2017. április 20. csütörtök

ápr. 20
19:42
Biztosra mentek a Lexus NX frissítésénél (Autónavigátor)
A Lexus kisebbik SUV-ja frissítve érkezett, bár semmi drasztikusra nem kell számítani, csak egy óvatos biztonsági ráncfelvarráson esett át.
ápr. 20
19:45
Olimpia nélkül is megcsinálják az atlétikai stadiont Budapesten (Menedzsment Fórum)
Bár a 2024-es olimpiai pályázattól visszaléptünk, a kormány nem áll le, idővel meg fogja valósítani az eltervezett sportlétesítményeket, melynek egyik bizonyítéka a legfrissebb uniós közbeszerzési értesítőben jelent meg.
ápr. 20
19:47
Eladták az Indexet! Simicska-közeli a vevő (Menedzsment Fórum)
Alapítványi tulajdonba került az Index.hu-t kiadó Index.hu Zrt.
ápr. 20
19:48
Rendesen megsarcolhatja a briteket a kilépésért az unió (TőzsdeFórum)
Az árfolyamkockázat kivédése érdekében az Európai Bizottság euróban fizettetné meg az Egyesült Királysággal a szigetország uniós kilépésének költségeit, a most kiszivárgott tárgyalási irányelvek tervezete alapján.
ápr. 20
19:48
Rég halogatott műtéten esett át ByeAlex (Ripost)
Kissé kábán, de bejelentkezett rajongóihoz az énekes, aki alávetette magát egy szemműtétnek. Egyelőre még félhomályban bolyong, de hamarosan minden rendben lesz vele és eldobhatja a szemüvegét.
ápr. 20
19:48
Ritkán látni ekkora bődületes luftot (m4sport.hu)
Nehéz kibírni röhögés nélkül a jelenetet.
ápr. 20
19:50
Teltház lesz a Magyar Ring bokszgálán (m4sport.hu)
A főmérkőzés amolyan mindent vagy semmit összecsapás lesz.
ápr. 20
19:51
Szívrohamot kapott: edzésen esett össze a Tottenham edzője (Blikk)
Szívrohamot kapott a Tottenham edzőközpontjában a csapat U23-as edzője, a korábbi angol válogatott védő, Ugo Ehiogu.
ápr. 20
19:51
Fidesz: látni kell a migránsszervezetek külföldi támogatását (hirado.hu)
A Fidesz szerint az embereknek látniuk kell, hogy a migránsszervezeteket hogyan pénzelik külföldről.
ápr. 20
19:51
Újabb rekordot ért el Lionel Messi, de ezúttal negatívat (Sport365)
A világ valaha volt egyik legjobb kapusa is tehet róla.
ápr. 20
19:53
A CEU felszólította a kormányt a tárgyalások megkezdésére (hirado.hu)
A Central European University (CEU) a tárgyalások megkezdésére szólította fel a kormányt közleményében.
ápr. 20
19:54
Ausztria ismét a Brenner-hágó lezárását tervezi (Infostart)
Ausztria kész lezárni az Olaszországgal közös Brenner-hágó határátkelőjét, ha az Olaszországba érkező tömeges migráció ezt indokolttá teszi - írta a La Stampa olasz napilap csütörtökön.
ápr. 20
19:54
Gond van a Teslákkal - Brutális visszahívást jelentettek be (Portfolio)
Jelentős visszahívást jelentett be a Tesla: összesen 53 ezer darab autót hívnak vissza a rögzítőfékek esetleges hibája miatt. A Tesla részvényei estek a hírre. 53 ezer darab elektromos autót hív vissza a Tesla az S-modellből és...
ápr. 20
19:54
Autóbuszokat gyújtottak fel fegyveresek Brazíliában (ATV)
Összesen 17 autóbuszt gyújtottak fel fegyveresek helyi idő szerint szerda éjszaka és csütörtök hajnalban az északkelet-brazíliai Ceará állam fővárosának, Fortalezának számos pontján - jelentették a brazil hatóságok. A gyújtogatások oka egyelőre nem ismert.
ápr. 20
19:54
Fegyveresek gyújtottak fel buszokat Brazíliában (hirado.hu)
Összesen 17 autóbuszt gyújtottak fel fegyveresek az északkelet-brazíliai Ceará állam fővárosának, Fortalezának számos pontján.
ápr. 20
19:56
Betiltották a Jehova Tanúi felekezetet Oroszországban (hirado.hu)
Az orosz legfelsőbb bíróság nyilvánosságra hozott ítéletében betiltotta a Jehova Tanúi kisegyházat, azzal az indoklással, hogy az "szélsőséges szervezet".
ápr. 20
20:00
Ötszáz riasztást kapott a katasztrófavédelem az időjárás miatt (hirado.hu)
A rendkívüli időjárással összefüggésben csütörtök délután öt óráig csaknem ötszáz alkalommal riasztották a tűzoltókat.
ápr. 20
20:00
Az orosz bíróság betiltotta Jehova Tanúi egyházat (444.hu)
A vagyonukat is elkobozzák.
ápr. 20
20:00
A Red Bull ismét a kiszállással fenyegetőzik (m4sport.hu)
Független motorszállítót akarnak, és gyors döntést!
ápr. 20
20:00
Májkrémmel érkezett a rezsibiztos (HírTV)
Ezúttal a tompai tranzitzónánál sorosozott Németh Szilárd.
ápr. 20
20:03
Spanyol foci: Az orvosok letiltanák Bale-t a legfontosabb meccsről (Agroinform)
Mert azzal azt kockáztatná, hogy csak rásérül. Az idei számai alapján annyira nem hiányozna a Barca ellen sem a Realból.
ápr. 20
20:06
Western-helyzetes ballada egy feje tetejére állt magyar faluról (Infostart)
„Török Ferenc 1945 című fekete-fehér filmje egy olyan korszakról és egy olyan kérdésről beszél, amit eddig nem nagyon mertünk körbejárni” - mondta Rudolf Péter. A falu jegyzőjét játszó színművész szerint az alkotás legnagyobb érdeme az árnyalás és az empátia.
ápr. 20
20:06
Több mint 1,6 millió utas a Lufthansa Csoport járatain (ProfitLine)
· 1,6%-kal nőtt a Lufthansa Csoport teljes magyarországi utasforgalma 2016-ban · Jelentősen több utazó érkezett Magyarországra Németországból, Franciaországból és az Egyesült Királyságból a csoport járatain · Növekszik az üzleti utazások száma
ápr. 20
20:06
Dagadnak a befektetési alapok (TőzsdeFórum)
A befektetési alapok vagyona 45 milliárd forinttal, 0,8 százalékkal emelkedett márciusban.
ápr. 20
20:06
Lecsapott az áprilisi hó: több százan ragadtak egy hotelbe (Pénzcentrum)
Tombol az áprilisi tél: 200-an ragadtak fent egy galyatetői hotelben, a Nagy-Hideg-hegyen pedig még a sípályát is megnyitották. A Hideg-hegyen átlagosan 45 cm havat mértek a reggel. Néhányan felmentek a hegyre ezért elindították...
ápr. 20
20:09
Egyben sült fasírt cukkinivel és fetával (Mindmegette)
ápr. 20
20:09
Új tulajdonosa lett az index.hu-nak (hirado.hu)
A Magyar Fejlődésért Alapítvány kizárólagos tulajdonába került az index.hu internetes hírportált kiadó részvénytársaság.
ápr. 20
20:12
Kilépni nem akarunk az unióból, csak alakítani rajta (ATV)
Lázár János szerint a kormány nem akar kilépni az Európai Unióból: alakítani és változtatni szeretne az intézményrendszerén. A Miniszterelnökséget vezető miniszter egy budapesti konferencián beszélt a kormány Brüsszelhez való viszonyáról. További részletek a videóban.
ápr. 20
20:12
"Fáradt vagyok és fejben is már máshol járok" - Horváth Dóra befejezi (m4sport.hu)
A röplabdázó úgy érzi, a válogatottat sem tudná kellőképpen segíteni.
ápr. 20
20:12
Húzd ki anyukád szekrényéből: visszatér a 70'-es évek a divatba (Femcafe)
Anyukánk is hordta, most rajtunk a sor. A '70-es, '80-as évek vissztér hozzánk a divatban.
ápr. 20
20:15
Gyurcsány: Orbán zsarolhatóvá vált (Spa Trend Online)
Szerinte a kormányfő elszámította magát a lex CEU-val.
ápr. 20
20:17
Csak kutyakomédiára futja a civilekkel (Spa Trend Online)
A CEU ismét a tárgyalások megkezdésére szólította fel a kormányt.
ápr. 20
20:18
Jelentősen megugrott a lakáshitelesek száma (Menedzsment Fórum)
Tavaly több mint 81 ezer lakáshitelt engedélyeztek a hitelintézetek összesen 477 milliárd forint értékben, 2015-höz képest a hitelek száma közel ötödével, összege egyharmaddal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai Tükör című kiadványában.
ápr. 20
20:18
Lenint elhamvasztják és elköltöztetik Moszkvából?! (Ripost)
A megkérdezettek 58 százaléka szerint ma már ez lenne a helyes. Nagy vita várható a közvélemény-kutatás nyomán...
ápr. 20
20:21
Behálóztuk Timit! (Alternatív Energia)
ápr. 20
20:24
Májbetegségek első tünetei (WebBeteg)
A máj a szervezet nagyon fontos szerve, melynek központi szerepe van az anyagcserében és a méregtelenítésben is, valamint az emésztés egyik szinte nélkülözhetetlen nedvét, az epét választja ki.
ápr. 20
20:24
Az orosz külügy üzent a magyar hatóságoknak (ATV)
Moszkva arra számít, hogy a magyar hatóságok biztosítják a szovjet és orosz katonák magyarországi emlékműveinek sérthetetlenségét - közölte csütörtökön az orosz külügyminisztérium azzal kapcsolatban, hogy a hét elején két férfi festékkel dobálta meg a budapesti Szabadság téri emlékművet.
ápr. 20
20:24
A Fradi megvédi a szurkolóit a bukaresti edző vádjaitól (Sport365)
Egy liter vizeletet, tíz pénzérmét és három öngyújtót kapott a nyakába a kapusuk szerinte.
ápr. 20
20:24
Nőtt a fizikai dolgozók átlagbére (hirado.hu)
A fizikai dolgozók átlagbére 12,4 százalékkal nőtt az év első két hónapjában, ami közelít a minimálbér idei 15 százalékos emeléséhez.
ápr. 20
20:24
Lázár: Megfontoljuk Péterfalvi javaslatát (HírTV)
Megfontolják az adatvédelmi hatóság elnökének javaslatait a civiltörvény kiterjesztéséről.
ápr. 20
20:27
Bizarr: kipakolt a kuncsaftjairól az ex-prosti (Blikk)
London – Zsidó rabbi is felkereste az egykori brit örömlányt, egy kuncsaft pedig azt akarta, hogy szellentsen a szájába.
ápr. 20
20:27
Szívszorító: Facebook-on keresi soha nem látott szüleit Zsuzsi (Blikk)
Magyarország – Soha nem látott szüleit keresi Zsuzsi, aki az Eltűnt emberekért megoszthatod csoport segítségét kérte. A nőt születésekor a kórházban hagyták, ám 47 évesen úgy döntött, hogy megpróbálja felkutatni őket.
ápr. 20
20:27
Közvetlen befolyást szerezhetett Simicska Lajos az Indexben (hirado.hu)
A hírportál maga közölte, hogy egy alapítvány tulajdonába került, az új igazgatósági tagok között pedig ott van dr. Nagy Ajtony Csaba ügyvéd, aki Simicska Lajos unokaöccse.
ápr. 20
20:30
Cseh 2, Hosszú 1 aranyat nyert a 2. napon (HírTV)
Emellett a mindössze 16 éves Késely Ajna hatalmas bravúrt vitt véghez 400 gyorson.
ápr. 20
20:33
Ilyen még nem történt az időjárásban (Infostart)
A feljegyzések mintegy 140 éve alatt először fordult elő idén márciusban, hogy a havi átlaghőmérséklet több mint egy Celsius-fokkal volt magasabb a Földön az El Nino-jelenség hatása nélkül - közölte az amerikai nemzeti Óceán-és Légkörkutató Intézet (NOAA) legújabb jelentésében.
ápr. 20
20:36
Ideges piacon erősödik az angol font (ProfitLine)
A font nagyot erősödött az angol miniszterelnök, Theresa May bejelentésére, miszerint előrehozott választások lesznek június 8-án. A hír nagy mennyiségben váltotta ki a short pozíciók lezárását, és véleményünk szerint ez okozta a bejelentés utáni árfolyammozgást, amelyet még fokozott a szokásosnál kisebb likviditás is, ugyanis a hétvégi franciaorsz
ápr. 20
20:36
A protekcionizmus ellen szólalt fel az IMF (Portfolio)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója óva intett a világkereskedelem veszélyeztetéséről egy olyan pillanatban, amikor a világgazdaság fellendülése még mindig törékeny. Christine Lagarde csütörtökön az IMF és a Világbank...
ápr. 20
20:36
Az orosz külügyminisztérium külön közleményben reagált arra, hogy két aktivista hétfőn festékes lufival dobálta meg a szovjet emlékművet a Szabadság téren (444.hu)
Elégedettek voltak a rendőri fellépéssel.
ápr. 20
20:36
Nem csak a kormányzat számol érdemi gazdasági növekedéssel (hirado.hu)
Megvannak a pontos számok. A várakozásoknak megfelelően alakult az első negyedéves államháztartási hiány.
ápr. 20
20:42
Sokat köszönhet ma a Dow az AmExnek (Portfolio)
Negyedéves gyorsjelentésekre emelkednek ma az amerikai tőzsdék és kifejezetten jó a hangulat, a vezető részvényindexek 1 százalékot erősödtek.Alig van eső részvény a Dow indexben 2017.04.20 21:27Alig van eső részvény a Dow indexben...

Keresés