Minden idők második legnagyobb, 220 millió dolláros (58,8 milliárd forintos) bevételét érte el a Star Wars: Az utolsó Jedik című scifi észak-amerikai premierhétvégéjén. A rekordot 248 millió dolláros (66 milliárd forintos) nyitó hétvégével...
Franciaország válogatottja két góllal legyőzte a címvédő és Európa-bajnok norvég csapatot a Németországban rendezett női kézilabda-világbajnokság vasárnapi döntőjében, Hamburgban.
Rászoruló gyerekeknek szervezett mézeskalácssütést az Ökumenikus Segélyszervezet. Évente ezerötszáz gyereknek nyújtanak valamilyen formában segítséget. Idén már több mint 50 millió forint gyűlt össze, de karácsonyig még várják az adományokat. További részletek a videóban.
Hosszú „böjt” után ismét csúcsközelbe ért Verrasztó Evelyn (28). Az úszónő a koppenhágai rövid pályás Európa-bajnokságon második helyen végzett Hosszú Katinka (28) mögött 200 méteres vegyesúszásban, ezzel megtörte közel hat éve, 2012 májusa óta tartó „átkát”, ami a nemzetközi versenyeket illeti.
Mintegy 178 millió forint gyűlt össze az OTP Bank 50 millió forintos felajánlásával együtt vasárnap estig a közmédia Jónak lenni jó! jótékonysági akciójában a Magyar Máltai Szeretetszolgálat javára.
A világ autóipara egy teljesen új korszak előtt áll, és ez különös kihívások elé állítja azokat az országokat, mint amilyen Magyarország is, ahol az autóipar rendkívül fontos szerepet játszik a gazdaság teljesítménye szempontjából - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter telefonon az MTI-vel, miután csütörtökön San Franciscóban tár
Hányatott gyermekkora volt, a nehézségek ellenére mégis a világ egyik legjobb labdarúgója lett az ötven évvel ezelőtt Aranylabdával kitüntetett Albert Flórián (†70).
Több ezren tüntettek Miheil Szaakasvili volt odesszai kormányzó, egykori georgiai elnök vezetésével vasárnap Kijevben Petro Porosenko ukrán elnök menesztését követelve. A rendőrök és aktivisták összecsapásában a rendvédelmi szervek több mint 30 tagja sebesült meg az Október Palotánál – közölte Zorjan Skirjak, az ukrán belügyminiszter tanácsadója a
Több ezren tüntettek Miheil Szaakasvili volt odesszai kormányzó, egykori georgiai elnök vezetésével vasárnap Kijevben Petro Porosenko ukrán elnök menesztését követelve. A rendőrök és aktivisták összecsapásában a rendvédelmi szervek több mint 30 tagja sebesült meg az Október Palotánál – közölte Zorjan Skirjak, az ukrán belügyminiszter tanácsadója a
Vakmerő víziót vázolt fel a dán Saxo Bank elemzőcsapata. Tíz meghökkentő forgatókönyvet sorol fel ugyanis, amelyek szerinte megrázhatják a piacokat 2018-ban, és az egyikben kulcsszerepet játszhat Orbán Viktor miniszterelnök is.
Kapás Boglárka révén egy arany-, valamint Kenderesi Tamás által egy bronzérmet nyertek a magyar úszók a vasárnapi zárónapon a koppenhágai rövidpályás Európa-bajnokságon, melyet a küldöttség 8 arany-, 3 ezüst- és 2 bronzéremmel, az éremtáblázat második helyén zárt.
Országszerte meggyújtották ma a harmadik gyertyát az adventi koszorúkon. Budapesten a Városháza park karácsonyi rendezvényén Cselovszky Ferenc, a Pesti Evangélikus Egyház Deák téri Egyházközségének lelkésze mondott áldást.
A Szent László-emlékév legfontosabb tapasztalata volt, hogy a "lovagkirály" tisztelete ma is él - mondta Gaal Gergely (KDNP) országgyűlési képviselő, a Szent László-év tanácsadó testületének elnöke vasárnap az M1 aktuális csatornán. Gaal Gergely, akit azzal kapcsolatban kérdeztek, hogy hálaadó adventi szentmisével zárult múlt vasárnap a Szent Lászl
A Somogy megyei településen tartott időközi választást nagy többséggel nyerte meg, 214 szavazatból 160-at kapott. Kakas József 37, Plecskó István 14 szavazattal végzett. Minden jelölt függetlenként indult.
Visszatért Németországba több száz szélsőséges iszlamista, akik kivándoroltak Irakba vagy Szíriába, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz (IÁ) vagy más terrorszervezethez – írta vasárnap a Berliner Morgenpost című német lap kormányzati adatokra hivatkozva.
A szombatról vasárnap hajnalra virradó éjjel valaki a füzesabonyi betlehem bölcsőjét használta WC-ként nagydolga elvégzéséhez, majd a pólyával helyettesítette a papírt.
Robbantás történt a németországi Hamburgban vasárnap a városi gyorsvasút (S-Bahn) egy állomásán, sebesültek nincsenek - jelentette a Bild című német lap az online kiadásában.
Robbantás történt a németországi Hamburgban vasárnap a városi gyorsvasút (S-Bahn) egy állomásán, sebesültek nincsenek - jelentette a Bild című német lap az online kiadásában.
Robbantás történt a németországi Hamburgban vasárnap a városi gyorsvasút (S-Bahn) egy állomásán, sebesültek nincsenek – jelentette a Bild című német lap az online kiadásában.