Boldog karácsonyt kívánt a miniszterelnök az egész országnak. Kedvességével viszont kitért Demeter Márta azonnali kérdései elől. A parlament üléstermében parázs vita folyt a Jobbik és az Állami Számvevőszék között. Vona Gábor azt is bejelentette, hogy pénteken fáklyás demonstrációt tartanak Budapesten az ÁSZ büntetése miatt.
Londoni pénzügyi elemzők szerint Közép- és Kelet-Európa gazdaságai a csaknem tíz éve nem látott ütemű harmadik negyedévi növekedés ellenére még kevés jelét mutatják a túlfűtöttségnek, de ha a költségvetési és a monetáris politikát a közeljövőben nem vonják feszesebbre, az már a makrogazdasági egyensúlytalanságok halmozódásának kockázatával járna.
Sikeresnek ítélte a korrupcióellenes fellépést a jegybank, a számvevőszék, illetve a Közbeszerzési Hatóság vezetője, egyúttal hangsúlyozták az intézményi összefogás erősítését a korrupcióellenes együttműködési megállapodás aláírásának hatodik évfordulóján tartott rendezvényen hétfőn, Budapesten.
A kormányalakítás gyors végrehajtását sürgette Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke hétfőn Berlinben, két nappal a bajor testvérpárt Keresztényszociális Unió (CSU) és a pártszövetség eddigi koalíciós társa, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetőinek találkozója előtt.
Bő fél évvel Orbán Viktor miniszterelnök bejelentése után létrejött a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért. Az új intézet elemzéseket végez és javaslatokat tesz a kormány számára, többek között a családokat...
A kormányalakítás gyors végrehajtását sürgette Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke hétfőn Berlinben, két nappal a bajor testvérpárt Keresztényszociális Unió (CSU) és a pártszövetség eddigi koalíciós társa, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetőinek találkozója előtt.
A magyar munkaadók a jövő év első negyedévében továbbra is pozitív felvételi szándékot jelentenek a Manpower felmérése szerint. A felmérésben részt vevő 750 munkaadó 15%-a növekedésére számít, csupán 4%-uk tervez elbocsátást...
Megkezdődött hétfőn az Isztambulhoz közeli Silivriben az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet által az isztambuli Reina klubban 2017. január 1-jén hajnalban elkövetett merénylet 57 felelősének, köztük a támadást végrehajtó Abdulkadir Masharipovnak a pere – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
A megismételt elsőfokú eljárásban nemcsak emberi test tiltott felhasználásának és emberen végezhető kutatás szabályai megszegésének bűntettében, hanem többrendbeli csalás miatt is bűnösnek mondta ki az őssejtügy vádlottjait hétfőn a Fővárosi Törvényszék. Az ügy mind az öt vádlottja - különböző időtartamra felfüggesztett - börtönbüntetést kapott. Az
Milyen lehet eljátszani azt a szerepet, amelyben lényegében minden elképzelhető sorstragédia – megerőszakolás, halál, kifosztás – megtörténik a főszereplővel? A Tarpai Viktória kárpátaljai színésznő által alakított Tóth Eszter mindezt átéli Zsigmond Dezső új nagyjátékfilmjében, A sátán fattyában. A filmet ma este 19 órakor mutatják be az Uránia Nem
Az éghajlatváltozásban rejlő üzleti potenciál kiaknázása – ami a kockázatok felmérése és beárazása mellett viszonylag új megközelítés – segíthet a klímaváltozás kezelésére fordított források mobilizálásában.
A rendezvénye helyszíne 2018-ban is a szlovákiai Ždiar lesz. Eger önkormányzata egri síoktatókkal, helyi vállalkozásokkal és a házigazda községgel együttműködve 2018. február 24-én bonyolítja el a népszerű amatőr síversenyt.
Szörnyűséggel indult a ma reggel New York Manhattan városrészében: robbantás történt a legforgalmasabb buszpályaudvarnál. A detonáció után elképesztő képek és videók jelentek meg az internetet.
Romániának kötelessége megvédeni volt uralkodója, I. Mihály király hagyatékát, stabil, méltóságteljes, megbecsült országként biztosítani polgárainak szabadságát és jólétét, olyan jogállamként, ahol senki sem áll a törvények felett - hangoztatta Klaus Iohannis román államfő hétfőn azon az ünnepélyes megemlékezésen, amelyet a parlamentben a szerdán elhunyt volt uralkodó tiszteletére tartottak
Péter Petra és Náksi Attila a hétvége új sztárja! Budapest népszerű rádiójaként fantasztikus lendületben a 103.9 Sláger FM! A karácsonyi időszakban, az év legszebb ünnepén teljes megújulás a Sláger Hétvégében! Új műsorvezetők és duplázás a hétvégi programban!
Folyamatos növekedést tervez Szerbiában az OTP Bank, az a cél, hogy az ügyfelek számát és a piaci részesedést is növeljék, így az OTP további pénzintézeteket vásárolna Szerbiában, amint erre lehetőség adódik, és egyebek mellett a Komercijalna Banka megvásárlásában is érdekelt - hangsúlyozta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója hétfőn Újvidéken, ahol a Voban megvásárlásáról tartott…
Hajdu Nóra elmondta, ha kiderül, hogy tőlük származik és ki szivárogtatta ki Karácsony Gergely szavait, az ellen etikai vizsgálatot fognak indítani. Azt is elmondta, hogy házon belülről lesz miniszterelnök-jelöltjük és több személy is esélyes a jelöltségre.
Az LMP nem vesz részt az Országgyűlésben kedden a "Soros-terv" végrehajtásáról szóló határozati javaslat megtárgyalásában - közölte az ellenzéki párt hétfőn az MTI-vel
Az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatosan Kijevnek teljes mértékben eleget kell tennie az Európai Unió és a Velencei Bizottság elvárásainak, amennyiben "komolyan gondolja" az euroatlanti integrációs törekvéseit - mondta Szijjártó Péter hétfőn az uniós külügyminiszterek brüsszeli tanácskozásának szünetében.
A diabétesszel diagnosztizált betegek számára sok étel és ital kerül tiltólistára, ám egy új kutatás szerint a kávét és teát nem kell kiiktatniuk, mivel mindkettő segíthet megelőzni a betegek idő előtti halálozását. Legalábbis akkor, ha a diabéteszben szenvedő beteg nőnemű.
Megegyezés nélkül zárult a Volkswagennél a bértárgyalások első köre. A szakszervezet, ami 6 százalékos béremelést követelt, csalódott, mert a Volkswagen menedzsmentje nemhogy nem fogadta el, de nem is adott másik ajánlatot. A szakszervezet...
A hazai és külföldi vállalatokat tömörítő Joint Venture Szövetség (JVSZ) tagsága szerint lassan, de jó irányba változik a befektetési környezet Magyarországon – közölte hétfőn az érdekvédelmi és érdekképviseleti szervezet.
December 19-én újra kortárs aukciót rendez a BÁV. Bár a hagyományos művészeti aukciókon eddig is szerepeltek kortárs festmények, de tematikus árverést 15 év után most tart először az Aukciósház, amelynek célja, hogy mind szélesebb gyűjtői és befektetői igényeket tudjon kiszolgálni.