2017. december 19. kedd

dec. 19
12:21
Amerika szerint Észak-Korea áll a májusi zsarolóvírus mögött (HírTV)
A Fehér Ház belbiztonsági tanácsadója azt írta, hogy bizonyítéka van, hogy a kommunista ország milliárdokat költött a vírusra.
dec. 19
12:21
Megújul a 130 éves kiskörei Tisza-híd (Alternatív Energia)
A munkálatok 2018 júniusában kezdődnek meg, és a tervek szerint 5 hónapon át tartanak.
dec. 19
12:21
NAV-tájékoztató az adóhatósági igazolások kiadásáról (Adózóna)
Tájékoztatókat tett közzé a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján az adóhatósági igazolások kiadásáról.
dec. 19
12:21
Több mint hatszáz kilométeren van árvízi védekezés (hirado.hu)
Az országban jelenleg 666 km hosszúságú szakaszon rendeltek el van árvízvédelmi készültséget, ebből 68 kilométeren II. fokú és 498-on pedig I. fokú – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság a Hirado.hu-val. A Bodrog, a Fekete-Körös, a Kraszna mellett a Sár-Éger-főcsatorna, a Szamos és a Tisza mentén fokozott figyelőszolgálatot látnak el a vízügy
dec. 19
12:21
Ennyit nőhetnek jövőre az ingatlanárak (TőzsdeFórum)
A 2017-es év előzetes adatai alapján az Otthon Centrum 150 ezret meghaladó számú lakáspiaci tranzakcióra számít az év végéig és akár 160 ezer adás-vételt várnak jövőre.
dec. 19
12:21
Sokkal korábban alakulhatott ki az élet a Földön? (ATV)
A földi élet kezdete 3,5 milliárd évnél korábbra nyúlik vissza - állítják amerikai kutatók, akik a valaha talált legrégebbi megkövesedett maradványokként azonosították azokat a mikrofosszíliákat, amelyeket egy csaknem 3,5 milliárd éves kőzetben fedeztek fel Nyugat-Ausztráliában.
dec. 19
12:21
Szijjártó: A terroristák meg akarják semmisíteni az egész európai keresztény civilizációt (hirado.hu)
A terroristák nemcsak a mindennapi életünket, hanem a vallásunkat, a kultúránkat, az egész európai keresztény civilizációt tönkre akarják tenni, meg akarják semmisíteni.
dec. 19
12:21
A Berlini Néprajzi Múzeum visszadja az eszkimóknak az őseik sírjából elrabolt tárgyakat (444.hu)
Jobb későn, mint soha.
dec. 19
12:21
Vasúti katasztrófa történt az USA-ban (USAracing)
Vonatszerencsétlenség történt helyi idő szerint hétfő reggel az Egyesült Államokban, az első hírek szerint a balesetnek halottjai és sebesültjei is vannak.
dec. 19
12:21
Óriási! Katy Perry Sugarbird ruhában ment Disneylandbe (Glamour)
Disney ruhákban Disneylandben
dec. 19
12:23
Mesterházy Attila: A megegyezés választási győzelmet hozhat (hirado.hu)
Folyamatosan érkeznek a hírek az ellenzék háza tájáról. Karácsony Gergely azt állítja, hogy csak közös listás indulás esetén lesz miniszterelnök-jelölt. A Párbeszéd társelnöke egy hétfői háttérbeszélgetésen azt mondta, arra készül, hogy februárra megvalósul az összefogás, ezért vészforgatókönyvet nem készít, a Demokratikus Koalíció (DK) csatlakozás
dec. 19
12:24
Te jó ég! Mekkora púp nőtt Kulcsár Edina fejére – videó (Blikk)
Meglehetősen nagy sérülést szerzett Kulcsár Edina, amit meg is mutatott.
dec. 19
12:27
A 12 éves Heni életéért küzdenek – Rónai Egon is segítséget kér (ATV)
Németországi műtét mentheti meg a kislány életét, emiatt fordult ismerőseihez a műsorvezető.
dec. 19
12:27
Varga Mihály: már nyolcadik éve csökken az államadósság (AQUA)
Jövőre új termék, egy belföldön kibocsátott eurókötvény jelenik meg a piacon, amelyet a forint államkötvény aukcióhoz hasonló rendszerben bocsát majd ki az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a tárca és az ÁKK közös sajtótájékoztatóján, kedden Budapesten.
dec. 19
12:30
Visszatér a csatornára: Pont az év végére időzítette a bombahírt az RTL Klub (Blikk)
Most érkezett a bejelentés.
dec. 19
12:30
Oviba megy Sarolta hercegnő, havi egymillió lesz a költségtérítés (Spa Trend Online)
dec. 19
12:30
Tízmilliós bírságot szabott ki az MNB a Raiffeisen Biztosításközvetítő Kft.-re (vg.hu)
Tízmillió forint bírságot szabott ki az MNB a Raiffeisen Biztosításközvetítő Kft.-re, mivel az nem jelentette be saját és megbízott cége biztosításközvetítő munkatársait a jegybanki biztosításközvetítői regiszterbe.
dec. 19
12:32
Hónapokkal később adják át a Párisi Udvar Hotelt (vg.hu)
Előre nem látott műszaki problémák miatt a tervezett 2018 júniusa helyett ősszel adják át a felújítás alatt álló Párisi Udvarban épülő ötcsillagos hotelt – mondta Fazekas Tamás, a Párisi Udvar Hotel szállodaigazgatója háttérbeszélgetésen kedden Budapesten.
dec. 19
12:33
Évi 22 millió dollárból kutatott ufókat az amerikai védelmi minisztérium (HírTV)
Az öt évig tartó titkos program megvalósítása Harry Reid volt demokrata szenátor kérésének köszönhető.
dec. 19
12:33
Egy tanulási módszer, ami segíthet a vizsgaidőszakban (HR Portál)
Hamarosan itt a vizsgaidőszak, mindenki különböző módszerekkel próbál felkészülni, vannak, akik a tanulókártyákra esküsznek. De mi is az és mire jó -erről ír az eduline.hu oldal.
dec. 19
12:33
Tudni akarod, kik mozgatják a szálakat a magyar agrárszektorban? (Portfolio)
Egyesek szerint agrármágnások, zöldbárók, nagytőkés agároligarchák, mások szerint zsenik, álmodozók, profi topmenedzserek, született csúcsvezetők, sikeres vállalkozók és szaktekintélyek. Ismerkedjen meg velük most közelebbről! Ők...
dec. 19
12:33
Angol foci: Simán kieshet a kupából a Manchester City (Agroinform)
Az utóbbi hetekben remekelő Leicester City ellen egyáltalán nem lesz könnyű dolga Guardioláéknak.
dec. 19
12:33
Így ismerkedett meg Király Viktor és szerelme - Videó (Femcafe)
A pár az első találkozás részleteiről mesélt.
dec. 19
12:34
Magyarokról szólt a Bundesliga (vg.hu)
Egyre kevesebb a magyar légiós Európa-szerte, Gulácsi Péter és Dárdai Pál azonban kapusként, illetve edzőként Németországban is az elit része.
dec. 19
12:36
Súlyos sérülést szenvedett Győri Mátyás (Adó1százalék)
A játékost a héten megműtik, ebben a szezonban szinte bizonyosan nem léphet már pályára.
dec. 19
12:36
Meglepő: ezekből az országokból van ajánlata Nagy Ádámnak (Sport365)
Egyre biztosabb, hogy távozik Bolognából.
dec. 19
12:36
Egyre népszerűbb a magánegészségügy hazánkban (vg.hu)
Folyamatosan zajlik a betegforgalom átcsatornázódása a magánegészségügyi rendszerbe. Míg 2012-ben csupán a lakosság 37 százaléka, idén már 57 százalék vett igénybe valamilyen magánorvosi szolgáltatást – derül ki az Union Biztosító 2017 őszén, 1300 fős, a 25-55 év közötti korosztályt célzó piaci felméréséből.
dec. 19
12:38
Nem jutottak diszkont kincstárjegyhez a befektetők (vg.hu)
Az elsődleges forgalmazóktól érkező összes, a 3 hónapos diszkont kincstárjegyekre (dkj) tett ajánlatot elutasította keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
dec. 19
12:39
Öt szakma képviselői tettek mestervizsgát a NAK szervezésében (hirado.hu)
Pék, méhész, lovász, patkolókovács, mezőgazdasági gépész mesterokleveleket adott át a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). Idén összesen 48 szakember tett mestervizsgát ezen szakmákban, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban ma vették át a mesterleveleiket.
dec. 19
12:39
Az ÁKK nem fogadott el ajánlatot a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukción (Portfolio)
Az elsődleges forgalmazóktól érkező összes, a 3 hónapos diszkont kincstárjegyekre (dkj) tett ajánlatott elutasította keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). A heti rendszerességgel tartott 3 hónapos diszkont kincstárjegy...
dec. 19
12:39
Kate Upton teniszezik, de mindenki csak a melleit nézi (Glamour)
A divatvilág kebelcsodája videós bemutatója
dec. 19
12:39
Ez történik, ha kólát öntesz a kocsidba (Noizz)
Ne próbáld ki otthon, meg minek is tennéd, egy youtuber már úgy is megcsinálta, az eredményét meg megnézheted.
dec. 19
12:42
Felújítják a kiskörei Tisza-hidat (Menedzsment Fórum)
Egyelőre nem tudni, mennyiért.
dec. 19
12:42
Megbüntették az egyik biztosításközvetítőt: nem jelentették be a dolgozókat (Privátbankár)
Komoly hiányosságot talált az MNB.
dec. 19
12:45
Kilőttek egy rakétát a szaúdi fővárosra a jemeni lázadók (444.hu)
Még a becsapódás előtt leszedték.
dec. 19
12:45
Vészjósló prognózis: újfajta dzsihád van kialakulóban (USAracing)
A nemzetközi terrorszervezetek vezetői követőiket az „autonóm dzsihád” taktikájának alkalmazására ösztönzik – jelentette ki Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója a Független Államok Közössége (FÁK) biztonsági szervei és szakszolgálatai vezetőinek keddi moszkvai tanácskozásán.
dec. 19
12:45
Girós csapat is jön a magyarországi körversenyre (m4sport.hu)
És nem az egyetlen profi lesz, amely biztosan indul.
dec. 19
12:47
Szijjártó Péter: a terroristák az európai keresztény civilizáció megsemmisítését akarják (USAracing)
Egy karácsonyi vásárban elkövetett terrortámadás világos üzenet arra, hogy a terroristák nemcsak a mindennapi életünket, hanem a vallásunkat, a kultúránkat, az egész európai keresztény civilizációt tönkre akarják tenni, meg akarják semmisíteni – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tavaly december 19-én Berlinben elkövetet
dec. 19
12:48
Mennyi marad a borítékban? Itt van, miért alacsonyak a magyar bérek (Privátbankár)
A hivatalos átlagfizetést alapul véve Norvégiában, Luxemburgban, Finnországban és Svédországban a legmagasabb a járulékok levonása után a munkavállalók zsebében maradó nettó bér összege – derül ki a Deloitte friss felméréséből. Az előző évhez képest idén a legtöbb vizsgált tagállamban emelkedett a minimálbér.
dec. 19
12:48
Magyarországon költekezne Donald Trump (Infostart)
Jelentős összeget költ el az Egyesül Államok az Oroszországot elrettenteni hivatott programjában a kecskeméti légibázis infrastruktúrájának bővítésére 2018-ban. Kiss Benedek József biztonságpolitikai szakértő mondta el a részleteket.
dec. 19
12:51
Bukhat a posta a NAV-hoz bekötött étel- és italautomatákkal (HírTV)
Ez derül ki a szocialista Tóth Bertalan írásbeli parlamenti kérdéséből.
dec. 19
12:51
Miközben mi fagyoskodunk, Miley Cyrus kiskutyájával túrázik és új tetkót villant (Glamour)
Mi is így szeretnénk kutyát sétáltatni!
dec. 19
12:54
Jó hírek érkeztek a körhintából kizuhant Krisztofer állapotáról (Blikk)
- A fővárosi MÁV-kórházba szállítják át a körhintabalesetet szenvedett Krisztofert.
dec. 19
12:57
Gyönyörű menyasszony volt a luxusfeleség! Csodaszép volt hófehér ruhájában (Blikk)
Gratulálunk!
dec. 19
12:57
Az irodalom odavág: zsebkönyvek jövőknek és menőknek (Blikk)
– A főváros csomópontjain elhelyezett könyvautomatákból egyetlen érintéssel vehetünk jövő márciustól kortárs és klasszikus zsebkönyveket.
dec. 19
12:57
És mi van Istennel? Világraszóló felfedezés: sokkal korábban kialakult az élet a Földön, mint eddig hitték (Blikk)
A földi élet kezdete 3,5 milliárd évnél korábbra nyúlik vissza – állítják amerikai kutatók, akik a valaha talált legrégebbi megkövesedett maradványokként azonosították azokat a mikrofosszíliákat, amelyeket egy csaknem 3,5 milliárd éves kőzetben fedeztek fel Nyugat-Ausztráliában.
dec. 19
12:57
Karácsonyi kiadások: kétszer annyi megy alkoholra, mint halra (ATV)
A KSH infografikán mutatja meg, mennyit költöttünk és mire 2016 decemberében. Az adatok szerint, halra költöttek a legkevesebbet, míg játékszerre a legtöbbet.
dec. 19
12:57
Egy eltűnt márka utolsó legyártott autóját árulják (Autónavigátor)
Egy letűnt márka modellje a legtöbb esetben értékes, bár ugye minden attól függ, hogy eredetileg hová is sorolták a márkát,
dec. 19
12:57
Häkkinen: Senna nagyszerű, de Schumacher az örök első számú (m4sport.hu)
A kétszeres világbajnok nagy ellenfelein kívül a jelenkor főszereplőiről is véleményt formált.
dec. 19
12:57
Ha ilyen csokit vettél, azonnal dobd ki! Beteg lehetsz tőle (Femcafe)
Szalmonella baktériummal szennyeződött.

Keresés