Rectovaginalis sipolynak (fistulának) a végbél és a hüvely között kialakuló olyan kóros járatot nevezünk, melyen át a béltartalom a végbélből a hüvelybe tud jutni. A széklet állandó akaratlan átjutása a hüvelybe egy állandó gyulladást, bakteriális fertőzést tart fenn.
Több lépcsőben megvalósuló tőkeemelésről határozott a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. igazgatósága – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján. A várhatóan 2018. február 28-ig lezáruló folyamat eredményeként szállodavásárlások, illetve üzletrészek és követelések apportjával a tőzsdei vállalat közvetlen módon, valamint
Negyedik profi összecsapásán lép kötelek közé péntek este Bacskai Balázs (29), az olimpiát is megjárt junior világbajnok és Európa-bajnok ökölvívó klasszisunk.
A törvénnyel szemben megfogalmazott azon kritika, mely a kisebbségi nyelvek oktatásának, elsősorban a középfokú oktatás, csökkentéséről szól, indokoltnak tűnik.
A Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint a Soros-terv végrehajtása ellen benyújtott parlamenti határozat 95 százalékával egyet lehet érteni, arra azonban nem látnak írásos utalást, hogy az Európai Parlament valóban azt hajtaná végre.
Családi tragédiák és szerelmi csalódások vezettek az 1967-ben, a Táncdalfesztiválon a Csak egy tánc volt című slágerrel és második hellyel bemutatkozó Szécsi Pál (†30) halálához.
Háromból két ember kis és középvállalkozásnál dolgozott 2016-ban is, vagyis a szektor gazdasági súlya megkérdőjelezhetetlen, azonban az lényegesen kisebb a számuk alapján képviseltnél - állapítható meg a KSH most megjelent "A kis-...
A központi kormányzat által kibocsátott értékpapírok állománya 229 milliárddal 27 666 milliárd forintra nőtt októberben és 1478 milliárddal haladta meg a múlt év végi szintet. A háztartások pénzügyi vagyonát gyarapító állampapírok értéke 696 milliárd forinttal nőtt, a külföldiek portfoliójában lévő állomány 654 milliárddal csökkent, amiből 611 mill
Az Országgyűlés elvi lehetőséget teremtett, hogy a paksi atomerőmű már üzemelő blokkjaiban a hatályos engedélyektől eltérő fűtőelemkötegeket alkalmazzanak, amennyiben az ehhez szükséges speciális átalakítási eljárást az Országos Atomenergia Hivatal engedélyezi.
Legalább öt menekülttábor építésére vonatkozó dokumentum terve szivárgott ki Kínában, ami azt sugallja, hogy Peking a Kim Dzsongun-rezsim összeomlása után meginduló menekültáradatra készül – írja a The Guardian.
Nem befolyásolja a magyarországi gázellátást az ausztriai Baumgarten an der March közelében működő gázterminálban kedd reggel bekövetkezett robbanás - közölte Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke kedden .
Hatmillió euró, azaz közel 2 milliárd forint kockázati tőkét fektet Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb lakossági pénzügyi szolgáltatója, a cseh alapítású Home Credit Group a magyar Barion Payment Zrt.-be. A hazai online- és mobilfizetési piac egyik vezető szolgáltatását már 2600 webáruház használja, illetve több mint 700 ezer ügyfél fizetett már a
A magyarországi közúthálózat már tele van kamerákkal, de csak egy részük figyeli a gyorshajtókat, viszont az autósok nagy része mindegyik kapunál nagyot fékez, és ez gyakran okoz balesetveszélyt.
Gyakran igazi kihívás a szakma számára megtalálni a helyes megoldást egy-egy adózási kérdésre. Kérdőívet készítettünk, hogy megtudjuk, Önök szerint melyek a legtöbb problémát felvető adózási kérdések pillanatnyilag. A kitöltőknek a HVG Pszichológia egyik számát küldjük ajándékba.
Már-már a klasszikus helyzetkomédiákat idézi az MSZP miniszterelnök-jelölti castingja. Felmerült korábban több név is, Botkától, Dobrev Klárán át Balázs Péterig, de előbb-utóbb valahogy mindenki visszavonulót fújt. A legfrissebb variáció, hogy a Párbeszéd politikusa, a zuglói polgármester, Karácsony Gergely lenne a szocialisták miniszterelnök-jelöl
Tavalyhoz hasonlóan idén is kapott hanukai üdvözletet a Jobbik elnökétől az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség főrabbija. Idén viszont már nem válaszol Köves Slomó.
Jövőre az ideinél alacsonyabb lesz a béren kívüli juttatások, köztük a pénztári megoldásokhoz nyújtott munkáltatói támogatások adókulcsa, a terhelés 40,71 százalékra csökken a közel 44 százalékos szintről - közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége.
Vegyesen nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei kedden, miközben az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve nyíltpiaci bizottsága összeült kétnapos ülésére, amelyen nagy valószínűséggel újabb kamatemelés mellett döntenek, idén már harmadik alkalommal.
Harmincéves tiltást követően várhatóan jövő márciusban megnyílnak az első mozik Szaúd-Arábiában. A döntés összefügg azzal a teljes körű modernizációs törekvéssel, amelyet Mohammed bin Szalman koronaherceg hajt végre a királyságban, s amelynek eredményeként, tervei szerint, 2030-ra egy teljesen átalakított Szaúd-Arábiát ismerhet meg a világ.
Csendesebb, gazdaságosabb és zöldebb autókkal járnak a szolnoki polgármesteri hivatal munkatársai a hivatali ügyintézésük során. Az alföldi város csatlakozott először az E.ON E-flotta elnevezésű programjához, mely a jövőről felelősségteljesen gondolkodó magyarországi városok számára kínál kulcsrakész megoldást az elektromos autózás élményének kiter
Nem befolyásolja a hazai gázellátást az ausztriai Baumgarten an der March közelében működő gázterminálban kedd reggel bekövetkezett robbanás – közölte Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke.
A feminizmust kiáltották ki a 2017-es év szavának a Merriam-Webster amerikai angol értelmező szótár szerkesztői, akik szerint a felhasználók idén 70 százalékkal többször kerestek rá a kifejezésre a népszerű lexikon honlapján, mint 2016-ban.
Fejenként 150 ezer norvég koronát követel Nora Mörk azoktól, akik megosztották az interneten a telefonjáról ellopott intim képeit. Egyelőre 15-en kapták meg a felszólítólevelet.
Magyarország és Lengyelország évezredes, közös felelősséget visel Európa békéjéért, szabadságáért és boldogulásáért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Mateusz Morawiecki új lengyel kormányfőhöz címzett gratuláló levelében, melyet Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője bocsátott az MTI rendelkezésére.
Egy ausztrál falu jövőre készült megünnepelni alapításának 150. évfordulóját. A készülődések közepette viszont kiderült, hogy az ünnepléssel elkéstek három évet.
Az ukrán oktatási minisztérium három különböző modellt javasol az Ukrajnában élő nemzetiségek nyelvi oktatásának megvalósításában, s ezek alapján alkalmazná az új oktatási törvény kifogásolt 7. cikkelyét a más-más nyelvcsoporthoz tartozó, eltérő nyelvi környezetben élő gyermekek számára – írta a tárca hétfőn este kiadott sajtóközleményében.
Jennifer Lopez és Alex Rodriguez, a Yankees volt baseballjátékosa már biztos, hogy együtt vannak. A románcról tavasz környékén kezdtek szállingózni a hírek, azóta egyre többször látni őket együtt. Most épp New York-ban kapták lencsevégre őket, a barátaikal sétálgattak az éjszakában, persze, testőrök kíséretében. Jennifer Lopez valami egészen fura r