Kőbányán, az egykori Északi Járműjavító területén az 1-es és 28-as villamosvonalak találkozásánál épülhet meg az új Közlekedési Múzeum - írja a Magyar Idők. Szerdán döntött a kormány arról, hogy az előzetes tervekben szereplő...
Októberben az építőipari termelés 38,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi, alacsony bázist a szeptemberi 23,8 százalékos emelkedés után. Az épületek építésének volumene 27,3, az egyéb építményeké 51,7 százalékkal nőtt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Felfedezték egy távoli csillag, a Kepler-90 nyolcadik bolygóját, ezzel a rendszer planétáinak száma nyolcra nőtt, ami annyi, mint a mi Naprendszerünké.
Októberben a növényi termékek árának 8,0 százalékos, valamint az élő állatok és állati termékek árának 6,2 százalékos emelkedése következtében a mezőgazdasági termelői árak 7,3 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbiakat a szeptemberi 5,5 és az augusztusi 3,4 százalékos növekedés után - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)
Meghitt együttlét, vidám beszélgetések vagy a rengeteg kiadás? Sokaknak inkább az utóbbi jut eszébe a karácsonyról egy felmérés szerint. Hogyan vásároljunk okosan karácsonyra úgy, hogy ajándék is legyen, de a családi költségvetés is túlélje az ünnepet? A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő éppen azt a fajta tudatosságot igyekszik megtanítan
Az előjelek alapján borítékolható volt az esés a tőzsdéken pénteken. Borítékolható az esés a részvénypiacokon 2017.12.15 08:55Az erős kezdés után a nap végére elromlott a hangulat az amerikai tőzsdéken, miután kiújultak a feszültségek...
A Demokratikus Koalíció (DK) önálló listát indít a jövő évi választáson, és azt Gyurcsány Ferenc vezeti majd - erősítette meg Gréczy Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában.
Folytatódik a rövid pályás úszó Európa-bajnokság, elődöntőket játszanak a női kézilabda-világbajnokságon, és belelendülnek a darts legjobbjai Londonban - a pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban,
Felfedezték egy távoli csillag, a Kepler-90 nyolcadik bolygóját, ezzel a rendszer planétáinak száma nyolcra nőtt, ami annyi, mint a mi Naprendszerünké.
Szeretné elkerülni a Ryanair 32 éves története első sztrájkját, ami ráadásul pont karácsony időszakára eshetne, ezért felvette a kapcsolatot több európai ország szakszervezetével. Az ír diszkont légitársaság írásban kereste...
A rugalmas foglalkoztatási formák szélesebb körű alkalmazását hozhatja 2018 a munkaerőpiacon, mert a munkaerőhiány miatt már egyedi megoldásokat kell alkalmazniuk a cégeknek és az állami fenntartású intézményeknek – mondta a Magyar Időknek Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium tanácsadója. Kiemelte, a mintegy 1,8 millió inaktív ember bevo
Októberben az építőipari termelés 38,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi, alacsony bázist a szeptemberi 23,8 százalékos emelkedés után. Az épületek építésének volumene 27,3, az egyéb építményeké 51,7 százalékkal nőtt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Fördős Zé bakancslistáján szerepel, hogy egyszer megmássza a Mount Everestet. Úgy tűnik, a nagy kaland előtt kisebb csúcsokon gyakorol, most Patagóniában túrázik éppen.
A reggeli stabil 314,3 körüli kezdés után az utóbbi fél órában meglódult a forint, 314 alá buktak a jegyzések és közben a kezdeti borongós hangulat a magyar és a nyugati részvénypiacokon is oldódni látszik. Az Európai Központi...
Egyre világosabb, hogy nem szüntethető meg a bankok és az állampapírok közötti negatív visszacsatolás, pedig az európai bankunió kialakítása mögött sokáig ez volt az egyik fő törekvés. Sőt, a szabályozás szigorítása még ronthat...
Magyarországon a legtöbb ember nagy karácsonyfát választ, amit aztán a nappaliban állít fel. A Szenteste túlnyomórészt szűk családi körben telik, jóllehet, a megkérdezettek csaknem 4 százaléka egyedül ünnepel – derül ki az Otthontérkép.hu legfrissebb, kérdőíves kutatáson alapuló összefoglalójából.
A kétoldalú kapcsolatokról és a világ válsággócairól, elsősorban a koreai rendezésről tárgyalt egymással Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök – közölte péntekre virradóra a Kreml sajtószolgálata
A politikai túlélésért küzd perui elnök: az ellenzék követeli azonnali távozását, és politikai szövetségesei is elfordulnak tőle, az ügyészség pedig kihallgatásra idézte be, miután kiderült, hozzá közel álló cégek is több millió dollárt kaptak a korrupciós botrányba keveredett brazil Odebrecht nevű építőipari óriástól. Az elnök bejelentette, hogy n
Angela Merkel német kancellár kapja Finnország nemrégiben alapított, a nemek közötti egyenlőség előmozdításáért járó nemzetközi díját - jelentette be Juha Sipila finn miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben, az európai uniós csúcstalálkozón
Az InfoRádió – együttműködésben a Nemzeti Emlékezet Bizottságával – október 26-tól, 56 napon keresztül egy-egy portréval tiszteleg a hősök és mártírok emléke előtt. Most Cziffrik Lajost mutatjuk be.
Jancsi és Juliska meséjében a Vasorrú bába is egy jól kimunkált mézeskalács házban lakott. Akik eddig visszariadtak a házépítéstől - mert attól tartottak, hogy bonyolult és munkaigényes dolog - egy egyszerűbb változatot mutatunk!