A november 3-ai agrárkamarai választás egyben értékválasztás is lesz – vélte az egyik induló, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz) elnöke az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
Az Egyesült Államok a háttérben tárgyal Észak-Koreával, annak ellenére, hogy Donald Trump amerikai elnök a nyilvánosság előtt azt mondja: Phenjannal tárgyalni időpocsékolás, és hogy a két ország között veszélyes szintre jutott a háborús szópárbaj - közölte a Reuters hírügynökséggel kedden egy meg nem nevezet, magas rangú amerikai külügyminisztérium
Az év első kilenc hónapjában a turisták 21,4 millió vendégéjszakát töltöttek a romániai kereskedelmi szálláshelyeken, ami 6,1 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.
Som Lajos a magyar rockzenének tényleg a legendája volt, az összes szépségével és összes tragédiájával együtt. Tipikus példája volt, hogy lehet szárnyalni és zuhanni- magyarázta Horváth Attila dalszövegíró az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Talán nem mindenki tudja, hogy a Linkin Park énekese a zenészkarrierje mellett üzletemberként is tevékenykedett. Chester Bennington az egyik legjobb barátjával, Sean Dowdell-lel közösen irányította a Club Tattoo egyre növekvő birodalmát. A legendás amerikai piercing és tetováló biznisz összesen hat stúdióval működik Arizonában és a Las Vegas Strip-
Éppen harminc évvel ezelőtt, 1987. november 1-jén indult el a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című magazinműsora - mondta Nagy Katalin felelős szerkesztő szerdán az MTI-nek
A politikai kockázatok miatt gyors ütemben romlik az üzleti klíma Katalóniában, és a belpolitikai stabilitás megingása várhatóan negatív reálgazdasági következményekkel jár majd a térségben - áll a Moody's Investors Service szerdán Londonban ismertetett helyzetértékelésében
Kiürítenek két tízemeletes lakóházat a főváros XI. kerületében, a környező utcákat pedig lezárják, mert egy harckocsiaknát találtak fakivágási munkák közben - közölte a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztálya szerdán az MTI-vel.
Háromszögügylet-e, ha egy német cég egy osztrák cégnek számláz, de egy magyar cégnek szállít, ha mindegyik társaságnak a saját országában adószáma és EU-s adószáma is van, és az osztrák cégnek Magyarországon is van regisztrált adószáma letelepedés nélkül? – kérdezte olvasónk. Dr. Verbai Tamás, a HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt. vezérigazgatója válaszolt.
Részvéttáviratot küldött Áder János köztársasági elnök Donald Trump amerikai elnöknek a keddi New York-i gázolásos terrorcselekmény miatt, amelyben nyolc ember meghalt
Vannak magyar kapcsolatai Georges Leekensnek, a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitányának. Az InfoRádiónak Bálint László és Disztl László beszélt a belga szakemberről.
Nem lehet megemlékezni elhunyt szeretteinkről anélkül, hogy ne emlékeznénk az örök életre. Mi más nyújthatna vigaszt? Néhány bölcsesség, amelyek segítenek ebben.
Dubaj saját szigetet alkotott, Szaúd-Arábia pedig egy megavárost építene fel, készülve arra az időszakra, amikor az olajkitermelés már nem lesz olyan kifizetődő. A tartósan alacsony olajár közepette érthető, hogy az olajnagyhatalmak...
Írásbeli kérdésekkel próbálta szóra bírni a Magyar Nemzeti Bank elnökét a szocialista Bárándy Gergely a jegybank ügyeiről. A képviselő Hidvéghi Balázs jegybanki alapítványtól kapott ösztöndíjáról, a jegybanki dolgozók jamaicai útjairól és az MNB másfél milliárdos kampányáról érdeklődött.
A politikai kockázatok miatt gyors ütemben romlik az üzleti klíma Katalóniában, és a belpolitikai stabilitás megingása várhatóan negatív reálgazdasági következményekkel jár majd a térségben - áll a Moody's Investors Service szerdán Londonban ismertetett helyzetértékelésében.
A 48 éves David Cox tavaly úgy határozott, felmond a munkahelyén és új életet kezd. Pénzügyi vezetőként dolgozott egy építőipari vállalatnál Dubajban, 4 millió dolláros megtakarítással vonult vissza. Blogján arról ír, milyen hatással...
Dubaj saját szigetet alkotott, Szaúd-Arábia pedig egy megavárost építene fel, készülve arra az időszakra, amikor az olajkitermelés már nem lesz olyan kifizetődő. A tartósan alacsony olajár közepette érthető, hogy az olajnagyhatalmak...
Szerdán nyugat felől egyre enyhébb léghullámok érkeznek térségünk fölé, így erősödik a nappali felmelegedés. Egyre több helyen érkezhet azonban felhősödés, ami csütörtökön is jellemző lesz - számol be honlapján az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A líbiai parti őrség feltartóztatott két gumicsónakot, bennük 299 fekete-afrikai bevándorlóval az ország tengerpartja közelében, Tripolitól keletre – közölték szerdán tisztségviselők.
A New York-i támadás világosan mutatja, hogy a terrorfenyegetettség globális jelenség - jelentette ki az M1 aktuális csatornának nyilatkozva a külgazdasági és külügyminiszter
Hosszabb nyitvatartással várják a megemlékezőket a fővárosi temetők mindenszentek és halottak napja alkalmából a hét végéig, míg a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) sűrűbben indított és rendkívüli járatokat üzemeltet