Hivatalosan is jóváhagyták az Európai Unió közös védelmi rendszerének megerősítését célzó, úgynevezett állandó strukturált együttműködés (PESCO) létrehozását hétfőn a tagállamok külügyminisztereinek brüsszeli ülésén.
A nyelés részben akaratlagos, részben reflexes tevékenység, mely lehetővé teszi a falat gyomorba jutását akkor is, ha a gravitáció ebben nem segít. Ha ez akadályozott, dysphagiáról, ha fájdalommal jár, odynophagiáról beszélünk. Mindkettő riasztó tünet, azonnali kivizsgálást igényel.
Az Alfa Romeo 4C és 4C Spider jelenleg az olaszok palettájának legsportosabb tagja – még ha nem is a leggyorsabb. A hírek szerint ráadásul a Forma-1-be való visszatérés után a gyáriak azt szeretnék, ha ezek a modellek lennének a márka dicsőségei, ennek megfelelően pedig jövőre egy alaposabb frissítéssel is készülnek hozzájuk, amellyel minden szempontból továbbfejlődnek majd.
Bár valós ambíciónak tekinthető Kína törekvése a globális hegemónia megszerzésére, mégsem gondolom, hogy ez megvalósítható abban a formában, ahogy az a közbeszédben jelen van – mondta el a Magyar Időknek Cugami Tosija japán Kína-kutató, akit a nemrég Budapesten tartott előadása után kérdeztünk a távol-keleti óriás jövőjéről.
A Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern megújuló energetikával foglalkozó vállalata, a Novavind 5 milliárd rubelt (mintegy 22,5 milliárd forintot) készül szélerőművek részegységek gyártásába fektetni.
Korábban beszámoltunk róla, hogy bár a Tesla vadonatúj, teljesen elektromos kamionja elképesztő képességekkel lett felruházva, a sofőröket mégsem nyűgözte le annyira az újdonság – mondván nem a teljesítmény a legfontosabb ebben a kategóriában. Már akkor is megemlítettük, hogy bár a vezetők véleménye fontos lehet, a végső döntést úgyis a cégek hozzák meg, akik megveszik majd a járművet, és az…
A McLaren némi meglepetésre nem is olyan régen bejelentett, hogy még idén bemutat egy új modellt, ami a valaha volt leggyorsabb rendszámos autójuk lesz versenypályán. Nem is kellett sokat várnunk, az ízelítő fotók után le is leplezték az autót, ami a legendás Forma-1-es pilóta, Ayrton Senna után kapta a nevét. Nézzük, mire képes az angolok Ultimate Series sorozatának legújabb tagja.
A romániai tejfeldolgozó üzemek az országban megtermelt tejnek csak a negyedrészét vásárolják fel, az importált tejnek pedig közel fele Magyarországról érkezik – írta hétfői összeállításában a Maszol.ro erdélyi magyar portál.
Washington – Rejtélyes bejelentésre készül az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA. Állítólag valamit találtak a Kepler távcső segítségével. Az eredményeket azonban majd csak csütörtökön osztják meg egy telekonferencia keretében, amelyet élőben is közvetítenek a honlapjukon.
Lezárult az ALTEO Group anyavállalata, az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. részvényeinek felosztása, az új részvények jóváírásra kerültek a befektetők értékpapírszámláin. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett energetikai társaság rendkívüli közgyűlésének döntése értelmében az ALTEO Nyrt. 100 forint névértékű törzsrészvényeinek helyébe egyenként 8 darab,
Van, aki a szerződésében foglalt reggel 8 óra helyett 6 órára jár dolgozni, hogy el tudja végezni a napi munkát. Más postás arról beszélt, miközben a régóta a cégnél dolgozók fizetését alig emelik, a karácsonyi rohamban felvett alkalmi...
A Nürburgring-Nordschelifén futott köridők eddig is fontosak voltak a gyártók számára, de csak az utóbbi pár évben alakult ki az a fajta versengés, amit most tapasztalhatunk: minden kategóriában egymásnak feszülnek a különböző négykerekűek, és igazán komoly fegyverténynek számít a csúcstartói cím. A Lamborghinit a Porsche nemrég letaszította az összetett rekordért járó trónról, de az olaszok most…
Sikeresen lezárták a tárgyalásokat az Európai Unió és Japán közötti szabadkereskedelmi egyezményről. Az erről szóló közleményben az Európai Bizottság hangsúlyozta: a technikai részletekről szóló egyeztetések lezárása fontos mérföldkő az Európai Unió által valaha megkötött legnagyobb kereskedelmi megállapodás hatályba lépése felé vezető úton.
Szűk két hét van hátra karácsonyig, a legforgalmasabb időszak következik a kereskedelemben. A szakértők eddig tavalyhoz képest 3-4 százalékos bővülést vetítettek előre az ajándékokra szánt kiadásokban, a növekedés azonban ennél nagyobb is lehet. Lapunk megkérdezte az áruházláncokat, idén hogyan alakul az aranyvasárnapi, vagyis a szenteste napjára e
Liverpoolban és Manchesterben is derbit játszottak, sőt Olaszországban is, a Juve–Inter rangadót, a Derby d’Italiát. Spanyolországban magára talált a Real Madrid és Ronaldo, Németországban pedig a videóbíró lépett elő főszereplővé.
Lezuhant egy 62 emeletes házról és meghalt az egyik ismert kínai falmászó, Vu Jungning, akit ezrek követtek a Weibo kínai közösségi portálon látványos rövid videói miatt - írta a BBC hírportálja.
Ne nyilatkozzanak a Jobbik 660 milliós számvevőszéki megbüntetéséről, ez nem Fidesz-ügy, "ez a Jobbik ügye" – az atv.hu információi szerint erre hívták fel a Fidesz parlamenti frakciójának mai zárt ülésén a fideszes honatyákat. A fideszes képviselők közül többen is azt mondták munkatársunknak: "az ÁSZ túltolta a biciklit", 330 milliós büntetés elég
Nagy az öröm a királyi családban, ugyanakkor szomorú, hogy Harry herceg édesanyja már nem vehet részt az esküvő előkészületeiben és nem ismerheti meg kisebbik fia választottját.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda a kormány januári ülésére intézkedéseket dolgoz ki a "Soros-terv" megakadályozása érdekében - közölte Rogán Antal, a kabinetiroda vezetője hétfőn, éves meghallgatásán, az Országgyűlés igazságügyi bizottsága előtt.
Az RB Leipzig, Gulácsi Péter csapata a hozzá hasonlóan a Bajnokok Ligájából átkerült együttest, a Napolit kapta ellenfélnek a labdarúgó Európa Liga nyolcaddöntőbe jutásért sorra kerülő párharcainak hétfői, nyoni sorsolásán.
Három héttel az év vége előtt feladta hivatalos éves uniós támogatás-kifizetési terveit a kormány, pontosabban furcsa módon a 2017-es célok teljesítésének záró dátumát 2018. január végére eltolta - derült ki a Magyar Közlönyből....
Meg kell adni, a kettős mérce nevű állat a hétvégén is hatalmasakat üvöltött a tisztesség állatkertje ketrecében. Amihez Donald Trump amerikai elnöknek is volt szava, amikor tegnap az amerikai fősodratú médiumoknak dolgozó újságírókat Amerika testén lévő „szennyfoltnak” nevezte, amiért róla és környezetéről folyamatosan hazudnak, azaz, mondta diva
Közeledik az idei év, egyben az első félév utolsó Diákhitel-igénylési határideje: december 15-e. Rekordalacsony, 2,3%-os kamattal juthatnak hozzá a hallgatók a szabad felhasználású Diákhitel1-hez, a Diákhitel2-t pedig egyedülállóan kedvező feltételekkel: 2017 októbere óta 0%-os kamattal igényelhetik az önköltséges képzésben résztvevők, képzési díju
Vlagyimir Putyin orosz és Abdel Fattah al-Sisi egyiptomi elnök megállapodást írt alá hétfőn az első egyiptomi atomerőmű építéséről, illetve az üzemeltetéshez szükséges nukleáris üzemanyag biztosításáról - számolt be a Reuters...