A kedvező külső környezetnek és a hazai beruházások fellendülésének köszönhetően folytatódhat a gazdasági növekedés gyorsulása, a Takarékbank elemzői 4 százalékos GDP-növekedést várnak 2017-re, jövőre pedig 4,2 százalékot - mondta Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője a pénzintézet pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.
Sebastian Kurz, az Osztrák Néppárt (ÖVP) kormányalakítással megbízott elnöke és Heinz-Christian Strache, az ÖVP-vel kormánykoalícióra lépő Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője szombat reggel a bécsi Hofburgban zárt ajtók mögött tájékoztatták Alexander Van der Bellen osztrák szövetségi elnököt a két párt között létrejött koalíciós megállapodásról, é
A pártelnöki és a bajor tartományi miniszterelnöki tisztség szétválasztásával új korszak kezdődik a Keresztényszociális Unió (CSU) történetében – mondta Horst Seeehofer pártelnök-miniszterelnök szombaton Nürnbergben, a CSU tisztújító kongresszusán.
Shaun Jeffers tavaly egyszer már alaposan bebarangolta Új-Zéland gyönyörű föld alatti világát, az elmúlt hónapok során pedig ismét azon munkálkodott, hogy feltárja a nagyközönség számára a csendes-óceáni szigetegyüttes különleges barlangjait.
A három versenynap után négy aranynál tartó Hosszú Katinka 50 méteres hátúszásban és 200 méter vegyesen is a legjobb idővel jutott tovább a szombat délelőtti selejtezőből a koppenhágai rövidpályás Európa-bajnokságon.
Karácsonykor mindenki szeretné lenyűgözni a családját az ünnepi vacsorával. Ezért történhet meg az, hogy óriási állatokat megsütkörészve készülünk napokig, de van, ami valóban meg is éri.
Az ünnepek közeledtével mindig nagyobb figyelem irányul a nélkülözőkre, és számtalan mozgalom indult már az ő megsegítésükre. Segítenénk, csak nem tudjuk, hogyan? Mutatjuk a lehetőségeket!
Nem sikerült nyélbe ütnie a venezuelai kormány és ellenzék képviselőinek a belpolitikai és gazdasági válság megoldását célzó megállapodást a Dominikai Köztársaság fővárosában, Santo Domingóban zajló tárgyalások újabb, pénteki fordulóján.
Egy év után végre ismét hosszabb időt tölt itthon Hien (23). A Megasztár negyedik szériájában feltűnt énekesnő – aki a világ egyik legismertebb zenei egyetemén, a Berklee-n tanul – nyáron ugyan járt Magyarországon, de mindössze átutazóban néhány napot.
A három versenynap után négy aranynál tartó Hosszú Katinka 50 méteres hátúszásban és 200 méter vegyesen is a legjobb idővel jutott tovább a szombat délelőtti selejtezőből a koppenhágai rövidpályás Európa-bajnokságon.
Nem lehet mindig csak tartalomban hozni a magas minőséget, időnként a megjelenéssel is utat kell mutatnia a miniszterelnök kedvenc lapjának. Fotó: nso.hu
Az utóbbi években felgyorsult a munkaerő vándorlása Magyarországon. Egyre többen költöznek olyan városokba, ahol válogathatnak a munkalehetőségek között. A legnépszerűbb célpontok: a Dunántúl, Nyugat-Magyarország és Budapest. Van azonban egy bökkenő, lakást találni olykor nehezebb, mint munkahelyet.
A pártelnöki és a bajor tartományi miniszterelnöki tisztség szétválasztásával új korszak kezdődik a Kerersztényszociális Unió (CSU) történetében - mondta Horst Seeehofer pártelnök-miniszterelnök szombaton Nürnbergben, a CSU tisztújító kongresszusán, amelyen ismét megválasztották a párt vezetőjének.
Már szombatra virradóra meghozta a lehűlést egy hidegfront az országban, napközben átmenetileg keletre szorul a csapadék. Vasárnap viszont sok felé lehet csapadék, az Alföldön és az Északi-középhegységben ónos szitálás is lehet.
A három versenynap után négy aranynál tartó Hosszú Katinka 50 méteres hátúszásban és 200 méter vegyesen is a legjobb idővel jutott tovább a szombat délelőtti selejtezőből a koppenhágai rövidpályás Európa-bajnokságon.
Fontos állomásnak nevezte az intézményi befektetők megjelenését a Konzum és az Opus részvényesei között Jászai Gellért, a Konzum elnök-vezérigazgatója, aki a féléves nyereség kétszeresénél magasabb éves profitra számít idén a cégeknél.
Úgy hírlik, a neheze most jön. Európa erős államai csak azért is keresztül akarják erőltetni az akaratukat. Az általuk beengedett migránsokat azokhoz akarják küldeni, akik ebből nem kérnek.
Közeledik a karácsony, már csak 2 hétvégén van még lehetőség arra, hogy gyerekeinknek megtaláljuk a minden szempontból megfelelő ajándékot. Ez sokszor nagy fejtörést tud okozni. Ezért segítségül hívtunk egy igazi játékrajongót, aki teszteli nekünk a játékokat, még mielőtt olyat vásárolnánk, ami nem bizo
Klímavédelmi alapítványt hozott létre Áder János köztársasági elnök, az államfő ezt szombaton jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján. Az államfő azt is bejelentette, megújult az Élő bolygónk honlap, ahol a klímaváltozás megelőzése szempontjából fontos írásokat szemléznek majd.
Egész napos műsorfolyammal várja holnap a felajánlásokat a közmédia a hatodik Jónak lenni jó! jótékonysági akcióban. Az idei kedvezményezett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Az összegyűlt pénzt többek között a hátrányos helyzetű családokban élő gyermekek megsegítésére fordítják majd. Már több mint 25 millió forint gyűlt össze, a 1350-es adományvo
Mészáros Péter, az MDF egykori országgyűlési képviselője, Budafok díszpolgára az Indexnek mondta el, hogy a rendszerváltást közvetlenül megelőző években kapcsolatban állt a korabeli állambiztonsággal. Azt mondja, hibázott, amikor ezzel nem állt elő utólag, de erkölcstelenséget nem követett el.
A folyó fizetési mérleg hiánya 7,5 millió eurót tett ki októberben, miközben szeptemberben még 606 millió euró volt a többlet – derül ki a Magyar Nemzeti Bank ma közzétett havi adataiból. A fizetési mérleg romlását döntően a kereskedelmi többlet zsugorodása okozta, de nőtt a jövedelmek kiáramlása is az előző hónaphoz képest.
Csengőszó, meghittség, ellenállhatatlan mézeskalács-illat – kinek van kedve ilyenkor a fitnesz-szempontokra gondolni? Nos nekem sincs, ezért olyan egészséges karácsonyi szokásokat vezettem be, amelyeken gondolkodnom sem kell. És évről évre működik! Figyeljetek!
A KSH mérései azt mutatják, hogy negyedik éve "folyamatosan, minden dimenzióban" csökken a szegénység mértéke, mélysége, kiterjedése egyaránt Magyarországon - mondta Lakner Zoltán szociológus, a Szociálpolitikai Szemle főszerkesztője pénteken az M1 aktuális csatornán.
Magyarországon máig tartja magát az a gondolat, hogy minél később vesz az ember karácsonyfát, annál jobb. Ez azonban nem minden esetben igaz. Ettől a héttől kezdve ráadásul beindult az utcai árusítás is, aminek a favoritjai továbbra...
Megkezdődött szombaton az Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) közös szervezésű Országházi Gyermekkarácsonya, amelyen több mint nyolcszáz magyarországi és határon túli hátrányos helyzetű, rossz anyagi körülmények között élő általános iskolás gyerek vesz részt.