris szerkezetének "stratégiai módosításaival" akarják felvenni a harcot az antibiotikum-rezisztens szuperbaktériumok ellen amerikai tudósok. A Scripps Kutatóintézet szakemberei a vancomycin hatóanyagú antibiotikumot "turbózták fel", hogy szupererővel támadja meg a baktériumot.
A Debreceni Egyetem (DE) elnyerte a QuintilesIMS amerikai vizsgálatszervező cég kiemelt – gyógyszervizsgálati – kutatóhely pozícióját. A hírt az egyetem és a cég vezetői kedden sajtótájékoztatón jelentették be Debrecenben.
Pénteken kezdődik Balatonfüreden a Balatoni Bor- és Halünnep, amelyen a gasztronómiai kínálat mellett koncertek várják a látogatókat. A hétfőig tartó fesztiválon fellép a Sebő együttes és Huzella Péter is.
Az Oroszországgal való kapcsolat fontosságát hangsúlyozta Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján Emmanuel Macron francia államfő.
Amerika egyik legfontosabb szövetségese volt, de végül a baráti hatalom megszállta országát, őt pedig börtönbe vetette – 83 éves korában meghalt Manuel Noriega tábornok, a közép-amerikai Panama volt diktátora.
A Skóciát kormányzó Skót Nemzeti Párt (SNP) kedden ismertetett választási programja szerint a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről szóló tárgyalássorozat végén lenne indokolt az újabb népszavazás kiírása a skót függetlenségről.
Tovább mélyül az Air Berlin német légitársaság pénzügyi válsága, a berlini társaság 2017 első negyedévében 60 százalékkal alacsonyabb adózott eredménnyel, és 300 milliós veszteséggel zárta az első negyedévet az egy évvel korábbihoz képest.
A férfi kézilabda-Bajnokok Ligája 2016–2017-es kiírásában eddig 196 összecsapást rendeztek, melyeken átlagosan 55,46 gól esett, a nézőszám pedig 3909 fő volt meccsenként.
A gazdasági feltételek után most politikai feltételeket szabnának a támogatások elnyeréséhez. A részletekről Gyévai Zoltán, a Bruxinfó főszerkesztője beszélt az InfoRádiónak.
Minden tevékenységét Budapesten fogja végezni a Közép-európai Egyetem (CEU) a 2017/2018-as tanévben - mondta a felsőoktatási intézmény elnök-rektora kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. Michael Ignatieff közölte, a CEU üdvözli...
Fillérekért árulja a csúcsbort az Aldi, a 2016-os évjáratú Exquisite Collection Côtes De Provence ezüstérmes lett az International Wine Challenge nemzetközi borversenyen, a borok "Oscar gáláján". Egy palack kevesebb, mint kétezer forintba...
Több mint 340 millió eurót fordítanának az Európai Szolidaritási Testületre 2020-ig az Európai Bizottság keddi javaslata értelmében. A cél, hogy addig legalább 100 ezren csatlakozzanak a szervezethez, és ott nyújtsanak segítséget a szociális kihívások leküzdésében, ahol arra a leginkább szükség van.
Egy régi antibiotikum molekuláris szerkezetének stratégiai módosításaival vennék fel a harcot az antibiotikum-rezisztens szuperbaktériumok ellen amerikai tudósok.
Testvérek, szülők és házastársak is egy célért küzdenek a júliusi vizes világbajnokságon: mindenki élete legjobb formájában szeretne szerepelni a i vébén.
A számmágiában is bízik a Juventus labdarúgócsapata a Bajnokok Ligája szombati, Real Madrid elleni fináléja előtt. Ugyanis az elmúlt három évtizedben hétesztendőnként mindig olasz gárda nyerte a legrangosabb európai klubtrófeát.
"Egy gép sohasem tudja pótolni azt, amit egy igazi pap kínál a hívőknek, de az mindenképp érdekes kiindulópont, mikor egy robotot teológiai identitással ruházunk fel" - mondta a robotpap megálmodója.
Az egyház és az államhatalom szétválasztásával az egyházi rend tagjai kénytelenek voltak lemondani a politikai hatalomról a nyugati világban, az Apostoli Szentszék nem is támogatja, hogy felszentelt pap politikával foglalkozzon. Ennek ellenére számos példa volt rá, hogy papok a II. vatikáni zsinat óta is befolyásolták egy ország irányítását, ahogy