2017. december 13. szerda

dec. 13
11:08
Itt vannak a tények: ennyit ér valójában a lakása (Menedzsment Fórum)
Falun és a megyei jogú városokban is meglódult a drágulás. Minden szinten záródik az árolló.
dec. 13
11:09
Hoppá: ez a csapat csábítaná Nagy Ádámot (Blikk)
A válogatott középpályás Olaszországon belül válthatna csapatot.
dec. 13
11:09
Határidőre csatlakoznak a gyógyszertárak az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térhez (hirado.hu)
A december 15-i határidőre várhatóan minden gyógyszertár csatlakozik az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térhez – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának e-health koordinációval kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztosa szerdán Budapesten újságíróknak.
dec. 13
11:09
Olasz sajtó: Decemberben feloszlik a római parlament, márciusban lesznek a választások (hirado.hu)
Az olasz államfő december utolsó napjaiban oszlatja fel a római parlamentet, és március 4-re tűzi ki a parlamenti választások időpontját, addig is a Gentiloni-kormány a helyén marad – írta szerdán az olasz sajtó.
dec. 13
11:11
Doppingügyben kell magyarázkodnia a népszerű kerékpárosnak (Blikk)
Pozitív tesztet produkált Chris Froome, a francia és a spanyol kerékpáros körverseny idei győztese.
dec. 13
11:12
Kövér László: jaj az országnak, ha egy ilyen béna ellenzék kerül kormányra (Infostart)
Kövér László szerint a Fidesz támogatóinak nem szabad vakon hinniük a közvélemény-kutatási adatoknak, manipuláció is lehet bennük.
dec. 13
11:12
Kivégeztetnék Kim Dzsongunt kegyetlensége miatt (Ripost)
Az észak-koreai vezérkar olyan súlyos, emberiség elleni bűncselekményeket követett el több büntetőbíró szerint is, hogy mindenképpen vádat kéne emelni ellene.
dec. 13
11:12
2017 legdurvább felfordulását okozta ez a fotó (Ripost)
Az emberek teljesen megőrültek a kép miatt. Hogy igazuk volt-e, azt már neked kell eldöntened...
dec. 13
11:12
Másképp fúj a szél a felmelegedés miatt (NRGreport)
A szélerőműparkok elhelyezésénél kalkulálni kell, hogy az északi féltekén gyengül, a délin erősödik a szél ereje a klímaváltozás hatására.
dec. 13
11:14
Nem hiszed el, mi lesz 2018 legnagyobb farmerdobása (Ripost)
Nincs is annál szexibb, mint amikor a karcsú nők popsija formásan gömbölyödik a farmernadrágban. És mostantól már nemcsak a szerencsések büszkélkedhetnek a látvánnyal. Hihetetlen újítással jön a következő szezonban a farmer!
dec. 13
11:15
Máris megvan az Együtt új miniszterelnök-jelöltje? (ATV)
A párt egyik politikusa elárulta: nagyjából megvan a jelöltjük, de a nevét csak januárban fogják elárulni.
dec. 13
11:15
Moszkva: Ukrajna egyeztessen a kisebbségekkel az oktatási törvény miatt (hirado.hu)
Moszkva arra hívja fel Kijevet, hogy egyeztessen a nemzeti kisebbségekkel olyan megoldások kidolgozása érdekében, amelyek egyenlő nyelvi jogokat biztosítanának Ukrajna minden állampolgára számára - jelentette ki Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője szerdán Moszkvában.
dec. 13
11:18
„A konzultációban a kormány véleménye olvasható” (HírTV)
Így védekezett a bíróság előtt a Miniszterelnöki Kabinetiroda jogi képviselője.
dec. 13
11:18
A tervezett ütemben haladnak az egyesülésekkel a takarékok (vg.hu)
Az év végéig az országban korábban működő több mint félszáz takarék egyesüléséből tizenkét regionális központú, tőkéjében erős, stabil és hatékonyan működő hitelintézet jön létre, amelyek az eddigieknél több, jobb és korszerűbb szolgáltatást nyújthatnak – nyilatkozta a Világgazdaságnak Vida József, a TakarékBank elnök-vezérigazgatója.
dec. 13
11:18
Másképp fúj a szél a felmelegedés miatt (NRGreport)
A szélerőműparkok elhelyezésénél kalkulálni kell, hogy az északi féltekén gyengül, a délin erősödik a szél ereje a klímaváltozás hatására.
dec. 13
11:20
Sztrájkkal fenyegetnek a Ryanair pilótái (NRGreport)
A béremelési követeléseket eddig elutasította a légitársaság vezetése.
dec. 13
11:24
A Wizz Airt választották az év európai légitársaságának (Menedzsment Fórum)
A kiemelkedő növekedésük miatt.
dec. 13
11:24
Új ellenőrzési módszert vezetnek be a magyar autópályákon (Infostart)
Jelentősen bővült a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. díjbevétele az idén. A bliccelők aránya egészen alacsony, de jövőre új megoldásokkal végképp bezárná a cég a kiskapukat.
dec. 13
11:24
Megvan a nyertes: kitalálod melyik az év légitársasága Európában? (Privátbankár)
Újabb díjat húzott be a Wizz Air.
dec. 13
11:24
Rejtélyes objektum az égen: különös felvételt készített egy repülő utasa – videó (Blikk)
Egy repülőgép utasa filmezte le a rejtélyes objektumot, ami nem messze tőlük, „figyelte” őket.
dec. 13
11:24
Az Orbán-kormány ötlete volt Naffa (Kripto Akadémia)
A diplomata már korábban is megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon.
dec. 13
11:24
Döbbenetes: ezek a világklasszisok alkotják az év csapatát (Sport365)
Magyar játékost is beválasztottak a legjobbak közé.
dec. 13
11:26
35 év után megszüntették a mozitilalmat Szaúd-Arábiában (Blikk)
Vége a mozik tilalmának Szaúd-Arábiában.
dec. 13
11:27
Kártalanítják a Czeglédy-ügy károsultjait (hirado.hu)
A Hirado.hu információi szerint a kormány mai ülésén döntöttek arról, hogy kártalanítják a Ceglédy- ügy károsultjait. Információnkat a Kormányzati Tájékoztatási Központ is megerősítette.
dec. 13
11:27
Feloszlatják a parlamentet: merre tart Olaszország? (ATV)
Az olasz államfő december utolsó napjaiban oszlatja fel a római parlamentet, és március 4-re tűzi ki a parlamenti választások időpontját, addig is a Gentiloni-kormány a helyén marad - írta szerdán az olasz sajtó.
dec. 13
11:27
Ankara a Palesztin Állam és Kelet-Jeruzsálem palesztin fővárosként való elismerésére szólít (hirado.hu)
Törökország a Palesztin Állam és Kelet-Jeruzsálem palesztin fővárosként történő elismerésére szólította fel a nemzetközi közösséget szerdán az iszlám országok vezetőinek isztambuli tanácskozásán, válaszul arra, hogy Donald Trump amerikai elnök egy héttel korábban bejelentette Jeruzsálem Izrael fővárosaként való elismerését.
dec. 13
11:29
Zavartalan az Ausztriából Magyarországra irányuló földgázszállítás (hirado.hu)
Az Ausztriából Magyarországra irányuló és a belföldi földgázszállítás egyaránt zavartalan, normál üzemmód szerinti – mondta Lakatos Edina, az FGSZ Földgázszállító Zrt. szóvivője.
dec. 13
11:30
Árazzák a legújabb Mészáros-szerzeményt (Privátbankár)
A hazai börzét a tegnap bejelentett Konzum-CIG Pannónia ügylet tartja lázban, a biztosító sokéves magasságban jár. A Konzum csak rövid időre ugrott fel, emelkedik a Mol, esik az OTP és a Telekom, gyenge a forint. A hirtelen magasba szállt Brent típusú olaj ára visszaesett.
dec. 13
11:30
Google keresési trendek 2017 - Mi érdekelte leginkább a magyarokat az idei évben? (HR Portál)
Az év sporteseményei, a FINA és az Andorra - Magyarország futballmérkőzés mellett a Black Friday, az Eurovíziós Dalfesztivál és a Fidget spinner szerepeltek a Google magyarországi keresési toplistájának élén, de az óraátállítás és a csirkemell recept is előkelő helyen végeztek. Az idén tizenhetedik alkalommal publikált lista az év legnépszerűbb ker
dec. 13
11:30
A 2-es típusú cukorbetegség és a szív- és érrendszeri megbetegedések közötti összefüggések (WebBeteg)
Napjainkban különösen fontos felhívni a figyelmet a 2-es típusú cukorbetegség és a szív-érrendszeri megbetegedések közötti összefüggésre. Fontos, hogy a betegek tisztában legyenek a szív- és érrendszeri kockázatokkal, konzultáljanak erről kezelőorvosukkal, nemcsak maguk, de szeretteik érdekében is.
dec. 13
11:30
Saját kezével vet véget a Facebook az aranyéletének (Portfolio)
Látszólag nagy horderejű bejelentést tett a Facebook: úgy döntött, hogy ahelyett, hogy Írországban mutatná ki európai bevételeit és profitját, ezt országonként teszi majd meg, várhatóan 1-2 éven belül. Az első gondolata mindenkinek...
dec. 13
11:30
Komoly megújulás – a Mercedes leleplezte az új G-osztály utasterét (Auto Pult)
A Mercedes-Benz manapság előszeretettel alkalmazza azt a módszert, hogy vadonatúj modelljeiknek még a bemutató előtt leleplezik az utasterét. Így történt ez az A-osztállyal korábban, és most a hamarosan érkező G-osztály belsejét is felfedték a csillagosok – igaz, kémfotókon már korábban is láthattunk néhány részletet a legendás terepesből.
dec. 13
11:30
A kormány célja, hogy minél több egészséges élelmiszer kerüljön a piacra (hirado.hu)
A kormány támogatásának köszönhetően rohamosan nő a termelői piacok száma. Ezeknek a legfőbb szerepük, hogy segítsék a hagyományos, helyi mezőgazdasági termelést – így kerülhet ugyanis több egészséges magyar élelmiszer a piacokra és a boltokba. De nemcsak a termelői piacok száma nő, hanem a regisztrált kistermelőké is: 2010 óta számuk megháromszoro
dec. 13
11:30
Ezeken a helyeken várható fehér karácsony hazánkban (Femcafe)
Országos hóelőrejelzést adtak ki karácsonyra.
dec. 13
11:31
Mágikus napként tekintettek eleink december 13-ra (hirado.hu)
A Gergely-naptár bevezetése előtt december 13., azaz Luca napja volt az év legrövidebb napja. Nem csoda, ha számos népszokás, hagyomány fűződik hozzá. A legismertebb talán a Luca széke, a kifejezést az igen lassan készülő dolgokra szokták használni.
dec. 13
11:32
Értéktár program: emlékérmék után katalógus (hirado.hu)
Kettős eseménynek ad helyszínt a Magyar Nemzeti Múzeum Díszterme.
dec. 13
11:33
Dakota Johnson és Chris Martin között dúl a szerelem (hirado.hu)
Egy barát megkönyörült a kíváncsi rajongókon és nyilatkozott.
dec. 13
11:33
Befagyasztották az iskolai zaklatásról mesélő fiú adománygyűjtését (hirado.hu)
Tévútra jutott Keaton Jones, egy megfélemlített amerikai iskolás fiú esete. Az egyik pillanatban még hírességek biztosították támogatásukról, pár órával később azonban már édesanyját becsmérelte a közösségi média.
dec. 13
11:34
Reneszánszukat élik a gyógyfüvek (hirado.hu)
Magyarországon 20-25 ezer ember foglalkoztatását biztosítja a gyógynövény ágazat, amely az idegenforgalom és a turisztika számára is kiemelkedő lehetőségeket biztosít. Ennek ellenére a begyűjtött vadon termő gyógynövény mennyisége folyamatosan csökken. A tendencia megfordításához a gyűjtés, valamint a termesztés területén is paradigmaváltásra van s
dec. 13
11:36
A karácsonyi időjárásról beszélt Németh Lajos. Döbbenetes, amit mondott róla (Blikk)
Kevesebb, mint egy hét és itt a karácsony. Mindenki azt találgatja, hogy vajon fog-e esni a hó az ünnepek alatt?
dec. 13
11:36
Tömegeket keresnek: 390 ezres kezdő fizetés, szaktudás sem kell (Pénzcentrum)
Szinte semmilyen elvárás nincs, csak annyi, hogy akarj tanulni és dolgozni. Az erőfeszítéseket viszont szépen meg is fizetik: határozatlan idejű szerződéssel, és elképesztően magas bérrel. Szuper ajánlatokkal csábítják Németországba...
dec. 13
11:36
Jaj, Fergie szoknyája olyan rövid, hogy az már öv! (Glamour)
És levegőt is csak nehezen kap benne!
dec. 13
11:38
Daisy Ridley galaktikus ruhájában gyönyörűbb, mint valaha! (Glamour)
Imádjuk a mosolyát!
dec. 13
11:42
Még mindig sok márka van a németeknél (Infostart)
Németország 16 éve tagja az európai valutaegységnek, ekkor vezették be az eurót és vonták ki a forgalomból a német márkát. A bevonásnak azonban nem volt határideje, így a németek nem is kapkodták el a márkájuk euróra váltását, még ma is több mint 12,5 milliárd márka van magánkézben.
dec. 13
11:42
Elképesztő dolgot találtak egy 2000 éves múmia testében (Blikk)
New York - Egy 2000 éves múmiát vizsgálnak a szakértők, aminek a lábában egy tumort találtak.
dec. 13
11:42
Eldőlt: ilyen repülőgépeket vásárol a kormány (Blikk)
Eldőlt, hogy milyen repülőket vásárol magának a kormány. A Magyar Nemzet értesülése szerint a kormánytagok egy becsődölt fapados légitársaság használt Airbus A319-eseivel utazhatnak.
dec. 13
11:42
„Az ipar jövője nélkül nem képzelhető el fejlett gazdaság” (hirado.hu)
Az ipar jövője nélkül nem képzelhető el fejlett gazdaság, az autóipar pedig kiemelkedően járul hozzá a Magyarország teljesítményéhez - mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szerdán Budapesten, a Valeo Auto-Electric Magyarország Gépjárműalkatrész-gyártó Kft. új beruházását bejelentő sajtótájékoztatón.
dec. 13
11:42
Alig van ott a Samsung a világ nagy okostelefon-piacainak egyikén (hirado.hu)
A Kantar Worldpanel legújabb adatai megmutatják, hogyan alakul az olyan piac, amin ki sem kell lépni a szereplőknek ország határain, hogy világméretűek legyenek.
dec. 13
11:42
Beszáll a Konzum a hazai biztosítási piacra (AQUA)
A Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. több mint 8,2 milliárd forintos tőkeemeléssel 24,85 százalékos tulajdont szerezhet a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben – közölték tegnap rendkívüli tőzsdei tájékoztatás keretében. Emellett új részvények forgalomba hozatalával részvényeket is értékesítenek a CIG Pannóniának, amivel a biztosítótársaság 6,
dec. 13
11:45
A világ leglátványosabb rákvándorlása is felkerül a Google Street View-ra (Kreatív Online)
Kis túlzással ma már mobilon is megélhetők a természeti csodák, amiket mindenki irigyelt David Attenborough-tól.

Keresés