Az ünnepeken is tombol a fociláz Angliában. Az élvonalbeli bajnokságban szilveszterkor és az új év első napján is pályára lépnek a csapatok. Az ünnepi időszak komoly anyagi pluszbevételt jelent a ligának és a csapatoknak. Kedd délután először a Tottenham fogadta a Southamptont (és nyert 5-2-re), de a többiek is sorra következtek és következnek – az
Ismeretlen fegyveresek felrobbantottak kedden Líbiában egy kőolajvezetéket, amely naponta 90 ezer hordónyi olajat továbbított Esz Szider kikötőjébe. A hír hatására két százalékkal emelkedett az energiahordozó világpiaci ára.
Az idei lakáspiaci adásvételek száma meghaladhatja a 150 ezret egy ingatlanközvetítő hálózat előzetes adatai alapján, míg jövőre becslésük szerint 160 ezerre nő. Az Otthon Centrum várakozásai szerint az áremelkedés üteme...
A megsemmisített kőolajvezeték naponta 90 ezer hordónyi olajat továbbított Esz Szider kikötőjébe. A hír hatására két százalékkal emelkedett az energiahordozó világpiaci ára.
Hazánkban estig az ország nagyobb részén fátyolfelhős, északon erősen felhős lesz az ég, az Északi-középhegység térségében és északnyugaton párás, ködös marad az idő. Éjszaka főleg az északi megyékben és keleten lesz sok a felhő, az északi hegyek környékén és a Kisalföldön emellett kiterjedhet a köd, szitálás is lehet.
Technikai okokból nem elérhető az OTP internetbankja és a bank online fizetési felületein nem lehet bankkártyával fizetni - közölte a pénzintézet kedden a honlapján.
Technikai okokból nem elérhető az OTP internetbankja és a bank online fizetési felületein nem lehet bankkártyával fizetni - közölte a pénzintézet kedden a honlapján.
Zsúfolt piacot bombázott a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció kedden Jemen délnyugati részén. A légicsapásban többen életüket vesztették és megsebesültek - tudatták helyi egészségügyi források.
Az olimpiai bronzérmes gyorsúszó felemás éven van túl: a i vébén nem állt a dobogóra, ám december közepén, a rövid pályás Európa-bajnokságon egy arannyal és ezüsttel zárt.
Felejtsd el a hullámvasutat, a körhintát meg az óriáskereket. Ezekben a tematikus parkokban horror, erotika vagy éppen Jézus vár téged meg a tömény, sokkoló élmény. Felkészültél rá, hogy legalább lélekben bejárd őket?
Technikai okokból nem elérhető az OTP internetbankja és a bank online fizetési felületein nem lehet bankkártyával fizetni – közölte a pénzintézet a honlapján.
Közvetlenül karácsony előtt 355 millió forint értékű kábítószert foglaltak le a NAV-osok. Az elmúlt napokban egymást érték a nagy drogfogások, mégis figyelmeztetnek a szakemberek: az év vége veszélyes időszak a drog szempontjából!
A Schobert család jól megérdemelt pihenését tölti - hogy pontosan hol, azt nem árulták el, Réka közösségi oldalára feltöltött képeiből egy dolgot viszont biztosra vehetünk: olyan helyen vannak, ahol nyár van.
Eldőlni látszik a jövő évi orosz elnökválasztás, miután a helyi választási bizottság elutasította Vlagyimir Putyin legnagyobb kihívója, Alekszej Navalnij elnökjelölti bejegyzését.
A ValóVilág Powered by Big Brother versenyzője, Bracso Krisztián (27) idén karácsonykor nemcsak magára és családjára gondolt, amikor ajándékosztásról volt szó, hanem Hatvan azon lakóira is, akiknek nem futotta meglepetésre a karácsonyfa alá.
Négy meghatározó játékos, Juhász Roland (képünkön), Marko Scsepovics, Loic Nego és Kovácsik Ádám szerződést hosszabbított a Videoton FC labdarúgóklubbal.
Moszkva kész közvetítő szerepet vállalni Washington és Phenjan között a Koreai-félszigeten kialakult válság enyhítése érekében, ha ezt mind a két fél elfogadja - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden Moszkvában.
Zsúfolt piacot bombázott a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció kedden Jemen délnyugati részén. A légicsapásban többen életüket vesztették, és sokan megsebesültek – tudatták helyi egészségügyi források.
Egyre aktívabbak, de még anyatejjel táplálkoznak a Nyíregyházi Állatpark legújabb nagymacskanövendékei: a mindössze egy hónapos jaguárikrek igazi különlegességnek számítanak, ugyanis egyiknek sárga, a másiknak fekete a bundája.
A második helyen álló Manchester United kisebb meglepetésre 2-2-es döntetlent játszott a vendég Burnley-vel a Boxing Dayen, az angol labdarúgó-bajnokság hagyományos, december 26-i játéknapján, a 20. fordulóban.
Sok család megunta mára a karácsonyi semmittevést: sokan indultak mozogni és kirándulni. Megteltek a sí-és korcsolyapályák, sokan futottak vagy sétáltak, a legelszántabbak pedig az edzőtermeket vették célba. Volt ahol alig akadt szabad gép, mindenki a karácsonyi habzsolást próbálta ledolgozni.
Két rendőrautó gördült be karácsony előtt egy nappal Mészáros Martin (6) soproni otthona elé. A zsaruk meglepetésszerűen érkeztek, ám a keresett személy nem fogta menekülőre, inkább boldogan szaladt az egyenruhások elé.