Matteo Renzi nagy fölénnyel nyerte meg pártja vasárnapi főtitkárválasztását, most pedig azt akarja elérni: ne jövő télen, hanem mielőbb, már idén választásokat írjanak ki Olaszországban. Igaz, a Demokrata Párt csak a második helyen áll a felmérésekben az Öt Csillag Mozgalom mögött.
A 2000. év márciusában a világon látott egyik legnagyobb részvénypiaci lufi pukkadt ki: a technológiai, internetes és telekommunikációs részvények teljesen irreális árakat értek el, majd összeomlottak. Most, 17 évvel később világ öt legnagyobb tőzsdei cége ugyanezt a szektort képviseli.
Kedden letette esküjét Süli János a paksi atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszterként.
A legutóbbi hír ugyan az volt Silvio Berlusconiról, hogy a napokban megcsúszott villája egyik szőnyegén, és fejsérülését kórházban kellett ellátni, a 80 éves politikust mégsem írja le az olasz média. Az Il Giornale napilap szerint a baloldal tart a háromszoros korábbi miniszterelnök visszatérésétől, miután a jobbközép a következő választásokon a
A bulimia valójában mintegy háromszor gyakoribb jelenség, mint a korábban egyedüli evészavarként elfogadott anorexia, és jóval nehezebb is felismerni a bajt.
Nagyot ment az elmúlt két évben a magyar tőzsde, többek között a Mol és az OTP is meredeken emelkedett, idén azonban már alulteljesítő a BUX index, ami főként az OTP gyenge teljesítményének tudható be. Nagy sztorikból azonban továbbra...
Az már régóta nem titok, hogy a Tesla - terjeszkedéseit segítendő - Európában is készül gyárat nyitni, a lehetőségek között pedig Magyarország is felmerült. A végső döntésre nem kell sokat várni: Elon Musk, a márkavezető elmondása szerint még az idén bejelentik, hogy hol épül majd fel a további kettő-négy Gigagyár.
Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Szocsiban fogadta Angela Merkel német kancellárt, és megbeszélésük előtt elmondta, hogy elsősorban a kétoldalú kapcsolatokról, valamint regionális krízisekről, köztük kiemelten az ukrajnai válságról és a szíriai konfliktusról kívánnak tárgyalni.
A repülővontatásnak nagy hagyománya van, amelyet célszerszámok helyett erős emberek és autók vittek csúcsra. Tíz esztendővel ezelőtt egy Volkswagen Tuareg vonszolt el egy Boeing 747-est, négy éve pedig egy Nissan Patrol húzott egy 170 tonnás teherszállító repülőt. Most a Porsche Cayenne S Diesel feszült bele a hámba. Az eredmény: új Guinness rekord.
A Ferrari az egyetlen autómárka, amely annak ellenére, hogy a V8-asok tekintetében egyre modernebb megoldásokat, így turbófeltöltést is használ, a jövőben is ki akar tartani a szívó V12-es erőforrások mellett.
A régi - 2016 előtt kibocsátott - 2000 és 5000 forintos bankjegyekkel még három hónapig, 2017. július 31-ig fizethetünk a készpénzes vásárlásaink során, ugyanis július végén a Magyar Nemzeti Bank bevonja a forgalomból azokat - olvasható...
A ’Hogy ezt eddig miért nem találták ki?’ rovatunk legújabb résztvevője a Porsche berkeiből érkezik. A márka az utóbbi időben előszeretettel jegyeztet be új technikai megoldásokat. Ezúttal a kabrió modellek biztonságát igyekeznek fokozni, méghozzá az A-oszlop belső felére épített légzsákkal.
A következő Opel Corsa érkezése aktuálissá vált: igaz, hogy a jelenlegi széria alig 3 éve van csak piacon, azonban tudjuk, hogy a most futó Corsa E a korábbi Corsa D továbbfejlesztett változata, vagyis nem egy minden tekintetben új modell, és mivel a korábbi D széria több, mint 10 éve érkezett piacra, a következő Corsa piacra dobása időszerű lenne az Opel számára.
Előfordulhat, hogy a kelleténél egy kicsit több kenyeret vásárolunk, majd a fölösleg ránk szárad, és ki kell dobnunk. Mit tehetünk, hogyan lehet tartósítani a kenyeret?
130 millió forintot oszthat szét a bűnmegelőzési tanács, amelynek egyik fontos célja, hogy figyeljünk oda, ha áldozattá vált embertársunk segítségre szorul.
Azok a vállalkozások, amelyek 2016. december 31-éig bejelentették, regisztrációs számot kértek arra, hogy 2017. január 1-jétől az újonnan online pénztárgép használatára kötelezettek körébe tartoznak és legkésőbb május 2-án üzembe...
Közel ötödével nőtt a részvényforgalom áprilisban a Budapesti Értéktőzsdén, amelyhez a befektetési szolgáltatók közül most a Wood járult hozzá a legnagyobb mértékben. A cseh társaság BÉT-forgalma áprilisban még a szezonálisan...
A régi - 2016 előtt kibocsátott - 2000 és 5000 forintos bankjegyekkel még három hónapig, július 31-ig lehet fizetni, ugyanis azokat a Magyar Nemzeti Bank (MNB) július végén bevonja a forgalomból - emlékeztet a jegybank.
Az orosz elnök Szocsiban fogadta a német kancellárt, ahol elsősorban a kétoldalú kapcsolatokról, valamint regionális krízisekről kívánnak tárgyalni az előzetes bejelentések szerint.
A címben elsütött, olcsó szójáték már annál inkább, de túl nagy ziccer volt. Szóval a lényeg, hogy olcsó, cinkburkolatos konténerfalakból hozták ki ezt az ausztrál házat, mely nem csak árban köszön vissza pozitívan, de kinézetében és időtállóságában is beleköthetetlen.