A Pécsi Törvényszék MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a különös visszaesőnek minősülő, korábban részben ugyanilyen jellegű bűncselekmény miatt hosszabb szabadságvesztésre ítélt gyanúsított október 5. és november 13. között öt helyszínen gyújtott fel szalmabálákat. Az egyik helyen egy nagy értékű mezőgazdasági munkagép is megsemmisült, a tulajd
A szaúdi állami vezetés meglehetősen egyoldalú ajánlatot tett a rijádi Ritz-Carlton szállodában, hivatalosan korrupció miatt fogvatartott milliárdosoknak és politikusoknak: szabadságukért cserébe adják át az államnak magánvagyonuk nagy részét.
A megtakarítási piacon az egyik legjobb megoldást jelentik 10 százalék feletti hozamot garantáló lakás-takarékpénztári megtakarítások. A 46-49 hónapos futamidő esetében 1,2-1,3 millió forint halmozódhat fel az állami támogatással együtt. Bár a lakás-takarékpénztári megtakarítások szabályozása elég kötött, ennek ellenére lehetnek jelentősebb különb
Egyre fontosabb szerepet tölt be Magyarországon a közjegyzők permegelőző-perelhárító tevékenysége, amely az elmúlt évtizedekben jelentősen tehermentesítette a bíróságokat. Napjainkban nagyjából 20 kilométerenként található egy...
Októberben mikor megállapodtak a Tesco vezetői a szakszervezetek képviselőivel a béremelés mellett azt is ígérték, hogy a dolgozók tehermentesítése érdekében új embereket toboroznak, csakhogy az alkalmazottak év végi beosztásán ez egyáltalán nem látszik - írja a Magyar Idők.
Egy lépéssel közelebb kerültünk a nagy amerikai adóreformhoz, aminek örülnek a befektetők, csütörtökön ismét a történelmi csúcsokat környékezték az irányadó amerikai indexek. Az európai tőzsdéken már vegyes a hangulat.Szárnyalnak...
- Folytatja a kormány az erőltetett ütemű béremelést a szociális ágazatban. A folyamatot négy és fél éve kezdték, azóta 60 százalékkal nőtt az ágazatban az átlagfizetés.
Puskás Ferenc a legeredményesebb játékos az élvonalban szerzett gólokat illetően. Az IFFHS többéves kutatás után összerakott listáján a Honvéd és a Real Madrid legendája vezetésével színtiszta magyar dobogó jött össze, hiszen rajta kívül még Schlosser Imre és Zsengellér Gyula került be az első három közé.
Jogerősen elutasította a felperes környezetveszélyeztető tevékenység és egészségkárosodás miatt a magyar állam ellen benyújtott kártérítési keresetét a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla az úgynevezett azbesztperben
Megtéríti a kormány az új nyelvvizsga díját 2018. január elsejétől minden 35 év alatti fiatalnak akkor is, ha már rendelkezik - akár több - nyelvvizsgával - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken a Debreceni Egyetemen (DE).
Megtéríti a kormány az új nyelvvizsga díját 2018. január elsejétől minden 35 év alatti fiatalnak akkor is, ha már rendelkezik - akár több - nyelvvizsgával - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család és ifjúságügyért...
Hiába az egészséges életmód, a vitaminok és megfelelő táplálkozás, vannak napok, amikor kicsit nehezebben gördülnek a fogaskerekek. Ilyenkor szerintem - pláne a hűvösebb hónapokban - simán belefér, hogy egy kis extra löketet adjunk magunknak. Termékajánlónkban eláruljuk, ebben a szezonban milyen újdonságokkal pörgünk fel!
Lenne haszna az euró bevezetésének, bár az utóbbi években a forint árfolyama is stabilnak számít - mondta a Kopint-Tárki vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában. Palócz Éva arról is beszélt, érdemes lenne még 2019-ben is csökkenteni a bérterheket.
A legdrágábban a II. kerületi Bogár utcában lehet lakást venni: az átlagos kínálati négyzetméterár itt 1,486 millió forint. Nagykőrösön, Mucsiban vagy Kisvárdán azonban vannak olyan utcák ahol az átlagos négyzetméterár nem éri el a 10 ezer forintot. A legolcsóbb és legdrágább utca között jelenleg tehát 247-szeres a különbség, a tavalyi adásvételek
Az e-matricás rendszerben alkalmazott gyakorlat szerint az év közben átadott, a gyorsforgalmi hálózatba újonnan becsatlakozó szakaszok használata a következő év elejétől díjköteles - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). A...
Közel hárommilliárd forintból újíthatja fel, illetve bővítheti két sporttelepét a BVSC-Zugló sportegyesület, a beruházást a magyar kormány 1,2 milliárd forinttal támogatja.
Elmérgesedett a politikai harc a Pásztor Sándor által vezetett Bihar megyei önkormányzatban: a testület csütörtöki ülésén az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselői ismét elutasították egy szociáldemokrata képviselő mandátumának az igazolását, és a megyét vezető koalíció, amely a Szociáldemokrata Pártból (PSD), a Romániai Magyar Demokrata Szövetségből (RMDSZ) és Liberálisok és Demokraták…
Tudományosan megalapozott kutatások támasztják alá, hogy a rekordáron, 450 millió dollárért (119 milliárd forintért) elárverezett 500 éves Salvator Mundi festmény valóban Leonardo da Vinci alkotása - mondta el az M1 aktuális csatorna pénteki adásában Sipos Tünde művészettörténész
Érdemes egy "második fordulót" tartani és tovább küzdeni a kormányalakításért - mondta Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben a CDU/CSU jobbközép pártszövetség, a liberális FDP és a Zöldek első közös kormányának megalakításáról...
Jogerőssé vált a vasárnapi időközi polgármester-választás eredménye Lendvajakabfán, ahol mindössze egy szavazatkülönbséggel választották meg a település új vezetőjét - mondta el az MTI megkeresésére pénteken a Zala megyei főjegyző
A 2017-es bányászati tenderen benyújtott eredményes pályázataik alapján a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. három (Őrség, Somogybükkösd és Somogyvámos), míg a HHE GROUP Kft. (Drávapalkonya) és a Vermilion Exploration B.V. (Békéssámson) egy-egy területre köthet koncessziós szerződést szénhidrogén kutatására, feltárására és kitermelésére.
Bár az orosz és az amerikai elnök is egyaránt szembehelyezkedik a tolerancián és a nyitottságon alapuló európai értékrenddel, elidegenítésük negatív következményekkel járna Európa szempontjából – véli a francia államfő
A kormánypártok segítségét kérik a Operator felnőtt károsultjai is. Közülük eddig hatszáz embert regisztrált a képviseletüket ellátó Likvid Kontroll Kft
Megjelent a 331/2017. kormányrendelet a korai fázisú vállalkozások és a korai fázisú vállalkozásokat támogató vállalkozások nyilvántartásba vétel iránti eljárásának részletes szabályairól, amely nyilvántartás a részesedésszerzéshez kapcsolódó adóalap-kedvezmény érvényesítésének feltétele.
Az Amberjack együttes élete nagyon felpezsdült az utóbbi hónapokban. Amellett, hogy a Supernem előzenekaraként járják az országot, elkészült az első igazán profi klipjük, melyben a zenészeken és egy szellemlányon kívül néhány méretes csótány is szerepet kapott.
Érdemes egy "második fordulót" tartani és tovább küzdeni a kormányalakításért - mondta Angela Merkel német kancellár pénteken Berlinben a CDU/CSU jobbközép pártszövetség, a liberális FDP és a Zöldek első közös kormányának megalakításáról szóló egyeztetések újabb fordulója előtt.