2017. december 8. péntek

dec. 8
17:27
Hende Csaba, Puskás Tivadar és a pingvin (444.hu)
Szombathelyen letették az alapkövét egy több mint 2,2 milliárd forintos, főleg tao-támogatásból épülő, fedett műjégpályának, de a lényeg a volt honvédelmi miniszter és a szombathelyi polgármester közös fotói a pingvinnel.
dec. 8
17:27
Növekedésben a vállalati hitelpiac (vg.hu)
Több mint 45 százalékkal növekedtek a vállalati forint- és euróhitel-kihelyezések október végéig az egy évvel korábbihoz képest, miközben a nyilvántartott kölcsönök állománya kétéves csúcsra emelkedett. Növekszik a devizahitelek súlya is a cégeknél.
dec. 8
17:29
Fontos megállapodás született az EU és Japán között (vg.hu)
Lezárultak a tárgyalások az Európai Unió és Japán közötti szabadkereskedelmi egyezményről – jelentette be az Európai Bizottság pénteken.
dec. 8
17:31
Romlott az amerikai fogyasztók hangulata (vg.hu)
A várt növekedés helyett három havi mélypontra csökkent a Michigan Egyetem és a Reuters hírügynökség decemberi fogyasztói hangulatindexe az Egyesült Államokban.
dec. 8
17:33
Ez a sztárválogatott jöhet Budapestre a 2020-as Eb-n! (Sport365)
Zseniális lenne!
dec. 8
17:33
Angol foci: A City 126 éves rekordot adhat át a múltnak (Agroinform)
Guardiola neve az évek során összeforrt a rekordok döntögetésével - most Angliában is a halhatatlanok közé kerülhet.
dec. 8
17:33
Egyelőre nem költözik az amerikai nagykövetség (vg.hu)
Az Egyesült Államok „valószínűleg” két éven belül nem költözteti át az izraeli nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe – jelentette ki pénteken Rex Tillerson amerikai külügyminiszter Párizsban.
dec. 8
17:35
Óriási planetáriuma nyílik New Jerseyben (vg.hu)
Az intézmény szombaton nyitja meg kapuit az amerikai New Jersey állambeli Jersey Cityben.
dec. 8
17:42
Ugrósdy Márton a Brexitről: már lehet a lényegről beszélni (Infostart)
Megállapodtak a Brexit-tárgyalások első szakaszának összes vitás kérdéséről a felek - jelentette be Theresa May brit kormányfő és Jean-Claude Junker, az Európai Bizottság elnöke. Ha az Európai Tanács is jóváhagyja, a tárgyaló felek végre rátérhetnek a legfontosabbra: a jövőben milyen legyen az Európai Unió és Nagy-Britannia kapcsolata - mondta az I
dec. 8
17:45
Betiltották a Nemzeti Konzultáció egyik pontját – mutatjuk, melyiket (Blikk)
A Fővárosi Ítélőtábla ideiglenes intézkedésében elrendelte, hogy a továbbiakban ne legyen elérhető a Nemzeti Konzultáció ötös pontja internetes oldalakon, valamint reklámokban.
dec. 8
17:45
Andrzej Duda megbízta kormányalakítással Morawieckit (Gondola)
Andrzej Duda lengyel államfő pénteken hivatalosan is elfogadta az eddigi miniszterelnök, Beata Szydlo kabinetjének lemondását és megbízta kormányalakítással a kormányzó Jog és Igazságosság vezetése által előző este jelölt eddigi kormányfő-helyettest, fejlesztési és pénzügyminisztert, Mateusz Morawieckit
dec. 8
17:45
Hátborzongató felvétel: ártatlan nőre támadt egy rendőrkutya – videó (Blikk)
Ártatlan nőt támadott meg egy rendőrkutya Amerikában. Az esetről videó is készült.
dec. 8
17:45
Micsoda? Nincsenek új csúcson az amerikai tőzsdék? (Portfolio)
Jó a hangulat a világ tőzsdéin, a vezető európai és amerikai részvényindexek is emelkednek a hét utolsó kereskedési napján. Talán meglepő, de a mai emelkedéssel az amerikai tőzsdék nincsenek új csúcson, ami a hét eleji esésnek tudható...
dec. 8
17:47
800 ezer nyugdíjast állítana munkába a kormány az egyre égetőbb munkaerőhiány miatt (Blikk)
Itt a megoldás az egyre égetőbb munkaerőhiány pótlására? Huszonkét éven belül 800 ezer nyugdíjas munkavállalását segítené elő a kormány a feltételek könnyítésével Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter bejelentése szerint. A parlament feltehetően a tavaszi ülésszakon tárgyal a tervezetről.
dec. 8
17:47
Milliárdos korrupció! (Gondola)
Jelentős uniós bírság fenyegeti Magyarországot a baloldal legnagyobb korrupciós botránya miatt.
dec. 8
17:49
Bohózatba hajló baloldali összefogás (Gondola)
Egy ideje pletykáltak arról baloldali körökben, hogy az MSZP Karácsony Gergelyt, a Párbeszéd elnökét kéri fel listavezetőnek.
dec. 8
17:49
Elindult az első tengeri földgáz-szállítmány Oroszországból (ATV)
Pénteken elhagyta az oroszországi Jamal-félsziget földgáz-terminálját az első cseppfolyósított földgázt (LNG) szállító, a francia Total energiaipari konszern egykori vezérigazgatója után Christophe de Margerie névre keresztelt jégtörő-tanker.
dec. 8
17:49
Erre a magyar énekesnőre mozdult rá Tóth Gabi - Videó (Ripost)
Tóth Gabi a Sztárban Sztár meg 1 kicsi színfalai mögött hívta randira az énekesnőt.
dec. 8
17:49
Most jelentették be, kokain miatt bukja nagy álmát a focista (Ripost)
Peru a legjobb játékosa nélkül indul el a világbajnokságon. A focistát egy évre tiltották el, be is fejezheti karrierjét.
dec. 8
17:51
Megszólalt a magyar sztár, aki ismerte VV Fanni állítólagos gyilkosát (Ripost)
A neves énekesnő unokatestvére egykor B. László barátnője volt.
dec. 8
17:54
Jennifer Aniston életében először merte megtenni ezt (Glamour)
A Smartwater sokat köszönhet neki
dec. 8
18:00
Tusk díszdoktor lett Pécsen (Alternatív Energia)
A campusról kiszivárgott hírek szerint nem a kormány bosszantása volt a cél.
dec. 8
18:00
Robert Fico nem indul a 2019-es szlovákiai elnökválasztáson (USAracing)
Robert Fico szlovák miniszterelnök pénteken bejelentette: nem indul a 2019-es elnökválasztáson.
dec. 8
18:00
Brexit: állást foglalt a Brit Iparszövetség (vg.hu)
A brit üzleti szektor vezető érdekképviseleti szervezetei szerint a Brexit-tárgyalások első szakaszát várhatóan lezáró előzetes megállapodás pénteki elérése után most a külföldi EU-tagországokból érkezett munkavállalók jogbiztonságának végleges garantálására kell helyezni a hangsúlyt.
dec. 8
18:02
Nyaralóhajó turizmus indulhat jövőre (vg.hu)
Mintegy 4,6 milliárd forintból indulhat nyaralóhajó turizmus a Felső-Tiszavidéken és a Bodrogon.
dec. 8
18:03
Betépett, majd kocsikázni indult: rendőrök buktatták le az enesei férfit (Blikk)
Bábolna - Beszippantotta a fehér port, majd autókázni indult egy 23 éves férfi, ám pechére megállították őt a rendőrök.
dec. 8
18:03
Elindítja a kormány a nyaralóhajó turizmust (Gondola)
Kísérleti jelleggel a Felső-Tiszavidéken és a Bodrogon indítja el a kormány a nyaralóhajó turizmust, a programra 4,6 milliárd forintot szánnak, amelyből 20 hajót vásárolnak, kijelölik a vízi utakat és kikötőket építenek - mondta Révész Máriusz a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatón…
dec. 8
18:03
Feltárulnak a templomos lovagok titkai – Ne hagyja ki! (Blikk)
Vadonatúj sorozattal rukkol ki az HBO. A harcos szerzetesek legendás testvériségének tagjai a Szent Grál nyomába erednek. A Templomosok című széria epizódjai péntek esténként 20.30-kor láthatóak.
dec. 8
18:05
Bezárt a legendás budapesti McDonald's – Kinyitnak újra? (Blikk)
Nos, sajnos nem: a fiatalok egyik kedvenc találkozóhelyének sajnos lőttek.
dec. 8
18:05
Ha zöld utat kapnak, ezt tehetné engedély nélkül (ATV)
Nyolcvan méteres kútmélységig eltörölné az engedélyezési és bejelentési eljárást több fideszes képviselő, akik pénteken nyújtották be vonatkozó javaslatukat a parlamentnek.
dec. 8
18:06
Németország kimaradhat Európa fontos döntéseiből (Infostart)
Több hónapig is elhúzódhat a német SPD és a konzervatív CDU/CSU pártszövetség között a nagykoalíciós tárgyalások, ami az Európai unió fejlődése szempontjából sem jó hír.
dec. 8
18:06
Soros: A gyűlöletkeltés kudarca (Kripto Akadémia)
Az üzletember a Népszavához eljuttatott cikkében reagált a kormány ellene folyó kampányára.
dec. 8
18:06
80 méterig lehetne engedély és bejelentés nélkül kutat fúrni (Portfolio)
Nyolcvan méteres kútmélységig eltörölné az engedélyezési és bejelentési eljárást több fideszes képviselő, akik pénteken nyújtották be vonatkozó javaslatukat a parlamentnek. Az indítvány - amelyet Font Sándor, B. Nagy László...
dec. 8
18:06
Ennyit kereshetsz 30 órában az Aldinál: diploma sem kell hozzá (Pénzcentrum)
Magyarországon nehéz részmunkaidőben elhelyezkedni, emiatt például a kisgyerekes szülőknek jelentős dilemmát okoz, hogy dolgozzanak-e, vagy gyereket neveljenek. Az Aldinál viszont ez úgy tűnik áthidalható akadály, friss Facebook-hirdetésük...
dec. 8
18:12
1500 milliárd forintos per a legnagyobb orosz olajvállalat ellen (Portfolio)
A Sisetma orosz magánholding kártérítés címén 330,4 milliárd rubeles (1493,27 milliárd forint) ellenkeresetet nyújtott be a legnagyobb orosz olajvállalat, a Rosznyefty és annak egyik leányvállalata, a Basnyefty ellen pénteken a moszkvai...
dec. 8
18:12
Szeld át Szlovéniát sífutólécen! (Síelők)
7 nap, 330 km és csodálatos tájak - ezt ígérik a 2018 februárjában megrendezésre kerülő PPS Slovenia sífutó túra szervezői. Sífutólécen barangolhatjuk be Szlovénia legszebb tájait. A téli túra útvonala hét fontos turisztikai régión vezet keresztül.
dec. 8
18:15
A szocialisták fellegvárán is lehet marakodás a baloldalon (HírTV)
Egyelőre Szegeden sem állapodott meg a jövő tavaszi parlamenti választások indulóiról a két párt.
dec. 8
18:18
Fedett jégcsarnok épül Szombathelyen (ProfitLine)
Több mint 2,2 milliárd forintos beruházással Szombathelyen fedett műjégpálya épül, amelynek alapkövét pénteken délután rakták le a vasi megyeszékhelyen.
dec. 8
18:21
Vigyázat! Így támadnak a karácsonyi tolvajok – Mutatjuk a trükkjeiket (Blikk)
A karácsonyi tömeg nagy öröm a kereskedőknek – meg a tolvajoknak. Bűnbandák vadásznak mindenkire, aki plázában, karácsonyi vásáron költekezik az ünnepekre. Agyafúrt módon próbálják megszerezni pénzünket, a Blikk szakértő segítségével mutatja be a leggy­akrabban alkalmazott trükköket.
dec. 8
18:21
Drámai pillanatok: életet mentett az Eger sztárkézise (Blikk)
Igor Radojevics egy sérült férfit mentett ki a jéghideg patakból.
dec. 8
18:23
Drámai képek a kőbányai tűzről - minden lángokban áll (Infostart)
Már az utómunkákat végzik a tűzoltók abban a X. kerületi raktárban, ahol még csütörtök este pusztított tűz. A katasztrófavédelem nyilvánosságra hozta a helyszínen készült fényképeket.
dec. 8
18:23
150 milliós sportcsarnokot kapnak a diósgyőri birkózók (HírTV)
A Hír TV információi szerint akár a 200 milliót is elérhetik majd a költségek.
dec. 8
18:26
Vlog: Trollfocis Tippmix-tippek a hétvégi magyar meccsekre (Agroinform)
Az év utolsó NB I-es fordulója jön, vloggerünk a Trollfoci-adminokkal együtt próbált összeállítani egy "tuti" szelvényt.
dec. 8
18:26
Egy egyiptomi imám elutasította a találkozót az amerikai alelnökkel (ATV)
Egyiptom egyik magas rangú vallási vezetője pénteken elutasította a találkozót Mike Pence amerikai alelnökkel, mert Donald Trump amerikai elnök elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként.
dec. 8
18:30
A fejlődő vállalkozások tízparancsolata (ProfitLine)
A sikeres vállalkozás egyik legfontosabb alapja a minden részletre kiterjedő üzleti terv, de emellett érdemes több forrásból is tájékozódni a tapasztalt cégvezetőktől. A K&H: üzletet ide! program ezért összegyűjtött néhány fontos tippet a szakmájukban sikeres vállalkozóktól, hiszen a gyakorlati és személyes tapasztalatok azok, amelyek igazán segíts
dec. 8
18:33
Itt megnézheti Hollik István és Soproni Tamás vitáját (ATV)
Hollik István országgyűlési képviselő (KDNP) és Soproni Tamás alelnök (Momentum Mozgalom) vitája a Mathias Corvinus Collegium szervezésében.
dec. 8
18:33
Tőkét kellene emelniük a kínai bankoknak (vg.hu)
Az IMF azt javasolja Pekingnek, hogy folyamatosan és célzottan növelje a banki tőkét – ismertette a szerdán nyilvánosságra hozott jelentést a Bloomberg.
dec. 8
18:35
Pozitívan fejezték be a kereskedést a nyugati piacok (vg.hu)
Pozitív kezdés után nagy nyereséggel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
dec. 8
18:36
Erősödött a forint (ProfitLine)
Erősödött a forint pénteken a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.
dec. 8
18:37
Karácsony előtt darabolják az Alterát (vg.hu)
December 20-án lesz a részvényfelosztás az elmúlt hónapokban négyszeres árfolyam-emelkedést elérő Alteránál.

Keresés