A Fidesz szerint "a Gyurcsány család akárhogy is magyarázza", a brüsszeli bizottságtól kapott 1,5 milliárdos megbízása "messziről bűzlik" és felveti a bújtatott pártfinanszírozás gyanúját
Üdvözli a Miniszterelnökség, hogy megszületett a részletes írásbeli megállapodás a Heineken Csoport és a Csíki Sört gyártó manufaktúra között a védjegyek használatáról, amellyel a különböző jogvitákat is lezárták a felek
Az FHB-csoport 279 millió forint adózás utáni nyereséggel zárta az idei első negyedévet, míg a tavalyi első negyedévben 1,277 milliárd forint vesztesége volt - közölte a hitelintézet csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Baleseti kamera vette fel, ahogy levegőbe repül, majd a szemközti sávba landolva és villanyoszlopnak ütközve lángra kap egy Audi. Elvileg egy tolvaj próbált menekülni vele, nem sokáig jutott.
Gelsenkirchen – A következő szezontól kezdődően a Schalke labdarúgóklub szurkolói a hivatalos csapatmezbe épített chippel is fizethetnek a hazai mérkőzéseken.
Hatvanhatan küldték vissza korábban átvett kitüntetésüket tavaly augusztus 20. és november 21. között - áll a Köztársasági Elnöki Hivatal közleményében.
Ausztria hetedik magyarországi tiszteletbeli konzulátusát nyitotta meg csütörtökön Pécsett, az intézmény Baranya, Somogy és Tolna megyében látja el feladatait június elsejétől.
Belefáradtál már a hétköznapi nyüzsgésbe, egy kicsit kikapcsolódnál, sőt, egyenesen kereket oldanál néhány napra az itthoni világ elől? Az e heti varázsszavunk nem más, mint Liverpool.
Ismerve az előd sikerét, kétségünk sem lehetett afelől, hogy a Jaguar az XF új generációjából is készít kombi verziót. Ezt már hivatalos fotók is bizonyítják, amelyek már szemügyre vehetjük az egyelőre jól álcázott típust.
A jelek szerint az autógyártók nagyon rákaptak a hivatalos, ámde álcázott képek megosztogatására. A folyamat az új BMW M5-tel kezdődött tegnap, aztán jött a Jaguar, most pedig a Mercedes-Benz folytatja a sort. Számunkra talán ez a legérdekesebb: az álcázás alatt ugyanis az A-osztály kompakt generációja található, amely alapjaiban határozza meg a kecskeméti autógyártást.
Bizonyára sokan tudják, hogy a Porsche nem csak az autóiparban tevékenykedik aktívan. A németek tulajdonában van például a Studio F.A. Porsche névre hallgató dizájnstúdió is, mely nemrég egy igen nagyszabású megbízást kapott, méghozzá a Dynamiq vállalattól, hogy segítsenek a GTT 115 szuperjacht megtervezésében. A németek pedig természetesen nem utasították el a kérést, és az elkészült hajót akár…
Szolidaritását fejezte ki Magyarországgal csütörtökön Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel folytatott telefonbeszélgetésben, és hangsúlyozta, hogy Magyarország megbüntetésének nincs semmi alapja - közölte a varsói külügyminisztérium.
Hatvanhatan küldték vissza korábban átvett kitüntetésüket tavaly augusztus 20. és november 21. között - áll a Köztársasági Elnöki Hivatal közleményében.
A befektetési alapok vagyona 62 milliárd forinttal, 1,1 százalékkal emelkedett áprilisban - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) csütörtökön az MTI-vel.
A Renault Trafic kategóriájának egyik legnépszerűbb versenyzője, és bár a franciák autójának kényelmével sosem volt gond, azért eddig nem tartozott a kategória exkluzívabb versenyzői közé. Most azonban a 70. Cannes-i Filmfesztivál alkalmából SpaceClass utónévvel bemutattak egy luxusra koncentráló változatot, mely belül magasabb minőséggel és finomabb megoldásokkal igyekszik elcsábítani a vásárlók…
A demencia különböző típusai világszerte az idős korral járó leggyakoribb betegségek. A 85 éven felüli emberek egyharmada szenved ebben a betegségben, aminek a leggyakoribb formája az Alzheimer-kór.
Bizonytalan időre bezár a Planetárium Budapesten. A 40 éves épület annyira rossz állapotban van, hogy az egyszerű karbantartási munkákkal már nem tudják biztosítani a látogatók biztonságát. A legnagyobb problémát a rendszeres beázás okozza, de a géppark is több évtizedes lemaradásban van. További részletek a videóban.
Nem csak a húszévesek két hónapja létrejött vállalkozásáé a világ, legalábbis erről tanúskodott a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány első, a Smart Hetek keretében megrendezett találkozója csütörtökön a Bálnában. Patinás magyar divattervezők meséltek arról, hogyan lehet hosszú évek kitartó munkája után hetek alatt megvetni a lábunkat kül
Az amerikai kormányzat csütörtökön hivatalosan elindította az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) újratárgyalásának folyamatát abban a reményben, hogy kedvezőbb feltételeket tud kiharcolni az amerikai feldolgozóipari vállalkozások és munkások számára.
Egy héten keresztül egy hullával élt együtt egy miskolci férfi. A szomszédok már nem bírták elviselni az egész házban terjengő bűzt, ezért hívták a rendőröket.
Csehország biztonsági okokból továbbra is elutasítja a menedékkérők áttelepítését szolgáló uniós mechanizmust az Európai Unió által kilátásba helyezett szankciók ellenére – jelentette ki újságírók előtt Milan Chovanec cseh belügyminiszter csütörtökön Brüsszelben.
Szolidaritását fejezte ki Magyarországgal csütörtökön Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel folytatott telefonbeszélgetésben, és hangsúlyozta, hogy Magyarország megbüntetésének nincs semmi alapja – közölte a varsói külügyminisztérium.
A tegnapi gyászos nap után a mai nyitáskor felfelé vették az irányt az amerikai részvényindexek, annak ellenére, hogy a Trump körül kialakult botrány kicsit sem csillapodott, sőt.Javul a hangulat 2017.05.18 20:26A tegnapi vérengzés után...
Az amerikai hadsereg légicsapást mért csütörtökön a szíriai kormányt támogató egyik milíciára, amely az amerikaiak támogatta harcosok ellen vonult fel" - közölte egy nevének elhallgatását kérő amerikai vezető.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legújabb tanulmányában arra figyelmeztet, hogy drasztikus mértékű növekedésnek indult a gyermekkori elhízás Európa-szerte, így súlyos következménnyel számolhatnak azok a szülők, akik elektronikus eszközökkel kényeztetik gyermekeiket
Tavasz vége hagyományosan a nyaralóvásárlás ideje, ilyenkor kb. 80%-kal több üdülő talál gazdára, mint az év többi időszakában. A magyarok legszívesebben a Balaton parti településeken keresnek pihenési lehetőséget, amelyet a helyi ingatlanárak folyamatos emelkedése, és a befektetői aktivitás is jól mutat. Nem csak az árak, hanem az ingatlanok típus
Az ORF, az osztrák közszolgálati tévé még a hétvégi Eurovíziós Dalfesztivált is arra használta fel, hogy a magyar kormány ellen hangolja a nézőket - erre hívta fel a figyelmet egy Ausztriában élő magyar
Míg az európai filmes szakma Cannes-lázban ég, Budapesten is akad néhány várva várt alkotás a mozikban. Az új Alien-film mellett Francois Ozon új alkotása is a héten debütál.