2017. december 3. vasárnap

dec. 3
8:54
Washington figyelmeztette Iránt (ATV)
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója figyelmeztette az Iráni Iszlám Forradalmi Gárda külföldi műveletekért felelős parancsnokát, hogy az Egyesült Államok Teheránt fogja felelősnek tartani minden támadásért, amelyet amerikai érdekeltségek ellen követnek el Irakban.
dec. 3
8:54
Rasmussen: nem tudom a választ (Azenpenzem)
Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya úgy fogalmazott, nem tudja a választ arra, miért játszott úgy a csapata, hogy tízgólos hátrányba került Norvégiával szemben az első félidőben a németországi világbajnokság csoportkörének első, szombati fordulójában.
dec. 3
8:54
10 negatív kalóriás étel - Bármennyit fogyasztasz belőlük, nem hízol! (Femcafe)
Tényleg léteznek ilyen finomságok.
dec. 3
8:57
Váratlan helyen segített a rákgyógyszer (Infostart)
Francia orvosok először találtak bizonyítékot arra, hogy egy általában tüdő-, vese- és bőrrák kezelésére használt immunterápiás gyógyszer képes lehet megsemmisíteni HIV-fertőzött sejteket az emberi immunhiány vírusát hordozó embernél.
dec. 3
9:03
Francia csokimousse (Mindmegette)
dec. 3
9:03
István ezt művetle a feltört autóval Budapesten - vajon mit érdemelne István - fotók (Blikk)
"Minőségi munkát" végzett István, miután feltört egy parkoló autót a nyomok eltűntetése érdekében fel is gyújtotta azt.
dec. 3
9:06
Baj lesz? Pumped Gabo egyre kiszámíthatatlanabbá válik a dzsungelben (Blikk)
Dél-Afrika - Nehezen bírja a dzsungelt Pumped Gabo, aki egyre kiszámíthatatlanabbá válik az edzések nélkül.
dec. 3
9:06
Sorban állás a bankfiókban? Ugyan! Sokan már így igényelnek hitelt (Pénzcentrum)
A Magyar Nemzeti Bank statisztikái alapján a személyi hitelek a lakossági hitelpiac egyik húzótermékévé váltak: 2017 első kilenc hónapjában 228,2 milliárd forint értékben kötöttek személyi kölcsön szerződéseket a magyar háztartások...
dec. 3
9:06
Drágán add a Csontvárydat (autopro)
Csaknem hetvenévnyi lappangás után került elő az Olasz halász, Csontváry Kosztka Tivadar képe, amelyet decemberben árvereznek el a Virág Judit Galéria karácsonyi aukcióján, ráadásul a magyar árverések eddigi történetének legmagasabb kikiáltási áráról indul a licit. A festmény kikiáltási ára százmillió, de becsült értéke 240 millió forint.
dec. 3
9:06
Hihetetlen! Meghan Markle 170 ezres táskáját 11 perc alatt elkapkodták (Glamour)
Eladási rekord az első nyilvános szereplés után
dec. 3
9:12
Tuzson: Folyamatosan nő a foglalkoztatottak száma (hirado.hu)
Folyamatosan csökken a munkanélküliség Magyarországon, és nő a foglalkoztatottak száma – mondta Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Kossuth Rádió vasárnap reggeli műsorában.
dec. 3
9:18
A tüneményes György herceg karácsonyi kívánságlistájától ma nem lát aranyosabbat (hirado.hu)
A Mikulásnak nem lesz egyszerű dolga, ha teljesíteni szeretné a kis trónörökös kívánságát.
dec. 3
9:18
Egészségipari együttműködés indul Iránnal (hirado.hu)
Az erősödő magyar-iráni gazdasági kapcsolatok, így a most induló egészségipari együttműködés is nagy lehetőségeket kínál a magyar vállalkozások számára – jelentette ki Varga Mihály Teheránban az iráni egészségügyi miniszterrel folytatott megbeszélés után.
dec. 3
9:18
Egészségipari együttműködés indul Iránnal (hirado.hu)
Az erősödő magyar-iráni gazdasági kapcsolatok, így a most induló egészségipari együttműködés is nagy lehetőségeket kínál a magyar vállalkozások számára – jelentette ki Varga Mihály Teheránban az iráni egészségügyi miniszterrel folytatott megbeszélés után.
dec. 3
9:18
Összeterelték a kínai szórakoztatóipar legfontosabb szereplőit, hogy elmondják nekik, hogyan kell szocialista művészetet alkotni (444.hu)
Több tízmillió követővel rendelkező popsztárok és Hollywoodot is megjárt színészek gyűltek össze a fórumon.
dec. 3
9:18
Vignjevics katasztrófát, Horváth sötét erőket látott (m4sport.hu)
Két ellentétes félidő, két ellentétes edzői értékelés.
dec. 3
9:18
Elegük lett az Örs vezér téri lakóknak (HírTV)
A bevásárlóközpontok miatt a helyieknek szinte lehetetlen saját otthonuk közelében parkolóhelyet találniuk.
dec. 3
9:21
Zárt tárgyalás – Bíróság elé áll a molesztáló bicskei igazgató (Alternatív Energia)
Kiderült, hogy három, 14 év alatti fiatallal is viszonyt kezdett.
dec. 3
9:21
December 5-én teszik közzé a PIRLS-vizsgálat eredményeit (hirado.hu)
December 5-én lesznek nyilvánosak a legutóbbi, 2016-os Nemzetközi Olvasás és Szövegmegértés Vizsgálat (PIRLS - Progress in International Reading Literacy Study) eredményei – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma vasárnap az MTI-vel.
dec. 3
9:21
Lemaradó volt a héten a BUX (vg.hu)
Növekvő forgalomban csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 38 188 ponton zárt, az előző heti értékénél 1520 ponttal, 3,83 százalékkal alacsonyabban.
dec. 3
9:23
Fontos adózási határidő közeleg a cégeknek (vg.hu)
Azoknak az adózó cégeknek, amelyeknél a naptári évvel megegyezik az üzleti év, december 20-ig kell kiegészíteniük és bevallaniuk többek között a társasági adó, az innovációs járulék, valamint a helyi iparűzési adó előlegét is – hívta fel a figyelmet a BDO Magyarország adótanácsadó és könyvvizsgáló cég.
dec. 3
9:24
Real Madrid: elszalasztott lehetőség, vezéráldozat - videó (Sport365)
Az Athletic Bilbao otthonában semmi nem jött össze.
dec. 3
9:24
Olivia Wilde fodros szélű fürdőruhában imádnivaló (Glamour)
A sorozatsztár egy kis nyarat csempész a napodba
dec. 3
9:33
130 millió forinttal támogat egy pécsi alapítványt Soros György (Menedzsment Fórum)
Az emberség erejével nevű alapítvány a dunántúli régió civil szervezeteinek megerősítésére kapta a pénzt.
dec. 3
9:36
Ellepték a tüntetők Tel-Aviv utcáit (HírTV)
A kormány korrupciója és a rendőrség hatáskörét korlátozó új törvénytervezet ellen demonstráltak.
dec. 3
9:36
Így válik regionális startup központtá Budapest (ProfitLine)
Jelentős összeggel, hét év alatt 360 milliárd forinttal támogatja a magyar innovációt és a hazai induló vállalkozásokat az Európai Unió. A magyar startupok megerősítését a Magyar Fejlesztési Bank és az Európai Unió által biztosított 57 milliárd forintból a Hiventures végzi. A társaság fennállása óta eddig 1000 projektet vizsgált meg, és 115 pozitív
dec. 3
9:39
Jön a hó - Kemény lesz az időjárás a következő napokban (Blikk)
Havazás, hava eső és eső is jöhet - meglehetően kellemetlen időjárást ígérnek a meteorológusok a következő napokra.
dec. 3
9:39
Ismét műteni kell a 3 éves Viktorkát, aki agyhártyagyulladás miatt elveszítette a lábait - így van most a kisfiú (Blikk)
- Ismét műteni kell azt a 3 éves kisfiút, aki agyhártyagyulladás miatt veszítette el mind a két lábát.
dec. 3
9:39
Kiakadt a kapitány, mindent rosszul csináltak a kézisek (Ripost)
Pedig remek kezdésről álmodott a magyar válogatott, ebből aztán rémálom lett.
dec. 3
9:39
Sokkoló részletek, a faluját is felrobbanthatta volna a magyar férfi (Ripost)
Tele volt robbanószerkezettel a lakás.
dec. 3
9:41
Most jelentették be, 13-an meghaltak a koreai tragédiában (Ripost)
Tartályhajóval ütközött, majd felborult egy halászhajó vasárnap a Sárga-tengeren.
dec. 3
9:42
Kijött az LMP listája, Demeter Márta aggódhat (ATV)
A hétvégén kétnapos kongresszust tart az LMP, ahol megszavazták a párt országos listáját is.
dec. 3
9:42
Ha van ilyen alkalmazottad, azonnal rúgd ki (TőzsdeFórum)
"Tolvajok az éjszakában", így hívja az alkalmazottak egy típusát Barbara Corcoran, dollármilliomos ingatlanmogul. De nem ő az egyetlen cégvezető, akinek baja van velük.
dec. 3
9:42
Trump nekiment az igazságügyi minisztériumnak (444.hu)
Az elnök nagyon nem boldog, hogy nyomozás folyik volt tanácsadója ellen, miközben Hillary Clintont futni hagyták.
dec. 3
9:42
Csak a játékkal voltak elégedettek Mezőkövesden (m4sport.hu)
Az eredménnyel egyik oldalon sem voltak kibékülve.
dec. 3
9:43
Puccsra készülnek a Jobbikban Vona ellen. Titkos pártdokumentumok (Ripost)
Sorra lázadnak fel a Jobbik alapszervezetei. Vonát a párt tönkretevőjének és elárulójának tartják. Titkos pártdokumentumok, jegyzőkönyvek, belső levelek jutottak a Ripost birtokába. Vona leváltására készülnek.
dec. 3
9:48
A megkerülhetetlen Kína (HírTV)
Mára a világ második legnagyobb gazdasági nagyhatalma lett.
dec. 3
9:48
Mit kezdjünk a terhességi visszerekkel? (WebBeteg)
A várandósság hónapjai alatt sok nő szembesül a dudorodó visszerekkel. A látvány esztétikailag zavaró, a visszerek azonban egészségügyi kockázatot is rejtenek. Az okokat és a megoldási lehetőségeket dr. Sepa György, sebész, érsebész vette számba.
dec. 3
9:48
Havas lehet a vasárnap: Mohácson és környékén is eshet néhány centiméter hó (Háziállat)
FRISSÍTVE: megérkezett a havazás. Amennyiben beválik az előrejelzés, vasárnap igazi télies napunk lehet: a Mohácsra és környékére szóló prognózis alapján néhány centiméternyi hó is eshet, ami minden bizonnyal meg is marad, mivel napközben is fagypont körül alakul a hőmérséklet.  Úgy tűnik, a következő néhány nap során kaphatunk egy kis ízelítőt a t
dec. 3
9:51
Trump kilépteti az USA-t az ENSZ menekültügyi világegyezményének előkészítéséből (Menedzsment Fórum)
Az amerikai elnök összeegyeztethetetlennek tartja az egyezményt a saját bevándorlási politikájával.
dec. 3
9:54
Egészséges, gyönyörű babája született egy méhátültetésen átesett nőnek (Glamour)
Amerikában először született ilyen baba
dec. 3
9:57
Hódi Pamela beszélt az új pasiról. Nem tudja elképzelni, hogy más legyen (Blikk)
Hát ezért!
dec. 3
9:57
Lincselés - Így büntetik meg a tolvajokat Brazíliában - videó (Blikk)
Brazília - Egy fenyegetőző tolvaj valószínűleg nem pont így képzelte el a végkifejletet, amikor megpróbált ellopni egy motort.
dec. 3
9:57
Az államkincstár 254 milliárd forintot fizetett ki a gazdáknak (Adózóna)
A Magyar Államkincstár 254 milliárd forint támogatást fizetett ki a gazdáknak az idén a közvetlen támogatások előlegkifizetési időszakában – a MÁK csütörtökön az MTI-vel.
dec. 3
9:59
Trump döntött: így nem segít a menekülteken Amerika - senki nem mondhatja meg nekik, kivel éljenek... (Blikk)
Donald Trump amerikai elnök döntésének értelmében az Egyesült Államok kilép annak az átfogó ENSZ-megállapodásnak az előkészítő munkálataiból, amely a menekültek és migránsok helyzetén hivatott segíteni, mert összeegyeztethetetlennek tartja saját bevándorlási politikájával - jelentette be helyi idő szerint szombaton New Yorkban az amerikai ENSZ-képv
dec. 3
10:00
Arcok 1956-ból - Kolonics János (Infostart)
Az InfoRádió – együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával – október 26-tól, 56 napon keresztül egy-egy portréval tiszteleg a hősök és mártírok emléke előtt. Most Kolonics Jánost mutatjuk be.
dec. 3
10:00
Tállai András: több mint 70 ezer cégnek lenne érdemes kivára váltania (AQUA)
Jövőre több mint 70 ezer vállalkozás spórolhat meg jelentős közterhet a kisvállalati adóra (kiva) váltással az adóhatóság számításai szerint, erről az érintetteket tájékoztatják is – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.
dec. 3
10:00
Egyiptomi és albán aranyérem a súlyemelő vb-n (m4sport.hu)
A nőknél Romela Begaj szakításgyőzelme Albánia első világbajnoki aranyérmét jelentette.
dec. 3
10:00
Ez a nő Harry herceg menyasszonyának kiköpött hasonmása - Fotók (Femcafe)
A gyönyörű nő Meghan Markle ikertestvére is lehetne.
dec. 3
10:01
Hős rendőr - puszta kézzel akadályozta meg, hogy lezuhanjon a teherautó (Blikk)
Puszta kézzel tartotta vissza a rendőr a teherautót, hogy lezuhanjon.

Keresés