A napirend előtti felszólalások után esküt tett a plénum előtt Süli János, a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter.
Nagy-Britannia 2019-es kilépése után világhírre törhet egy piciny német település: a 89 lelket számláló Gadheim lesz az Európai Unió új földrajzi központja.
Közel hatvan év - ennyi időn keresztül nem tudta megnyerni egy szezonon belül a bajnokságot és a BL-t a Real Madrid együttese. Amennyiben ez most sikerül, hatalmas jutalomban részesülnek a játékosok és a stáb tagjai.
Bár a mostani elnökválasztásnál háttérbe szorultak a hagyományos jobb- és baloldali pártok Franciaországban, a júniusi nemzetgyűlési választásokra újra aktivizálódhatnak – hangsúlyozta Szűcs Anita az InfoRádió Aréna című műsorában. A Budapesti Corvinus Egyetem docense jelezte: nyár elején összesen 577 mini választást kell megnyerni.
A szokásos ünnepélyes keretek között adja át Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Kövér László házelnöknek a parlamentben a 2018. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot. Az eseményről élőben tudósítunk.Kezdődik...
Szerbiában 15, Macedóniában 30 rendőr vesz részt a fogadó országgal közös határrendészeti műveletekben - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police.hu weboldalon kedden.
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított áprilisi értéke 55,9 pont, ami megegyezik a márciusival. A válaszadók az előző hónaphoz képest összességében kedvezőbb folyamatokról számoltak be - jelentette kedden a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).
Elon Musk egyik cége olyan videót tett közzé, amelyen bemutatták, hogyan is képzelik el a jövő városi és elővárosi közlekedését. A videóban néhány másodpercre egy rejtélyes jármű is feltűnt, amely könnyen lehet, hogy a Tesla Model...
Már több mint fél éve hatályba lépett az egyszerűsített bankszámlaváltásról szóló kormányrendelet egyes bankok tapasztalatai szerint azonban csak kis mértékben nőtt az érdeklődés a folyamat iránt. Pedig érdemes időről időre áttekinteni...
Moszkva és Berlin megerősítette, hogy az összes félnek be kell tartania a kelet-ukrajnai válság rendezéséről megkötött minszki megállapodásokat - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a kétoldalú tárgyalásokat követően Angela Merkel német kancellárral kedden Szocsiban közösen megtartott sajtótájékoztatóján.
Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Szocsiban fogadta Angela Merkel német kancellárt, és megbeszélésük előtt elmondta, hogy elsősorban a kétoldalú kapcsolatokról, valamint regionális krízisekről, köztük kiemelten az ukrajnai válságról és a szíriai konfliktusról kívánnak tárgyalni.
Senki se született szép karokkal, ezért bizony meg kell dolgozni. Te is szeretnéd, hogy karjaid szép, kecsesek legyenek? Mentsd el azt a gyakorlatsort, és tornázz te is!
Visszavonták Jimmy Wales, a Wikipédia alapítójának meghívását a közelgő isztambuli World Cities Expo nevű rendezvényre, amelyen városok mutatkoznak be a világ számos országából - jelentették be kedden a török hatóságok.
Bogdán Ádám keresztszalag szakadása után visszatért a Liverpoolhoz a rehabilitáció idejére, ott azonban nem számíthat sok játéklehetőségre. Éppen ezért nyártól inkább egy új országban próbálná ki magát.
Átalakul az Opimus Ma tartotta éves rendes közgyűlését az Opimus, az a tőzsdén jegyzett vállalat, amelynek részvényei a BUX indexnek is tagjai. A közgyűlésen több kérdésben is szavazott a jelen lévő, az alaptőke 16,92 százalékát...
A tengerekben és óceánokban felgyülemlett műanyag kutatását és eltávolítását fogja szolgálni az az ultramodern óceánkutató hajó, amelynek építését Norvégia egyik leggazdagabb embere finanszírozza.
2017-ben is lesz magyar kézműves fagylalt napja! Mutatjuk, hol lehet idén is féláron, vagy teljesen ingyen fagylaltozni! A résztvevő fagylaltozók országos listája folyamatosan bővül.
Már számtalan tanulmány és felmérés jutott arra az eredményre, hogy a kutyatulajdonosok boldogabbak és vonzóbbak a macskásoknál. Most egy újabb kutatás igazolta ezt a tézist, szóval ne halogasd tovább, ha csíped az állatokat, ideje beszerezned egy kutyust.
Egy hely a Földön, ahol a hőmérséklet –40 Celsius fokig képes lehűlni és nagyjából 16 ezer rénszarvas él, együtt az emberekkel. Lebilincselő galéria következik egy tőlünk teljesen idegen világról.
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) távozó elnöke azt mondta, "nehezen élte meg", hogy mostantól már nem ő áll a szervezet élén, de már előretekint.
A szokásos ünnepélyes keretek között átadta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Kövér László házelnöknek a parlamentben a 2018. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot. A tájékoztatón a miniszter egy új adócsökkentést...