Milyen tanár, akinek tetoválásai vannak, Facebookon beszélget a diákjaival, gimisekkel is játszik töri órán, rengeteget szerepel a tévében, és könyveket ír az iskolai történetekből? Egy biztos, véleménye mindenkinek van Balatoni Józsefről....
A brit gyógyszer- és vegyipari szektor az Európai Unió szabályozási rendszerében szeretne maradni a brit EU-tagság megszűnése után is, és levélben kérte a kormánytól ennek lehetővé tételét.
Otthon volt az egykori villalakó szomszédja, amikor a 24 éves lány rejtélyes körülmények között eltűnt. Kiderült, hogy egy férfi vitte le Fanni eszméletlen testét a parkolóba, ahol egy autóba tette. Azóta sem a lány, sem a holtteste nem került elő.
Soha nem látott nyereséget érhet el idén a magyar bankszektor, csakhogy nem fenntartható ez a kiugró teljesítmény. A nagy összegű céltartalék-visszaírások nélkül már most sem 14-15%-os, inkább 5-6%-os tőkearányos megtérülést (ROE)...
A következő hónapokban tovább erősödik a júliusban létrejött nyugdíjas-szövetkezeti rendszer, mivel a dolgozni vágyó idősek a takarékokban, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének képviseletein is regisztrálhatnak – tudta meg lapunk. A múlt héten megalakult, a szövetkezeteket tömörítő érdekképviselet pedig a toborzás megkönnyít
Önkéntes orvosok tucatjai érkeznek Libanonba, hogy segítsenek a menekülteken. Az elmúlt időszakban ugyanis egyre több sérült és sebesült érkezett illegálisan Szíriából a polgárháború miatt. Megdöbbentő, de a háborús körülmények miatt egyre több kismama is vállalja a nehéz utat a hegyeken keresztül Libanonig.
Rendkívüli közgyűlésen vagy az éves beszámoló elfogadásakor van lehetőség arra, hogy leváltsa egy-egy a lakóközösség a közös képviselőt, amennyiben nem elégedett a munkájával – mondta az InfoRádiónak a Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetségének elnöke. Farkas Tamás hozzátette: amennyiben a lakók vitatják egy-egy felújítás összegszerűs
Fotó: Időkép12-18 fok is lehet ma, amely igen melegnek számít az év ezen időszakában, köszönhetően a száraz levegőt hozó melegfrontnak. A nap folyamán északnyugat felől hidegfront közelíti meg kicsiny hazánkat, amelynek következtében a Dunántúlon elered az eső, és eszkalálodik: estére a Bakonyban is lehet havas eső, eső. (OMSZ)
Lesz elegendő magyar hal az év végi ünnepekre, sőt a kiegyensúlyozott belföldi kínálat mellett jelentős mennyiség jut exportra is - mondta az MTI-nek a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) szóvivője.
Kifejtette véleményét a 2018-ban már kötelezően használandó fejvédővel, a Halóval kapcsolatban a Forma-1 egyik legzseniálisabb mérnöke, Adrian Newey. Tovább »
A családok támogatására fordítandó költségvetési összeget 2010–2018 között több mint a kétszeresére, 960 milliárd forintról 1929 milliárd forintra növeltük. A ráfordítások mértéke a bruttó hazai termék arányában 2018-ra 4,8 százalékra nő – áll Rétvári Bencének, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára jobbikos képviselők kérd
Az évi 8-10 millió palack bort értékesítő áruházláncok is öt-hét százalékos bevételnövekedéssel számolnak idén, van, ahol a forgalom ötödét, másutt akár a harmadát hozza az ünnepi időszak.
Az Országgyűlés várhatóan ma ül össze utoljára ebben az évben. A képviselők kivételes eljárásban előbb megtárgyalják, majd el is fogadhatják a kormánypártoknak a "Soros-terv" végrehajtása ellen benyújtott parlamenti határozatát.
Budaörs szerdán szavaz arról, hogy csatlakozzon-e az European Coalition of Cities Against Racism (ECCAR) nevű szervezethez - erősítette meg a Magyar Időknek a budaörsi Fidesz elnöke.
Fákat csavart ki a viharos erejű szél Győr-Moson-Sopron megyében, a tűzoltókat hétfő estig csaknem 30 helyszínre riasztották - tájékoztatta a megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Lesz elegendő magyar hal az év végi ünnepekre, sőt, a kiegyensúlyozott belföldi kínálat mellett jelentős mennyiség jut exportra is – nyugtat meg mindenkit az MTI, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) szóvivője szavait idézve.
Az ország egy részén esős, máshol csak viharosan szeles idő várható. Nem nagyon fogjuk élvezni, hogy közben extrém magasságokba emelkedik a hőmérséklet.
Nyolc-tíz aranyat és összesen húsz érmet is el tud képzelni a szerdán kezdődő dániai rövidpályás úszó Európa-bajnokságon a magyar úszókapitány a keddi Magyar Nemzet szerint.
Egy határ menti elhagyott településről, a metafizikus magány szigetéről indul el Poós Zoltán Étvágy az imákra című regényének főszereplője, aki párhuzamosan éli meg a ’89-es rendszerváltást, saját identitáskeresését és a diktatúrából magához térő társadalom önmeghatározását. Végre egy őszinte vallomás, amely többre vállalkozik az időszak hangulattö
Személyi jövedelemnek nem minősülő kifizetések, értékcsökkenés, tárgyi eszközök és osztalék elszámolása: megannyi kérdés, amely a kiva alá belépőket, illetve a társasági adózásra visszatérőket foglalkoztatja.
Az Országgyűlés várhatóan ma ül össze utoljára ebben az évben. A képviselők kivételes eljárásban előbb megtárgyalják, majd el is fogadhatják a kormánypártoknak a "Soros-terv" végrehajtása ellen benyújtott parlamenti határozatát.