2017. december 7. csütörtök

dec. 7
8:45
„A brüsszeli meghallgatás a boszorkányüldözés része” (hirado.hu)
A bizottságban többségben vannak Soros György barátai – mondta Kovács István stratégiai igazgató.
dec. 7
8:47
13. havi nyugdíjat akar az MSZP (Blikk)
A korábban folyósítottól eltérő mértékű 13. havi nyugdíj bevezetését indítványozzák törvényjavaslatukban az MSZP képviselői.
dec. 7
8:47
Mérsékelt gyengülés az MTelekomnál - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
470-től távolodott a távközlési vállalat árfolyama szerdán.
dec. 7
8:48
Ábel Anita kénytelen néha bébiszitterre bízni a gyerekét (Blikk)
Ábel Anitának szinte minden perce be van osztva, nagyon sokat dolgozik és ezzel sokszor a családtól vesz el időt, de persze ezt igyekszik mindig pótolni.
dec. 7
8:48
Újra feljelentést tesz a Fidesz-plakátok miatt az Együtt (HírTV)
Szigetvári Viktor szerint elfogadhatatlan a kettős mérce.
dec. 7
8:49
Nem tudott tartósan erősödni a MOL - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Célkeresztben maradhat a 2850 forintos szint az olajvállalat árfolyamánál.
dec. 7
8:50
Várkonyi Andrea: Könyörögtem Gábornak, tegye meg, különben elválunk (Blikk)
Közös félelmükről vallott a gyönyörű tévés.
dec. 7
8:51
Gulácsi így búcsúzik el (Infostart)
Gulácsi a harmadik helyet is nagyra értékeli, így búcsúzik a Bajnokok Ligájától.
dec. 7
8:51
Elkapkodja a felügyelet a bitcoin ellenőrzését, ezért a brókerek még nem nyúlnának hozzá (Portfolio)
A világ legnagyobb bankjai lobbizni kezdtek a bitcoin futures-ügyletek bevezetése ellen, mivel szerintük az amerikai felügyeleti szervek nincsenek felkészülve a kriptovaluták ellenőrzésére. Nemrég a bitcoin árfolyama átlépte a 14 000...
dec. 7
8:51
Ismeretterjesztő kiadványra kértek a kéményseprők ötvenmilliót az MVM-től, nem kaptak (444.hu)
A Civilösszefogást félmilliárddal kitömő állami vállalat után Soros Györgyhöz fordulnak.
dec. 7
8:51
Megtorpant a BUX gyengülése - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Nem folytatta az elmúlt időszak lendületes gyengülését a hazai index.
dec. 7
8:52
Pécsi Ildikó unokája szerint elfogyott a szeretet köztük (Blikk)
- Tudatosan döntött úgy Pécsi Ildikó unokája, hogy megpróbál minél távolabb maradni a családi viszálytól.
dec. 7
8:53
Tovább korrigált a Richter - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
A piacnyitást követően tudott emelkedni a korrekció jegyében a gyógyszergyártó árfolyama.
dec. 7
8:54
Nem adta ki a meleg férfi házassági papírjait a helyi jegyző, most elindul ellene a választáson (444.hu)
Nem állt még így bosszút felbosszantott ügyfél az akadékoskodó hivatalnokon.
dec. 7
8:54
A lépés árthat a zsidó államnak is (USAracing)
Gyakorlatilag az 1967-ben, a hatnapos háborút követően kialakult status quót szentesíti Donald Trump elnök szándéka Jeruzsálemnek Izrael fővárosaként való elismertetésére és az amerikai nagykövetség Tel-Avivból való átköltöztetésére – nyilatkozta tegnap lapunknak Csicsmann László Közel-Kelet-szakértő.
dec. 7
8:57
Ha utód nélkül halok meg, ki kapja meg a befizetett járulékaim? (HR Portál)
Kérem szíveskedjék nekem válaszolni egy engem már régóta foglalkoztató kérdésre, amely bántja az igazságérzetemet. Egyedülálló 52 éves férfi vagyok, és most már nagy bizonyossággal kezelem úgy az életemet, hogy nem fogok megnősülni, következésképp leszármazottam sem lesz. És pontosan itt van egy komoly bökkenő. Mi van akkor, ha a rám vonatkozó 65 é
dec. 7
8:57
Több évig is tarthat az amerikai nagykövetség áthelyezése (hirado.hu)
Több évig is elhúzódhat az Egyesült Államok izraeli nagykövetségének áthelyezése Tel-Avivból Jeruzsálembe.
dec. 7
9:00
Szárnyalt a Capitals első sora (m4sport.hu)
Utóbbi hét meccsükből hatot megnyertek a fővárosiak.
dec. 7
9:03
A nőgyógyász elárulta, mennyi a normális hüvelyi folyás naponta (Blikk)
Több, mint gondolnád.
dec. 7
9:03
Ömlenek a hírek a FED felől (ProfitLine)
Úgy tűnik, nem lesz egyöntetű a decemberi szavazás az alapkamat további emeléséről a tengerentúlon. A chicagói Fed elnöke, Charles Evans szerint elképzelhető, hogy itt az ideje annak, hogy a Fed átmenetileg felfüggessze a kamatemelési ciklusát és megvárja azt, hogy az infláció valóban elindul-e a jegybank 2%-os céljának irányába. Amennyiben ez tová
dec. 7
9:03
Egy hónapon belül jön a bankok rémálma: milliárdos bevételektől búcsúzhatnak (Portfolio)
Az új európai irányelv, a MiFID 2 januári életbe lépésével a világ legnagyobb bankjai európai részvénykereskedési bevételük 15%-ától búcsúzhatnak - írja a Bloomberg a Coalition Development elemzőcég adataira hivatkozva. Az új elemzés...
dec. 7
9:03
"Ne engedelmeskedjenek semmiféle diktátornak" - Perbe fogták a kambodzsai ellenzék volt vezetőjét (ATV)
A Facebook közösségi oldalon közzétett bejegyzése miatt fogta perbe a kambodzsai hadsereg egyik jogásza Sam Rainsyt, a Párt Kambodzsa Nemzeti Megmentéséért (CNRP) nevű feloszlatott ellenzéki tömörülés korábbi vezetőjét csütörtökön.
dec. 7
9:05
Padlóra kerülnek a kisboltok, ha a kormány nem tesz semmit (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) szerint haladéktalanul vissza kell fordítani azt a folyamatot, amelyben évek óta csökken a magyar vállalkozások piaci jelentősége a kiskereskedelemben. Neubauer Katalin az érdekképviselet...
dec. 7
9:06
BL: ezek a csapatok maradtak állva (Sport365)
Hétfőn kiderül, milyen párharcokkal folytatódik a legrangosabb kupasorozat.
dec. 7
9:06
9 gól az örökkévalóságnak – CR7 elérte, amit Del Piero elszalasztott (m4sport.hu)
Összeszedtük a portugál mind a 9 csoportkörben szerzett BL-gólját.
dec. 7
9:09
A magyar jogállamiságról tartanak meghallgatást az EP-ben – percről percre (HírTV)
Ülést tart az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága, a magyar kormányt és civil szervezeteket hallgatnak meg. Percről percre.
dec. 7
9:09
Végre egy jóslat a jövőre, ami nem vár összeomlást (Portfolio)
A sok összeomlást váró jóslat után egy optimista vélemény is érkezett 2018-ra: a Goldman Sachs stratégája szerint jövőre tovább emelkedhetnek a részvénypiacok. A Goldman alapkezelője a feltörekvő országok részvénypiacait preferálja...
dec. 7
9:09
Nem lesz már csoda idén? - Random Reggeli (TőzsdeFórum)
Nem volt meggyőző folytatása az esésnek, ami gyorsan megállt a "tengerentúlon és innen". Decemberben haladunk, nem is kellene már pozitív vagy negatív csodáknak történniük.
dec. 7
9:09
Női kézi-vb: A románok és a magyarok meccsével nyernénk - napi tippek a vb-re (Agroinform)
Lássuk tippmestereink mit gondoltak ki a női kézil-vb hatodik napjára. Az odds nem túl magas, de a kombi esélyei jók.
dec. 7
9:09
Itt nézheti a Magyarországról szóló EP-bizottsági meghallgatást (hirado.hu)
Meghallgatást tart a jogállamiság magyarországi helyzetéről csütörtökön az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága (LIBE). A magyar kormányt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter képviseli az ülésen.
dec. 7
9:12
Gyűrűzik a botrány: Baukó Éva tanúkkal cáfolja Havas hazugságát (Ripost)
Továbbra is forrnak az indulatok az egykori valóságshow-szereplő és állítólagos szexuális zaklatója körül.
dec. 7
9:12
Rejtélyes halál: Idősek otthona előtt találták holtan az állatorvost (Ripost)
A 92 éves férfi élettelen testét a járókelők vették észre, egyelőre nem tudni, mi okozta a halálát.
dec. 7
9:12
Karácsonyi díszítés, ahogy a férfiak csinálják (Player)
Csajok, ezt idén is inkább rátok bíznánk.
dec. 7
9:12
Közzétették a 2018-as F1-es naptárt – Brazília ultimátumot kapott (m4sport.hu)
Hivatalossá vált a jövő évi program
dec. 7
9:12
Sosem találnád ki, hogy kicsoda Nádai Anikó új szerelme - Fotó (Femcafe)
Erre senki sem számított.
dec. 7
9:12
Gömbölyű és feszes lesz! 4 popsiformáló gyakorlat guggolás helyett (Femcafe)
Van még új a nap alatt.
dec. 7
9:14
Megújult a bejgli! Többet biztos, hogy nem reped meg (Ripost)
Ezt a karácsonyi finomságot elkészíteni bizony nem könnyű feladat. Mutatjuk a legújabb töltelékeket és trükköket, hogy idén tényleg tökéletes legyen a bejgli.
dec. 7
9:15
Kihirdetik, ki a legjobb magyar borász (Infostart)
Csütörtökön bejelentik, hogy ki kapja az "Év Bortermelője Magyarországon 2017" díjat. A nyertest 6 jelölt közül választja ki a Magyar Bor Akadémia.
dec. 7
9:16
Kitálalt Klapka lánya: Botrány robbant ki az özvegy és gyerekek között (Ripost)
Szomorú karácsony vár Marikára, Klapka György gyászoló özvegyére, akitől teljesen eltávolodtak az elhunyt üzletember gyerekei. A konfliktus azóta tart, hogy lezárult a hagyatéki tárgyalás: fél éve szűnt meg a kapcsolat a családtagok között. Megdöbbentő információkat tudott meg a Ripost a kialakult helyzetről!
dec. 7
9:18
Börtönt kapott a VW-vezető (NRGreport)
A csalási ügy miatt hét év letöltendő börtönre ítélték a cég egyik képviselőjét.
dec. 7
9:21
És most már tényleg lehívtuk a paksi orosz hitel első részét (Menedzsment Fórum)
Az 98 millió euró.
dec. 7
9:21
Ne ijedj meg, ha ma üzen az adóhatóság: félmilliót spórolhatsz (Privátbankár)
Ma több mint 70 ezer vállalkozás kap személyes tájékoztatást - azok a cégek kapnak levelet az ügyfélkapun a NAV-tól, amelyek a kisvállalati adó (kiva) választásával a becsült számítások alapján legalább 10 százaléknyi közterhet spórolnának jövőre.
dec. 7
9:21
Voith Ági kiadta családja titkát (Blikk)
Voith Ági 150 éves családi receptjét osztotta meg a nyilvánossággal. Világbajnok ez a kaja.
dec. 7
9:21
Undorító! Metróban könnyített magán egy részeg fiatal (Blikk)
New York - Botrányos jelenetnek lehettek szemtanúi azok, akik egy szerelvényen utaztak egy részeg fiatallal.
dec. 7
9:21
Tolvajbanda fosztogatott a Szabó Ervin könyvtárban (Blikk)
Elkapták a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár tolvaj párosát, akik rendszeresen meglopták az olvasókat.
dec. 7
9:21
Fontos levelet küld a NAV (Portfolio)
Ma az ügyfélkapun keresztül több mint 70 ezren kapnak tájékoztatást arról, hogy - a gazdasági tárca szakértői által megállapított módszerrel történő - számítás alapján megérné jövőre a kivát választani - áll az NGM közleményében....
dec. 7
9:21
Erdogan: Trump semmibe vette az 1980-as ENSZ-döntést (hirado.hu)
Donald Trump amerikai elnök szerdán semmibe vette a Jeruzsálem státuszáról rendelkező 1980-as ENSZ-döntést.
dec. 7
9:23
Észak-Korea: háború jön! (Menedzsment Fórum)
A kommunista rezsim szerint a háború már nem kérdéses, csak az, hogy mikor kezdődik.
dec. 7
9:23
Som-Balogh Edinát teljesen felemésztik a napi gondok (Blikk)
Som-Balogh Edina imádja a gyermekeit, a napi feladatok viszont nagyon kimerítik olykor.
dec. 7
9:23
Videóra vették: földbe csapódott a Mikulás (Blikk)
USA - Nagyon úgy tűnik, hogy a Télapót valakinek helyettesítenie kell a munkában.

Keresés