Megalakult a Veszprém Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázatát támogató Művészeti Tanács, melynek elnökévé Mészáros Zoltánt, a VeszprémFest ügyvezető igazgatóját választották - közölte a város polgármestere kedden az MTI-vel.
Index szinten nem láthattunk markánsabb elmozdulásokat az amerikai tőzsdéken, az egyedi részvények között azonban voltak nagyobb mozgások, az Apple árfolyama például új történelmi csúcsra emelkedett.Bezárt a Wall Street 2017.05.02 22:03A...
Több mint tízmillió forintnyi bevételt loptak el a romániai vajdahunyadi vár múzeumának pénztárából, miután ismeretlenek az éjjel betörtek az épületbe.
Homofób, hímsoviniszta és az özvegyeket, elváltakat, illetve a gyermeküket egyedül nevelőket nyíltan alázza és szégyeníti meg a legújabb érettségi feladatsor, mely alapján a magyar szakgimnazisták nemsokára vizsgázni fognak.
Hitelesítette a korrupciós bűncselekmények elévülésének legalább 12 évre emeléséről szóló népszavazási kérdést keddi ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Kilenc másik kérdést elutasított a szervezet.
Az Európai Bizottság a schengeni övezeten belüli, több uniós tagállam által ideiglenesen bevezetett határellenőrzés 6 hónapon belüli kivezetését javasolja. A bizottság ma azt javasolta, hogy Ausztria, Németország, Dánia, Svédország...
A kormány ma délután benyújtotta az idei költségvetést módosító törvényjavaslatot a parlamentnek. Az Országgyűlés honlapján közzétett módosító javaslat az államháztartás központi alrendszerének 2017. évi bevételi főösszegét 17 851,521 milliárd forintban, kiadási főösszegét 19 017,878 milliárd forintban, hiányát pedig 1166,357 milliárd forintban határozza meg.
Hat éve a legnagyobb mértékben nőtt az euróövezet feldolgozóiparának teljesítménye áprilisban a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet kedden közzétett kimutatása szerint.
Theresa May brit miniszterelnök szerint London arra készül, hogy a brit EU-tagság megszűnéséről szóló tárgyalások időnként kemény hangvételűek lesznek.
Az aktuális nemzetközi elektronikus-popzenei színtér egyik legsikeresebb szereplője, a Chainsmokers is koncertet ad az idei Sziget fesztiválon - jelentették be kedden a szervezők. A Volt fesztivál nulladik napjára pedig hamarosan elfogynak...
Kellemesen optimista volt a hangulat a tőzsdéken a hosszú hétvége után, főleg az európai indexek száguldottak, a DAX új csúcsra ért. A BUX jó kezdés után mínuszba csúszott, főleg a Mol megrokkanása miatt. A forint kissé gyengécske. Az Apple és a Facebook jelentése is ma este esedékes. Már az olajkészlet sem mérvadó?
Nem fektet több pénzt az Alitalia olasz légitársaságba a cég 49 százalékos tulajdonosa, az Etihad Airways - jelentette be James Hogan, az abu dzabi székhelyű társaság vezérigazgatója.
Két év kihagyás után újra Oroszországba látogatott Angela Merkel. A német kancellár Vlagyimir Putyinnal találkozott, az orosz elnök Szocsiban található nyári rezidenciáján. A két ország kapcsolata akkor romlott meg, amikor Oroszország 2015-ben elfoglalta a Krím-félszigetet. Angela Merkel azóta nem is járt itt.
Soros György alapítványáról olyan dokumentumok szivárogtak ki, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy a milliárdos üzletember miként befolyásolja az Európába tartó migrációt.
A Szaturnusz és gyűrűi között nagyjából kétezer kilométer széles, viszonylag pormentes sáv tátong, a "nagy üresség" a Cassini űrszonda adatait elemző tudósokat is meglepte - írta az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).
Határozatlan időre kitiltották az Országgyűlés épületeiből – így a Parlamentből és a Képviselői Irodaházból – a Fidelitas hat munkatársát – írja a Magyar Nemzet.
A jövő évi költségvetés tervezett számai alapján az idei évinél jelentősen többet költhet majd a Belügyminisztérium (BM) a terrorellenes intézkedések megvalósításához kapcsolódó feladatokra, valamint a tömeges bevándorlás kezeléséhez kapcsolódó kiadásokra. Emellett az összességében 785 milliárd forintos költségvetésből valamennyi rendvédelmi szervn
Hatmilliárd forintot szán a pártok és jelöltek parlamenti választási kampányköltségeire a 2018-as költségvetésről szóló törvényjavaslat, amelyet kedden nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek.
A gazdasági tárcák közül a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezete bővül a legnagyobb mértékben, miközben tervezett bevételei csökkennek, személyi kiadásai pedig több mint 3 milliárd forinttal nőnek.
Nem fogja felfüggeszteni az Európai Unió az amerikai és a kanadai állampolgárok vízummentességét - tájékoztatott kedden az Európai Bizottság (EB) az uniós parlament azon állásfoglalására reagálva, amelynek értelmében így kellene nyomást gyakorolni Washingtonra az EU tagországaival szembeni vízumkényszer eltörlése érdekében.
Theresa May brit miniszterelnök szerint London arra készül, hogy a brit EU-tagság megszűnéséről szóló tárgyalások időnként kemény hangvételűek lesznek.
A munkaadói képviseletek szerint a 2018. évi költségvetési javaslat reális, kiegyensúlyozott, lehetőséget ad a további növekedésre, a bérfelzárkóztatási program folytatására.
Előállított öt gyanúsítottat kedden a francia bűnügyi rendőrség terrorelhárítási részlege az ország különböző pontjain, akik feltehetően erőszakos cselekményre készültek - erősítették meg rendőrségi források a Le Parisien című napilap értesülését.