Újabb jókora pluszt ért el a magyar építőipar, októberben több mint 38 százalékkal nőtt a termelés. A friss adatokból az is látszik, hogy záródik az építőipari olló, ami kedvező az ágazat szempontjából.
Nem gyűlt össze a népszavazás kiírásához elegendő százezer aláírás sem az állami cégvezetők bérplafonja, sem december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása ügyében - állapította meg a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteken....
Életének 94. évében meghalt Császár Ákos matematikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja csütörtökön - közölte az akadémia pénteken az MTI-vel.
A salgótarjáni Wamsler SE háztartástechnikai cég pénteken 1 milliárd 786 millió forint összegű támogatási szerződést kötött a Nemzetgazdasági Minisztériummal (NGM) - közölte a tulajdonos, az Opus Global Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken.
Idén az Év csapata kategóriát két részre osztva, külön díjazza a klasszikus csapatsportok és az egyéni sportágak csapatversenyeinek legkiválóbb csapatait a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
Nem gyűlt össze a népszavazás kiírásához elegendő aláírás sem az állami cégvezetők bérplafonja, sem december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása ügyében – állapította meg a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteken.
Nem szerezhet kormányzóképes többséget egyik politikai erő sem a jövő heti katalán parlamenti választásokon - állapította meg a legtöbb közvélemény-kutatás, amely pénteken jelent meg a spanyolországi sajtóban, utoljára a voksolás...
A jövő héten két esemény is lesz még, amely érdemben befolyásolhatja a forint mozgását. Az egyik az MNB kamatdöntő ülése lesz, ahol a frissített inflációs jelentés, amely a szeptemberi előrejelzéstől erősen eltérhet. A másik érdekes adat a folyó fizetési
Iráni gyártmányú rakétát lőttek ki a jemeni húszi lázadók egy szaúdi polgári repülőtérre – erről beszélt az amerikai ENSZ – nagykövet. Nikki Haley bizonyítékokat is bemutatott: a rakétából megmaradt darabok alapján azonosították a lövedéket. Irán ugyanakkor tagadja, hogy ilyen fegyvert juttatott volna el a jemeni polgárháborút kirobbantó kisebbségh
Tárgyalást kezd a szövetségi kormány megalakításának lehetőségeiről a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a Horst Seehofer vezette Keresztényszociális Unióval (CSU) – döntött az SPD vezetősége pénteken Berlinben.
Ha nem következik be komolyabb változás a piacon, akkor 310-315 forintos euróárfolyam várható a következő év első felében, de ebből a sávból a 317-318-as szintek felé kimozdulhat az árfolyam. 2018 őszétől indulhat el a forint az erősödés irányba, ez pedig 310 forint alatti euróárfolyamot eredményezhet Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerin
A salgótarjáni Wamsler SE háztartástechnikai cég pénteken 1 milliárd 786 millió forint összegű támogatási szerződést kötött a Nemzetgazdasági Minisztériummal. Ezt a vállalat tulajdonosa, a Mészáros Lőrinc érdekkörébe tartozó Opus Global jelentette be a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Nem gyűlt össze a népszavazás kiírásához elegendő aláírás sem az állami cégvezetők bérplafonja, sem december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása ügyében – állapította meg a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteken.
Tárgyalást kezd a szövetségi kormány megalakításának lehetőségeiről a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unióval (CDU) és a Horst Seehofer vezette Keresztényszociális Unióval (CSU) - döntött...
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 331 milliós bírságot szabott ki a Jobbikra tiltott pártfinanszírozás miatt. A párt politikai indíttatásúnak tartja az eljárást, ezért péntek estére fáklyás felvonulást hirdetett meg a Fidesz Lendvay utcai székházától, ahonnan átvonulnak az ÁSZ épülete elé. Az ATV a helyszínről élőben jelentkezett, a felvételeket itt újr
A Facebook december 12-én bejelentette, hogy helyi értékesítési struktúrát vezet be, bevételeit ezentúl ott könyveli, így az adókat is ott fogja megfizetni ezentúl, ahol bevételei keletkeznek. „Elképzelhető, hogy hazánk is előkelő helyen áll a Facebook megoldandó problémáinak sorában, mert már októberben felkerült a NAV feketelistájára. Bár bevétel
Vágó Gábor, aki állami cégvezetők bérplafonjáról akart népszavazást, 366 ezres bírságot kapott, míg Bíró Zoltán, aki december 24-ét tette volna munkaszüneti nappá, 165 ezret kell, hogy fizessen.
Szombaton mutatja be Jean Cocteau Szent szörnyetegek című darabját a Nemzeti Színház. A színházi miliő kitárja kapuit, és megmutatja, mi is rejlik a háttérben, illetve a művészek tudatalattijában. Esthert, a bulvárszínház megbecsült, köztiszteletnek örvendő sztárját Nagy-Kálózy Eszter alakítja. A darab rendezője Dér András.
A reggeli stabil 314,3 körüli kezdés után több hullámban másfél hetes csúcsra erősödött a forint az euróval szemben, de aztán a délután második felében újra gyengült és 314 felett zárta a kereskedés intenzív szakaszát.Visszagyengült...
Hosszú Katinka 200 méter háton megszerezte harmadik, majd 100 méter vegyesen negyedik győzelmét is az úszók koppenhágai rövidpályás Európa-bajnokságán, egyszersmind pályafutása 13. és 14. aranyérmét harcolva ki 25 méteres medencében.
A Richter bejelentette, hogy 1050 darab saját részvényt vásárolt tőzsdén kívüli forgalomban, amit munkavállalói értékpapír-juttatási programjához kíván felhasználni. A társaság saját részvény állománya 2017. december 15-én 305...
Nagy értékű ingatlan, autó a szalonból, drága ékszerek, műkincsek vagy akár csak egy jobb házi mozi rendszer esetén is érdemes ajándékozási szerződést kötni.
A Waberer's Magyarország két évvel, 2019. október végéig meghosszabbította a Mollal kötött üzemanyag vásárlási szerződését. A két év alatt mintegy 100 millió liter üzemanyagot szállít a Mol Magyarország a kamiontársaságnak, amivel a Waberer's legnagyobb belföldi üzemanyag ellátója lett.
Az eddigieknél még keményebb munka áll az Európai Unió és tárgyalói előtt, miután a tagállami vezetők a Brexit-tárgyalások második szakaszának megkezdése mellett döntöttek – jelentette ki Angela Merkel német kancellár Brüsszelben, az EU-csúcstalálkozó pénteki zárónapját követően.