Az iraki erők helyi törzsi harcosok támogatásával pénteken visszafoglalták az utolsó várost, a szíriai határ közelében fekvő Ravát az Iszlám Állam dzsihadistáitól.
Az MSZP elfogadja, hogy politikai partnerei saját egyéni stratégiájukat építik, ugyanakkor bármelyik pillanatban készen áll a közös indulásról szóló tárgyalásokra - mondta az ellenzéki párt elnöke pénteken egy i konferencián.
Ukrajna senkinek sem engedi meg, hogy "zsaroló hangnemben" beszéljen vele, s ez vonatkozik az új oktatási törvény körüli vitákra is - szögezte le Volodimir Hrojszman miniszterelnök pénteken a kijevi parlament plenáris ülésén
Bordélyházból szabadított ki egy tizenhat éves magyar lányt a bécsi rendőrség, a fiatalt akarata ellenére tartották az örömtanyán - közölték az osztrák hatóságok pénteken.
A háztartások nettó pénzügyi megtakarításai 372 milliárd forintot tettek ki a harmadik negyedévben, ami az időszakra eső GDP 3,9 százalékával egyenértékű, a szeptember végéig eltelt egy évben 1697 milliárd forintra rúgott ez az összeg, a GDP arányában 4,6 százaléknak felelt meg – jelentette a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján pénteken a Magy
Egyre több magyarországi diák látogat a Határtalanul! program keretében a határon túli magyarlakta területekre - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában
Egyre több magyarországi diák látogat a Határtalanul! program keretében a határon túli magyarlakta területekre - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
Bordélyházból szabadított ki egy tizenhat éves magyar lányt a bécsi rendőrség, a fiatalt akarata ellenére tartották az örömtanyán - közölték az osztrák hatóságok pénteken.
Első alkalommal készült magyar nyelvű képregényújság Erdélyben. A tudományos-fantasztikus témájú Fantomatika című kiadvány havilap, eddig két száma jelent meg
Egy 4,3 méteres autót mindennek lehet nevezni, csak mininek nem, azt azonban tudjuk, hogy a MINI-nél ez már régóta nem zavarja a vezetőséget: az angol márka a BMW irányítása alatt nagyra nőtt. Mi azonban nem okolnánk a döntéshozókat, amiért nem hagyták, hogy a név keretek közé szorítsa őket, hiszen a MINI életérzés nem csak városi apróságok esetében tud kiteljesedni – erre pedig nem is kell jobb…
Az automatizáció második hullámának köszönhetően számos egyszerűbb tevékenységet átvállal majd a technológia a banki alkalmazottaktól, melynek köszönhetően ők fontosabb feladatokra tudnak majd koncentrálni. Az automatizációt azonban...
Íme az 5 legkülönlegesebb körtés sütemény - akár a karácsonyi asztalon is megállják a helyüket, főleg, ha nem fél az újításoktól és a többiek már titokban húzzák a szájukat a hókiflire:
Egy szocialista politikus a Hír TV-nek megerősítette: megegyeztek a DK-val a 2018-as indulásról. Később Molnár Gyula pártelnök cáfolatot adott ki, és a DK sem tudott megegyezésről.
11 kategóriában 34 díj került átadásra az Év Kutyabarát Helye 2017 pályázatán. Ha te is imádod mindenhova magaddal vinni négylábú kedvencedet, nagyon hasznos lesz számodra ez a lista.
Több mint tíz éve mutatták be Anders Thomas Jensen dán filmrendező, forgatókönyvíró munkáját, az Ádám almáit, hazai színpadon pedig Paczolay Béla rendezésében idén láthatta először a közönség a groteszk humorú tragikomédiát. A Radnóti Színházban Szikszai Rémusz állította színpadra a nehezen behatárolható műfajú drámát, amelyet az ószövetségi Jób p
Egy 4,3 méteres autót mindennek lehet nevezni, csak mininek nem, azt azonban tudjuk, hogy a MINI-nél ez már régóta nem zavarja a vezetőséget: az angol márka a BMW irányítása alatt nagyra nőtt. Mi azonban nem okolnánk a döntéshozókat, amiért nem hagyták, hogy a név keretek közé szorítsa őket, hiszen a MINI életérzés nem csak városi apróságok esetében tud kiteljesedni – erre pedig nem is kell jobb…
Meghosszabbították Berlinben az egyeztetést a CDU/CSU német jobbközép pártszövetség, a liberális FDP és a Zöldek első közös kormányának megalakításáról, a négy párt képviselői péntek délben folytatják tovább a tárgyalást.
Bár a nappali mínuszok még elmaradnak, vészesen közeleg az igazi tél. Ennek egyik biztos jele, hogy az elkövetkező napokban már hózáporok is várhatóak. Éppen ezért már most érdemes elébe menni a dolgoknak és megkezdeni a felkészülést....
Amely egységnek nem használt, hogy a 3,5 év után az Üllői útra november 4-én újra beengedett szurkolók összeverték a Kubatov-éra vezérszurkolóját, aki késekkel védekezett. A rendőrség már elkapott 24 feltételezett elkövetőt, az ügyészség pedig csoportosan elkövetett garázdasággal és súlyos testi sértéssel vádolja őket. Az MLSZ 3 millió forint bünte