Öngyilkos lett Chris Cornell, a Soundgarden és az Audioslave énekese. Az 52 éves amerikai rocksztárt, aki éppen turnén volt a Soundgardennel, szerdán éjjel találták holtan detroiti szállodájában.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter értetlenségének adott hangot csütörtökön Nicosiában azzal kapcsolatban, hogy milyen "titkot" fedhetett fel neki múlt héten Donald Trump amerikai elnök az Iszlám Állam terrorszervezetre vonatkozóan
Csehország biztonsági okokból továbbra is elutasítja a menedékkérők áttelepítését szolgáló uniós mechanizmust az Európai Unió által kilátásba helyezett szankciók ellenére – jelentette ki újságírók előtt Milan Chovanec cseh belügyminiszter csütörtökön Brüsszelben
Támogatja a nyugdíjasok országos szövetsége azt a javaslatot, hogy nyugdíjas szövetkezetek jöjjenek létre, és így a jövőben könnyebben, rugalmasabban vállalhassanak munkát a nyugdíjasok
Gigászi büntetésre, 110 millió eurós (34 milliárd forintos) pénzbírság megfizetésére ítélte az Európai Bizottság (EB) a Facebookot, arra hivatkozva, hogy az amerikai vállalat "félrevezető és téves információkat" közölt a Whatsapp üzenetküldő szolgáltató 2014-es felvásárlásakor - jelentette be a testület csütörtökön.
A Plotinus tőkéjének leszállításáról döntöttek a cég április 19-ei közgyűlésén - olvasható a BÉT-en megjelent közleményben. A közgyűlési határozat értelmében a jegyzett tőkét 238 905 750 Ft-ról 108 612 000 Ft-tal, 130 293...
A venezuelai csendőrség (GNB) három tagját állítják bíróság elé az egyik tüntető halálának az ügyében, aki a nyugat-venezuelai Táchira állam Tucapé városában tartott tüntetéseken vesztette életét - közölte csütörtökön a venezuelai ügyészség.
Négyszáznégy millió euró (több mint 125 milliárd forint) visszafizetésére ítélte jogerősen a bíróság csütörtökön Bernard Tapie francia üzletembert, volt minisztert abban a botrányos kártérítési ügyben, amelynek a hullámai Christine Lagarde-ig, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) főigazgatójáig elértek.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 382,36 pontos, 1,12 százalékos emelkedéssel, 34 528,85 ponton zárt csütörtökön, ezzel ismét történelmi csúcsot döntött.
Franciaország 2025-re 50 százalékra tervezi csökkenteni az atomenergia arányát a lakossági energiafogyasztásban, és várhatóan bezárja a legrégebbi atomerőművét - közölte csütörtökön Nicolas Hulot, az új francia kormány környezetvédelmi...
Május 30-án dől el, hogy a Nemzet Sportolói kit szeretnének társuknak. A legkiválóbb magyar sportcsillagokat tömörítő társaság – Szabó Tünde sportért felelős államtitkár csütörtöki közleménye szerint – ezen a napon tartja ülését, amely a cím adományozásával összefüggő javaslat elbírálását szolgálja
A történelem „legnagyobb egyéni boszorkányüldözésének” nevezte csütörtökön Donald Trump amerikai elnök, hogy különleges ügyészt neveztek ki Washingtonban az orosz befolyásolási kísérlet vizsgálatára
A napgombának nevezett fertőzést a Malassezia furfur nevű gombafaj okozza, a bőrbetegség másik neve a pityriasis versicolor vagy a tinea versicolor. A nevében is benne van, hogy változik a színe a tüneteknek.
A srebrenicai népirtással vádolt Ratko Mladic családja azt követeli, hogy egy szerb orvoscsoport vizsgálja meg az egykori katonai parancsnokot hágai börtönében, mert a helyi orvosok a közelmúltban új terápiát írtak elő számára, amitől az egészségi állapota romlott - írta a Nezavisne Novine című boszniai napilap csütörtökön a honlapján.
Meghallgatja John Brennant, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt igazgatóját az amerikai képviselőház hírszerzési bizottsága annak a vizsgálatnak a keretében, amelyet a tavalyi elnökválasztásra gyakorolt esetleges orosz befolyás ügyében folytatnak - jelentette be a bizottság csütörtökön.
Száznál is több programot kínál a Rippl-Rónai Fesztivál: a Kaposvár világhírű szülöttének, Rippl-Rónai József (1861-1927) festőművésznek emléket állító összművészeti rendezvény május 25. és 28. között lesz a somogyi megyeszékhelyen.
2030-ra jelentősen, akár 30 ezerrel is növekednie kell a Magyarországon évente született gyermekek számának a mostani 93 ezerről - ismertette a kormány célkitűzését Lázár János miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
A menedékkérők két évet is várhatnak arra, hogy beadhassák a kérelmüket, ezért működik jogszerűtlenül a magyar menekültügyi rendszer a Magyar Helsinki Bizottság munkatársa szerint.
A tegnapi gyászos nap után a csütörtöki kereskedést összességében emelkedéssel zárták az amerikai részvényindexek, annak ellenére, hogy a Trump körül kialakult botrány kicsit sem csillapodott, sőt. A Dow Jones 0,3%-ot, az S&P 500 0,4%-ot...
Meghallgatja John Brennant, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt igazgatóját az amerikai képviselőház hírszerzési bizottsága annak a vizsgálatnak a keretében, amelyet a tavalyi elnökválasztásra gyakorolt esetleges orosz befolyás ügyében folytatnak - jelentette be a bizottság csütörtökön.
Az oroszok 29 százaléka absztinensnek mondta magát egy friss felmérésben, tíz éve ez az arány még 23 százalék volt. A felmérést a kormánytól független Levada Központ végezte április végén egy 1600 fős mintán.