2017. május 19. péntek

máj. 19
9:42
Habzik a Széll Kálmán téri szökőkút (444.hu)
Ez van.
máj. 19
9:43
Biotechnológiai hamburger a jövő emberének (vg.hu)
máj. 19
9:44
Ricinus tartalmú gyeptrágya a megoldás a vakond ellen? (Édenkert)
A vakond csak oda megy, ahol jól érzi magát. A ricinus szagát viszont annyira utálja, messze elkerüli kertünket. De mi a helyzet, ha nem szeretnénk a mérgező termésű ricinust ültetni kertünkbe?
máj. 19
9:45
Kormányzati támogatás segítheti az új munkásszállók megépítését (AQUA)
A már meglévő munkásszállók felújítását, egyéb épületek átalakítását, valamint új intézmények létrehozását kiemelten azokban a régiókban támogatja a kormány, amelyekben súlyosabbak a munkaerőpiaci problémák. A felújítási beruházásokat egy éven belül, az új szállók építését pedig két éven belül be kell fejezni a Kormány.hu-n közzétett részletes pály
máj. 19
9:45
Intim titkairól vallott Győrfi Pál (Ripost)
A mentőszóvivő szerint a nők olyan dolgokat is észrevesznek, amikre a férfiak nem is gondolnának.
máj. 19
9:45
Kertészkedésre adták a fejüket a győri kézisek (m4sport.hu)
A BL-győztes csapat tagjai is segítenek a város szépítésében.
máj. 19
9:45
Korrupciót sejt az LMP az iparkamaránál (HírTV)
Korrupciógyanúsnak találja az LMP társelnöke a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Modern Vállalkozások Programját.
máj. 19
9:45
Baconnel, sajttal sült spagetti: egy elronthatatlan és laktató ebéd (Femcafe)
Ha valami ütősre és gyorsra vágysz, ezt a spagetti receptet próbáld ki!
máj. 19
9:45
Többet keresünk és többnek is érezzük (vg.hu)
Éves szinten 11 százalékkal nőtt mind a bruttó, mind a nettó átlagkereset, az előbbi márciusban 12,8 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Ugyanebben a hónapban az infláció 2,6 százalékos volt.
máj. 19
9:46
Nagy veszteséget szenvedtek a méhek, kevés mézre lehet számítani (Édenkert)
A méhek egyharmada hullott el Jász-Nagykun-Szolnok megyében télen. A túl kevés termelő méh miatt valószínűsíthető, hogy idén kevés repce- és akácméz lesz - tájékoztatta az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szervezetének szaktanácsadója csütörtökön az MTI-t.
máj. 19
9:47
Elítélték a Schumacher családját megzsaroló férfit (m4sport.hu)
Az elkövető még a bírót is megmosolyogtatta „sajátos” módszerével…
máj. 19
9:47
Megugrottak a termelői árak Németországban (vg.hu)
A várakozások felett, több mint öt éve a legnagyobb mértékben nőttek a termelői árak áprilisban Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken közzétett kimutatása szerint.
máj. 19
9:48
Cseresznyelégy ellen sárgalap csapda (Édenkert)
A sárgalapok javában fogják a cseresznyelegyet. A zöldborsó nagyságú gyümölcsöket már károsíthatja. Javaslom, hogy Önök is helyezzenek ki ragacsos sárgalapokat a lombkorona déli oldalára és a felső szintjére.
máj. 19
9:48
Hagyjunk-e szünetet a fogamzásgátló tabletta szedésében? (WebBeteg)
A fogamzásgátló tabletták bevezetésekor minden figyelem a káros mellékhatások kutatására, vizsgálatára fordult. Mára már ismert tény, hogy a tablettaszedésnek nem csak esetleges mellékhatásai, hanem a fogamzásgátló hatáson túl egyéb előnyei is vannak.
máj. 19
9:48
Tovább emelkedhet a magyar tőzsde (Portfolio)
A tengerentúlon a nagy esést követően tegnap korrigáltak a vezető amerikai részvényindexek, Brazíliában egy korrupciós botrány miatt közel 10 százalékot esett az irányadó részvényindex értéke. A magyar tőzsde közel 0,7 százalékos...
máj. 19
9:49
Több sört guríthatunk le az idén (vg.hu)
Kedvező időjárási feltételek mellett idén akár 2-2,5 százalékkal is nőhet a vezető magyar sörgyárak által értékesített sör mennyisége, ami tavaly 6,7 millió hektoliter volt.
máj. 19
9:50
10 napimádó egynyári virágágyba, balkonládába (Édenkert)
Ha napos a teraszod vagy az előkerted és virágosítani szeretnéd, vedd számításba a következő növényfajokat.
máj. 19
9:50
Márciusban kilőttek a magyar fizetések (Portfolio)
A rendszeres bruttó átlagkereset a versenyszektorban 12,4 százalékkal járt magasabban márciusban, mint egy évvel korábban, ami évtizedes csúcsnak számít. A teljes gazdaságot nézve a nettó reálbérek 9,9 százalékkal bővültek egy év...
máj. 19
9:51
Tóth Vera nem hagyja, hogy a férfiaktól függjön a boldogsága (Femcafe)
Tóth Vera őszintén beszélt a szingliségről, illetve egy esetleges új kapcsolatról.
máj. 19
9:51
Mesébe illő eredményt tett közzé az Alibaba (vg.hu)
Minden lényeges mutatóján két számjegyű javulást ért el az Alibaba.
máj. 19
9:52
Megszólaltak a guruk: zuhanásra felkészülni! (Portfolio)
A piac 50 százalékos esélyt tulajdonít annak, hogy Trump nem tölti ki a hivatali idejét A világ legnagyobb alapkezelője is megszólalt a témában, akik újabb eladási hullámra számítanak Trump lemondása esetén A hét közepén elindult...
máj. 19
9:53
Orbán: Folytatni kell az adócsökkentéseket (vg.hu)
2020 körül a magyar gazdasági növekedés elérheti az 5 százalék fölötti tartományt – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.
máj. 19
9:54
Mellbevágó vallomás Tóth Verától: lehet, hogy sosem lesz gyereke (Blikk)
- Tóth Vera kilóival együtt lelki terheitől, és a cukorbetegség kialakulásától is megszabadult. Azonban már nem akar mindenképpen párt és gyereket, szingliként is boldognak érzi magát.
máj. 19
9:54
Az örök agglegény visszatért: egy év után szakított Leonardo DiCaprio és Nina Agdal (hirado.hu)
Mondhatnánk, hogy meglepődtünk, de a színész nem a hosszútávú kapcsolatok híve.
máj. 19
9:55
Jól fut az állami halpályázat, még áfacsökkentés is várható (vg.hu)
Roppant népszerűnek tűnik a halgazdálkodási operatív program, a tógazdaságok a rendelkezésre álló 16 milliárd forintos keret egy részét már lekötötték.
máj. 19
9:56
Disznó társaságra vágyik Zimány Linda (Blikk)
Felírta a bakancslistájára is!
máj. 19
9:57
Meglepő terv: zikavírussal gyógyítanák az agydaganatot (Infostart)
Brit kutatók megpróbálják a zikavírust úgy módosítani, hogy képes legyen laboratóriumi kísérletekben elpusztítani az agydaganatos sejteket.
máj. 19
9:57
Az export és a fogyasztás pörgette fel a japán GDP-t (vg.hu)
Az ötödik egymást követő negyedévben nőtt a japán GDP.
máj. 19
9:58
Ezt műveli Steiner Kristóf és párja a hotelszobákban (Blikk)
Kénytelen erre fanyalodni, hogy otthona legyen.
máj. 19
10:00
Lázár: A vállalkozók a kormány legfontosabb szövetségesei (hirado.hu)
A vállalkozók a kormány legfontosabb szövetségesei, akik maguknak és másoknak is képesek munkát adni.
máj. 19
10:03
Olcsó lesz a kampány? (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint nem kellene behatárolni a hirdetési hordozóeszközök, például az óriásplakát használatát
máj. 19
10:03
Lángok csaptak fel egy budapesti panelben, kimenekítették a lakókat (Ripost)
A tűzben egy embernek így is baja esett.
máj. 19
10:06
Tíz százalék fölött nőtt az átlagkereset (Adózóna)
2017. márciusban a bruttó átlagkereset 298 300 forint volt, 12,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. 2017. január–márciusban a bruttó átlagkereset 281 900 forint volt – jelentette a KSH.
máj. 19
10:06
Energetikai fejlesztés a kiskunhalasi kórházban és a kiskőrösi rendelőintézetben (ProfitLine)
Épületenergetikai fejlesztésre 215 millió forintot fordíthat pályázati forrásból a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház - közölte az intézmény főigazgatója az MTI-vel.
máj. 19
10:06
Atom Anti – a Volkswagen Up GTI bemutatkozik (Auto Pult)
Ha nem is váratlanul, de egészen izgalmas irányban folytatódik a Volkswagen kisautójának története. Bemutatkozott az új Up GTI, méghozzá izmosabb hajtáslánccal, mint az eredeti Golf GTI. A kis méregzsák 115 turbós lóerővel áll rajthoz.
máj. 19
10:06
Baseball: az elitbe jutás a cél a Budapest Redsnél Európában (Sport365)
Az élvonalba jutás a célja a Budapest Reds baseball-csapatának, amely jelenleg a hétből a második helyen áll az Euro Interliga B csoportjában.
máj. 19
10:06
Európában egyedülálló a hamarosan kezdődő gödöllői természetfilm fesztivál (hirado.hu)
Az immáron harmadik alkalommal megrendezendő Nemzetközi Természetfilm Fesztiválnak idén is a gödöllői királyi kastély ad helyet. A nevezett filmek 90 százalékát itt láthatja először a közönség, a rangos és igényes program a hagyományokhoz híven most is ingyenes.
máj. 19
10:06
Osvárt Andi tökéletes cannes-i belépője (Glamour)
A színésznő mindig tökéletes a vörös szőnyegen.
máj. 19
10:09
Önkormányzati dolgozóként ígért ingyen ebédet, majd kifosztotta az idős nőt (Infostart)
A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség kifosztás bűntette miatt gyorsított eljárásban, az őrizet 72 órás időtartama alatt bíróság elé állított egy 37 éves kaposvári nőt.
máj. 19
10:09
A bajnoki cím sorsa is eldőlhet szombaton (m4sport.hu)
Ha a Honvéd nyer Debrecenben, a Videoton pedig kikap otthon a Fraditól, bajnok Marco Rossi együttese.
máj. 19
10:09
Támogatja a Jobbik a kormány menekültpolitikáját (HírTV)
Egyetértenek a kormány migrációs politikájával, ezért nem szavazták meg a Magyarországot elmarasztaló EP-határozatot a Jobbik európai parlamenti képviselői.
máj. 19
10:12
A Kelet harmonikusabb Orbánnak (HR Portál)
A jövő évi választáson meg kell védeni a béremelésekre és az alacsony adókra épülő gazdaságpolitikát, és ha ez sikerül, 2020 körül a magyar gazdasági növekedés elérheti az 5 százalék fölötti tartományt - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában - írta az MTI. A Kelet harmonikusabb Orbánnak
máj. 19
10:12
Tanácsadói szerint eljött az ideje, hogy Trump ügyvédet fogadjon (444.hu)
Szüksége lesz rá most, hogy a szedán kinevezett független ügyész már azt is vizsgálhatja, hogy az elnök megpróbálta-e akadályozni az igazságszolgáltatást.
máj. 19
10:15
Francia reggeli (Mindmegette)
máj. 19
10:15
Elképesztő: egész pályás kosarat dobott LeBron James - videó (Blikk)
Cleveland – Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Cleveland Caveliers hátvédje, LeBron James (32) megmutatta, miért tartják még mindig a sportág legnagyobb császárának.
máj. 19
10:15
Dárdaiék az Európa Liga csoportköréért játszanak a zárófordulóban (m4sport.hu)
A bajnoki cím már korábban eldőlt, de még számos kérdésre kell választ adnia a Bundesliga utolsó fordulójának.
máj. 19
10:18
Az ombudsman szerint is „megengedhetetlen mértékben sérülnek” az ellátottak jogai a gödi Topházban (444.hu)
Székely László ombudsman a jelentésében azt írja, Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterhez, az intézmény fenntartójához és az otthon vezetőjéhez fordult.
máj. 19
10:20
Te még csak dörzsölöd a szemed az álmosságtól ezen a tavaszi pénteken, Mészáros Lőrinc cége közben már behúzott egy 7,6 milliárdos megbízást (444.hu)
Ideje elgondolkodnod azon, hogy mit csinálsz rosszul.
máj. 19
10:21
Migránsok helyett magyarokat dolgoztatnának a német cégek (Menedzsment Fórum)
A "migrációs kudarc" miatt újra nőhet a magyar munkaerő iránti külföldi igény - írta pénteki számában a Magyar Idők.
máj. 19
10:27
Iszonyú, ami történt: Elgázolták a világbajnokot, súlyos agykárosodást szenvedett (Blikk)
Csak biciklizett az út szélén...

Keresés