Úgy hiszem, az orvosok, pontosabban az egészséges életmód hirdetői és követői a legnagyobb vesztesei annak a világméretű vizsgálatnak, amely az egyesült államokbeli Johns Hopkins Egyetem két tudósának a nevéhez fűzhető, s amely azt erősítette meg, hogy a rákot előidéző génmutációk mintegy kétharmadáért a biológiai balszerencse felelős, nem pedig a környezet vagy az életmód.
Elviselhetetlen szagú csomagot kapott az adóhivatal egy svédországi kisvárosban. A skandináv gasztronómiában járatlanok használt pelenka-, bomló holttest és szennyvíz jelenlétére is joggal gyanakodhattak volna az épület környékén.
A Wells Fargo ügyfelei mostantól otthon is hagyhatják a bankkártyájukat, és így is fel tudnak venni készpénzt a bank 13 ezer darabból álló ATM-hálózatában. A "kártyamentes" ATM-ekből egy app...
Tarlós István továbbra is törvénysértőnek tartja a közterület-felügyelők bírságolási gyakorlatát és túlzónak a bírság összegét. A Miniszterelnökség várja a főpolgármester törvénymódosító terveit, ám addig is azt kérik a budapestiektől, hogy fizessék be a büntetéseket. A Belügyminisztérium nem árulta el, hogy mi lesz azokkal, akik Tarlós istván javaslatára nem fizetik ki a bírságot. Részletek a…
Az állambiztonsági múlt feltárását szorgalmazza a Jobbik, ennek érdekében egy javaslatot is benyújtottak az Országgyűlésnek. Mirkóczki Ádám, képviselő napirend előtti felszólalásában ezzel kapcsolatban gittegyletnek nevezte a Nemzeti Emlékezet Bizottságát.
Hajdú Péter (41) nemrég vállalta a nyilvánosság előtt új kapcsolatát, azóta pedig többekben felmerült a kérdés: szeretne-e újra megházasodni, vagy vágyik-e még egy babára?
Budapest — A pikánsabb jelenetek kulisszatitkairól faggatta a Kincsem két főszereplőjét, Petrik Andreát (31) és Nagy Ervint (40) tegnap reggel Abaházi Csaba (46) a Sláger FM-en.
Angela Merkel német kancellár nem kapott számlát Donald Trump amerikai elnöktől washingtoni megbeszélésükön, az állítólagos számláról szóló sajtóhírek tévesek.
Közvetlen légijárat megindításáról tárgyalt Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára hétfőn Tunéziában. Az államtitkár Tuniszból az...
Terrorista szervezetben való részvétel miatt három hónap letöltendő és 15 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy 32 éves osztrák állampolgárt hétfőn a felső-ausztriai Linzben. A vád szerint a férfi három évvel ezelőtt gyűlöletet terjesztő prédikátoroktól származó beszédeket és lefejezéseket bemutató videókat osztott meg a világhálón.
A nemzeti egység és függetlenség csak együtt képes sikeres lenni - hangoztatta a parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke a Rákóczi-emléknap alkalmából Budapesten.
Eddig már 14 magyarországi projekttel fordultak ahhoz az európai tanácsadói hálózathoz segítségért, amelyet a Juncker-terv céljainak hatékony elérése érdekében hoztak létre Európa-szerte - mondta el...
Székesfehérvár — Szombaton délelőtt nyílt meg egy nagyszabású, látványos kiállítás a Gorsium központban amely Pompeji katasztrófáját és a vulkánkitörés előtti mindennapokat mutatja be a Nápolyi Régészeti Múzeum jóvoltából.
A Scotland Yard szerint az eddigi vizsgálat nem tárt fel arra utaló bizonyítékokat, hogy a múlt szerdai londoni merénylet elkövetője kapcsolatban állt volna terrorszervezetekkel.
81 millió dollárt fizet a Pimco, hogy megszüntessék azt a pert, amelyet kirúgott alapítója, Bill Gross indított az alapkezelő ellen - írja a Financial Times. Az alapkezelő belement abba, hogy 81...
A klasszikus egyterűek kategóriája iránt folyamatosan csökken a kereslet, a dobozos modellekről a családosok inkább a divatosabb crossoverek irányába mozdulnak. Sokan ezért a népszerűbb kategória mellett teszik le voksukat, a Renault azonban másként gondolkodott: dobozos modelljeit megpróbálta divatosabbá varázsolni, és úgy látszik, hogy a vásárlóknak tetszik az új ‘vérvonal’. Ezúttal a nálunk…
Négyórás tűzszünetet jelentett be hétfőn az észak-szíriai Tabka-gát környékén a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) szíriai ellenzéki ernyőszervezet, hogy szakemberekkel ellenőrizhessék az Iszlám Állam terrorszervezet szíriai fellegvárától, Rakkától keletre lévő létesítményt, miután egyes jelentések szerint a gát megrongálódott és elöntéssel fenyegeti a várost.
A német kancellár nem kapott számlát Donald Trump amerikai elnöktől washingtoni megbeszélésükön, az állítólagos számláról szóló sajtóhírek tévesek - jelentette ki Steffen Seibert német kormányszóvivő hétfőn Berlinben.
A hazai lakásállomány nem felel meg a napjainkban elvárható hőtechnikai követelményeknek; a lakásállomány közel kétharmadát kitevő, közel 3 millió családi házból 2,5 millió egyáltalán nem rendelkezik szigeteléssel.
Már lemondtak a 14 éves halálos beteg kisfiúról, amikor szülei füvet vásároltak neki, hogy megkönnyítsék utolsó napjait. A megdöbbentő változás ekkor jött: a kisfiú felépült, anyja most könyvet ír az esetről.
Budapest – Hétfő délután Lilu (40) vezérletével elindult a Magyar Everest Expedíció csapata, hogy oxigénpalack nélkül elérjék a világ legmagasabb csúcsát, a 8848 méter magas Mount Everestet.
Hogy mi okozta az Újszászi úti faipari üzemben történt balesetet egyelőre nem tudni. A rendőrség foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt folytat eljárást. (MTI)
A hónap végéig az összes, 2014 és 2020 közötti uniós forrásra kiírj a pályázatokat a kormány – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az Országgyűlés 2014 és 2020 közötti uniós források felhasználásáról szóló vitanapját indító beszédében. Az adott időszakban rendelkezésre álló 8900 milliárd forint 53 százalékát már lekötötték.
Gyorsulási verseny lehetett a Szentendrei úton közvetlenül a két halálos áldozatot követelő baleset előtt – ezt állítja a Ripost. A lap úgy tudja: egy harmadik autó is volt a helyszínen, ami az ütközés után eltűnt. A rendőrség Híradónknak azt írta: a lap információi nem a rendőrségtől származnak, ilyen jellegű adatok a nyomozásban nem keletkeztek. Részletek a videóban.
Val Kilmer (57) elárulta, hogy annyira odáig van Cate Blanchettért (47), hogy egyszer egészen a színésznő ausztráliai házáig repült, csak hogy láthassa őt.