Olcsó ráadásul nagyon könnyű recept! Feldobhatjuk akár gyümölcsökkel is, amik még különlegesebbé varázsolják majd. Íme, a kihagyhatatlan müzlis receptünk!
Némi műszaki vénával megáldottak akár 30 perc alatt önállóan is összeszerelhetik azt az elektromos autók töltésére alkalmas állomást, melyet a Phoenix Contact egy május végi konferencián mutat be Magyarországon.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja mindenki figyelmét, hogy fokozott óvatossággal közlekedjen az M7-esen a 44-es kilométerszelvény közelében. Az autópályán két gépjármú ütközött össze, ami miatt a Balaton felé csak egy sávon halad a forgalom.
– Két, a legkorszerűbb technológiával felszerelt tűzszerész robotot szerez be a július 14-én kezdődő i vizes-világbajnokságra a Készenléti Rendőrség, az állomány hat tagja pedig különleges kiképzést kap a kezelésükre – írja pénteki számában a Magyar Hírlap az Európai Unió friss közbeszerzési értesítőjére hivatkozva.
A maxiruha a nyár nagy divatja - a nők valósággal istennőnek látszanak benne, ha megfelelő kiegészítőkkel párosítják. Ráadásul azoknak sem kell lemondaniuk erről a nyári divatról, akik szívesebben járnak nadrágban!
A Toyota három másik autógyárral együtt kártérítés fizetésében állapodott meg a Takata légzsákok cseréje miatt ellenük az Egyesült Államokban indított gyűjtőperben.
Indul a szamócaszezon. Akinek nincs sajátja, annak vennie kell... illetve szedhet maga is, valamilyen szedd magad-akció keretében. Összegyűjtöttük a lehetőségeket.
Rendkívül nehéz hetek várnak Donald Trump amerikai elnökre, ugyanis világossá vált, hogy egy széles jogkörökkel felhatalmazott vizsgálat indul kampánystábja feltételezett orosz kapcsolatainak feltárására. Az Egyesült Államok helyettes főügyésze, Rod Rosenstein Robert Mueller korábbi FBI-igazgatót nevezte ki a nyomozás élére.
Az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa meghatározta a minősített fogyasztóbarát lakáshitelek főbb jellemzőit, így nyitva áll az út a bankok előtt, hogy mihamarabb megjelenjenek e termékekkel. A minősített lakáshitelek átlátható hitelfeltételekkel, könnyen összehasonlítható árazással igényelhetők, elősegítve a tudatosabb kölcsönfelvételt - számolt be a
A tengerentúlon a nagy esést követően tegnap korrigáltak a vezető amerikai részvényindexek, Brazíliában egy korrupciós botrány miatt közel 10 százalékot esett az irányadó részvényindex értéke. A magyar tőzsde közel fél százalékos...
Még csak pár hónapja indult be igazán a Škoda Kodiaq gyártása, és máris új SUV modellel érkezik a cseh márka. A Karoq a Yeti nyomdokaiba lépve a Volkswagen Tiguan és a Seat Ateca testvéreként igazi kompakt modellként áll rajthoz, formailag is eltávolodva két társától – igaz, extravagáns részletek nélkül.
Orbán Viktor hiába kérlelte Törőcsik Marit, hogy engedélyezze átszállítását egy budapesti kórházba, a művésznő határozottan elutasította azt – írja a Blikk. A kórház folyosóján a miniszterelnök összefutott az ATV műsorvezetőjével.
Egy év kihagyás után végre újra elérkeztünk a Mercedes-Benz legnagyobb magyarországi oldtimer ünnepéhez, a Csillagtúrához, amely idén is páratlan mezőnnyel, csodaszép helyszíneket érintve vonultatja fel a Mercedes-Benz ikonikus veterán járműveit, 2017. május 19-21. között.
A magyar dolgozó lekapcsolta a lemezmegmunkáló/formázó gépet, hogy állítson rajta, azonban az mégis beindult és levágta mind az öt ujját. A bécsi dokik résen voltak - írta a Nyugat.hu.
1992 és 2002 között - uniós források nélkül - 4-5 százalékos volt a növekedés. "Tehát a magyar vállalkozókban külső támogatás nélkül is megvan a 4-5 százalékos növekedés esélye". Fogalmazott utalva a 2020 utáni uniós költségvetési időszak kilátásaira - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen.
Három-négy éven belül reális lehet az, hogy a kis- és középvállalkozások adóbevallását - a magánszemélyekhez hasonlóan - az adóhivatal készítse el - Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.
Miközben az elmúlt két napban a washingtoni botrányoktól ijedtek meg a piacok, tegnap ugyanez Brazíliában is lezajlott: támadják az elnököt, zuhan a tőzsde és reál. A BÉT-en az OTP emelkedik ismét nagyot, de a Richter és a Telekom is pluszban vannak. Szépet ugrott az olajár, gyengül a dollár.
Közeleg a III. világháború? Az amerikai légierő beszámolója szerint egy WC-135-ös, Constant Phoenix típusú amerikai felderítő repülőgép a nemzetközi légtérben, a nemzetközi jognak megfelelő módon végezte szokásos küldetését, amelynek során mintákat vett a levegőből. Ezzel egy időben két kínai Szu-30-as vadászgép közelítette meg.
A túlsúlyos vagy elhízott fiatalok jövőjére, felnőttkorára is hasonló kép vetítődik, ezért fontos őket rávezetni a helyes táplálkozás és a mozgás fontosságára.
2017. május 19. és 21. között második alkalommal valósul meg a középiskolásokat megszólító „Kárpátaljai Kirándulás”, a Rákóczi Szövetség szervezésében.
Június 1-jétől pályázhatnak a bankok a "minősített fogyasztóbarát lakáshitelek" minősítés elnyerésére - jelentette be az MNB. Ebbe a kategóriába a 3,5,10 évre vagy a futamidő végéig rögzített lakáshitelek tartozhatnak, kamatfeláruk...
Különös jelenet zajlott le csütörtökön a legnagyobb hazai online újság, az Origó szerkesztőségében. A Momentum elnöke, Fekete-Győr András és a nemrégiben párttá alakuló, az olimpiai kezdeményezés ellen népszavazási aláírásgyűjtéssel ismertté vált mozgalom sajtófőnöke hívatlanul beállított az Origó szerkesztőségébe, és számon kérte az ott dolgozó új
A legkorszerűbb technológiával felszerelt tűzszerész robotok vigyázzák majd a rendet nyáron kezdődő budapesti vizes-világbajnokságon – derült ki az EU közbeszerzési értesítőjéből.
A legkorszerűbb technológiával felszerelt tűzszerész robotok vigyázzák majd a rendet nyáron kezdődő budapesti vizes-világbajnokságon – derült ki az EU közbeszerzési értesítőjéből.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. (Lidl) 2015-ös karácsonyi akciója idején megjelenő reklámjaiban elhallgatta, hogy "Fa babaház" elnevezésű, illetve azt helyettesítő termékét nem...
Fotó: KKM/MTI/MTVAA magyar és az orosz külügyminiszter az Európa Tanács külügyminiszteri értekezletén, Nicosiában ült asztalhoz. Szijjártó jelezte, Magyarország szeretne egyeztetni a 2021 utáni időszakra vonatkozó esetleges gázszállítási szerződésről, az oroszok nyitottak erre.
Vannak olyanok, akik az élet minden területén a maximumra törekednek és mindenből a legjobbat akarják. Ha te sem éred be egy átlagos túlélőkészlettel, szívből tudjuk ajánlani ezt a zseniális táskát, hiszen nagyszerű dolgokat rejt magában.
Újabb megszorításokat fogadott el a görög parlament cserébe az újabb nemzetközi hitelért. Röviddel a voksolás előtt tüntetők csaptak össze a rendőröket, akik könnygázzal oszlatták a tömeget.