Tizenhatodik alkalommal rendezik meg a Garda Fesztivált péntektől Tihanyban, ahol látványhalászat, főzőverseny, kézművesvásár és kulturális programok várják az érdeklődőket.
Káros, hazug és képmutató folyamatok zajlanak Európában a kereszténységgel szemben – mondta Szijjártó Péter az Egyenes Beszédben Krug Emília kérdésére válaszolva. A külgazdasági és külügyminiszter szerint a kontinenst megpróbálják elszakítani a keresztény gyökereitől.
Az Y-generáció számára a minőségi idő, a presztízs, az azonnali siker, a közösségi élmény és a karizmatikus vezető egyaránt fontos munkahelyi motiváció. A Magyarországon több mint kétmillió fiatalt számláló korosztály a bérigényt nem a piaci átlagbérek, h
A bevételi soron tudta egyedül hozni a várakozásokat a Tesla, ugyanakkor az egy részvényre jutó eredmény továbbra is komoly veszteséget mutatott a szerdai piaczárás után megjelent gyorsjelentésében.
Jászkisér – Tiszasüly – Szörnyű tragédia történt Jászkisér és Tiszasüly között: lecsúszott egy autó a gátról, egy 11 éves kisfiú a szélvédőn repült ki a kocsiból.
Az elektromos autók üzemeltetése még akkor is kisebb szén-dioxid-kibocsátással jár a dízel autókéhoz képest, hogyha az ahhoz szükséges energia a "legmocskosabb" forrásból származik - állapította meg a Brüsszeli Szabadegyetem (VUB)...
Kádár Tamás csapata, a Dinamo Kijev a csoportkör negyedik fordulóját követően biztosította helyét a legjobb 32 között a labdarúgó Európa Ligában csütörtökön.
A MET Csoport európai energiakereskedő spanyol leányvállalata, a MET Energía España 2017 első negyedévi tevékenysége alapján az ország legnagyobb földgázkereskedő cégei közé került – derül ki a CNMC állami ügynökség időszaki földgázpiaci jelentéséből.
Kezd körvonalazódni a New York-i gázolásos merénylet elkövetőjének háttere; az üzbég származású férfi egy éve tervezett merényletet - mondta az M1 aktuális csatorna tudósítója New York-ból a csütörtök esti Híradóban.
Az elektromos autók üzemeltetése még akkor is kisebb szén-dioxid-kibocsátással jár a dízel autókéhoz képest, hogyha az ahhoz szükséges energia a "legmocskosabb" forrásból származik - állapította meg a Brüsszeli Szabadegyetem (VUB)...
Több mint 1200, Európába tartó migránst mentettek meg a Földközi-tengeren az utóbbi két napban - közölte csütörtökön a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) egy Twitter-bejegyzésben.
Darnózseli – Exkluzív interjút adott a Darnózseliben meggyilkolt nő testvére: a gyászoló család egyszerűen nem tudja feldolgozni, hogy a gyilkossággal vádolt férjet nem ítélte el a bíróság.
Régi adósságát rendezi mostanság a dobósport, amikor az évek óta kitapinthatóan, jól érezhetően hazánkban is egyre növekvő igényekre és elvárásokra reagálva október 28-án 13 lelkes bel- és külföldi alapító taggal megalakult Alsómocsoládon Magyarország első kés- és fejszehajító egyesülete, a „Rigac”.
Évtizedeken keresztül volt a britek kedvelt tévés időjósa Fred Talbot. Azonban mielőtt feltűnt a képernyőn, tanárként dolgozott. Ekkoriban zaklatta azokat a 14-15 éves fiúkat, akik csak jóval később álltak elő azzal, miket éltek át a férfi mellett.
A kormányzó Jog és Igazságosság Párt képviselői a napokban ülnek össze, hogy megbeszéljék, milyen változásokra van szükség a kabinetben – hangzott el a V4 Híradóban.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség Abu Dhabiban (Egyesült Arab Emírségek) zajló, Atomenergetika a XXI. században című miniszteri értekezletén Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója kijelölte a legközelebbi jövőre a világban zajló atomenergetikai fejlesztések prioritásait.
Azt vizsgálták, hogy vajon tisztább-e az elektromos autó a dízeleknél, és még akkor is igaz-e ez, ha a "legmocskosabb" forrásból származik a töltéshez használt energia.
Bár Theresa May brit miniszterelnök szerint komoly pozitív hozadékkal kecsegtet a szabadkereskedelmi megállapodások lehetősége, valójában nagyon sok buktatójuk is van - mondta Egedy Gergely Nagy-Britannia-szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
Csütörtökön nem volt egységes irány az amerikai részvénypiacokon a kereskedés első szakaszában, a vezető tőzsdék a szerdai záróértékeik közvetlen közelében tartózkodtak. Komolyabb izgalmakat csak az egyedi vállalati sztorik nyújtottak:...
Kiadták a körözési parancsot Carles Puigdemont leváltott katalán elnök ellen - jelentette be csütörtök este a belga VRT állami adóban a politikus ügyvédje.
Kiadták a körözési parancsot Carles Puigdemont leváltott katalán elnök ellen – jelentette be csütörtök este a belga VRT állami adóban a politikus ügyvédje.
A Fradi-ultrák előénekese remek interjút adott az ultrák lapjának. „Nem azt mondom, hogy mostantól soha nem fog elhangozni a cigány szó a Ferencváros otthonában.”
A Balfour-deklarációnak hosszú távú következményei lettek, nagyban hozzájárult a palesztinai brit mandátum létrejöttéhez, majd 1948-ban Izrael állam kikiáltásához.
Korrupciós bűncselekmények miatt vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség ötven ember – köztük több volt pénzügyőr – ellen, akik a gyanú szerint csempészetben vettek részt a záhonyi magyar-ukrán határátkelőhelyen.
A szíriai kormányerők csütörtök este visszafoglalták az Iszlám Állam terrorszervezettől Deir-ez-Zór várost, tartományi központot - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező emigráns civil szervezet.
Szerződést kötött a Fehérvár AV19-el a MOL-csoport, így a legsikeresebb magyar jégkorong-csapatnak is a legnagyobb hazai vállalat lett az arany fokozatú támogatója.
Kiadták a körözési parancsot Carles Puigdemont leváltott katalán elnök ellen - jelentette be csütörtök este a belga VRT állami adóban a politikus ügyvédje.