Az izraeli titkosszolgálat, a Moszad végzett 11 hónappal ezelőtt Tunéziában Mohamed Zavahrival, a palesztin Hamász drónszakértő mérnökével - jelentette be csütörtökön Bejrútban a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista szervezet
Jelentős növekedési- és forrásbevonási terveket jelentett be az Altera Nyrt., miután a vagyonkezelő csütörtöki közgyűlésén a részvényesek teljesen új igazgatóságot választottak, és több fontos ponton módosították a társaság...
Elhunyt Ekecs Géza - rádiós nevén Cseke László - , a Szabad Európa Rádió (SZER) egykori magyar adásának szerkesztője, műsorvezetője - erősítette meg csütörtökön az MTI-nek a müncheni magyar főkonzulátus az Országos Széchényi Könyvtár hírét
Az időskorúak ellátásáról az Alaptörvény elvei szerint az állam köteles gondoskodni, a kötelező társadalombiztosítási nyugdíjrendszer működtetésén és fejlesztésén keresztül. A nyugellátás a nyugdíjjárulék alapját képező kereset, jövedelem összegéhez és az elismert szolgálati időhöz igazodik. A nyugdíj járhat saját jogon, például az öregségi nyugdíj
Jogsértőnek találta a Gazdasági Versenyhivatal az Extreme Digital Zrt. 2015-ös Black Friday kampányát. A jogsértésért több tízmillió forintos bírságot szabtak ki. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint az Extreme Digital...
A résztvevő 209 labdarúgó-válogatott összesen 871 mérkőzést játszott a 2018-as világbajnokság selejtezősorozatában, amelynek utolsó felvonása magyar idő szerint csütörtökön hajnalban a Peru - Új-Zéland interkontinentális összecsapás visszavágója volt.
A Duna House gyűjtötte össze, melyik kerületbe költöznének a legszívesebben az emberek. Nagy meglepetés nincs, hiszen a 13., a 6. és a 11. kerület van az élbolyban.
A legmagasabb eladási árat Gulácsy Lajos egyik főműve, a Vízió érte el 48 millió forinttal a BÁV őszi, kétnapos aukcióján, amelynek eredményeiről a cég csütörtökön közleményben tájékoztatta az MTI-t
Eltérő módon értékelték a lengyel ellenzéki pártok képviselői a lengyel jogállamiságra vonatkozó szerdai európai parlamenti határozat megszavazását, valamint azt, hogy egyes lengyel európai parlamenti képviselők, támogatva a dokumentumot, megszavazták az uniós alapszerződés 7-es cikke beindításának előkészítését
A magyar kormány nem támogat semmiféle fellépést Lengyelországgal szemben - jelentette ki Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A norvégok ezermilliárd dollárt kezelő állami alapja a tervek szerint minden olaj- és gázipari befektetésétől megválna. Ez közel 380 céget és 35 milliárd dollárnyi befektetett vagyont jelent. Az indok pedig egyszerű: szeretnék megvédeni...
Magyarországon a fizetések 80 százaléka még mindig készpénzben zajlik, sokkal inkább ezeket atranzakciókat, mintsem a bankkártyás fizetéseket lenne érdemes az azonnali átutalással elektronikus útra terelni. Az új rendszer bevezetése...
Nem hajlandó lemondani az elnöki posztról a szerdán házi őrizetbe helyezett Robert Mugabe, aki még mindig saját magát tartja Zimbabwe egyetlen legitim vezetőjének. A hadseregnek ugyanakkor vannak jelöltjei a pozíciójára: a múlt héten leváltott alelnök, és egy frissen hazatért ellenzéki vezető is pályázik az ország vezetésére.
Képzési központot nyitott az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. csütörtökön Debrecenben, a duális szak- és felsőoktatási képzésben részt vevő, leendő villanyszerelők, illetve villamosmérnökök minőségi gyakorlati oktatása érdekében - jelentették be a képzőhelyek vezetőivel közösen tartott átadó ünnepségen.
A csehek 43 százaléka elégedett az októberi képviselőházi választás eredményével, és így, akárcsak a 2013-as választáskor, ismét többségben vannak az elégedetlenek - derült ki abból a felmérésből, amelynek eredményét csütörtökön tették közzé Prágában
Már 15 ember ellen tett feljelentést Nora Mörk. A világklasszis norvég kézilabdázó privát fényképeit a telefonjáról lopták el, most önkéntes segítőkkel vadászik a fotók illegális terjesztőire.
Képzési központot nyitott az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. csütörtökön Debrecenben, a duális szak- és felsőoktatási képzésben részt vevő, leendő villanyszerelők, illetve villamosmérnökök minőségi gyakorlati oktatása érdekében - jelentették be a képzőhelyek vezetőivel közösen tartott átadó ünnepségen.
Magyarország legnagyobb előnye a magyar emberek felkészültsége és szaktudása, ezért fontos, hogy az itt beruházók ne csak profitot akarjanak előállítani, hanem a legértékesebb „vagyontárgyunkba” a munkások tudásába és képzésébe is befektessenek – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Kecskeméten, az indiai tulajdonú Samvardhana Motherson G
Biztosan te is elgondolkoztál már néhányszor azon, hogy miért is kell ebben a rohadt kocsmában üvöltözni ahhoz, hogy a melletted iszogató haverod megértse a mondanivalódat a zavaróan hangos zene mellett. Íme, itt a válasz rá.
Nagyon sokan sokféleképpen látjuk, éljük meg a karácsonyt. Míg egyeseknek elsősorban vallási ünnep, másoknak a meghitt családi pillanatok miatt fontos, de biztosan akadnak olyanok is, akik a munkahelyi leállás és szabadnapok miatt várják leginkább. Szerintem azonban mélyebb oka is van annak, miért lettünk fogékonyak már október 20. után a Last Chri
Jóváhagyta csütörtökön az Európai Parlament (EP) plenáris ülése a testület belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE) által a dublini szabályozás reformtervezetéről októberben elfogadott tárgyalási mandátumot, s így ennek alapján kezdődhetnek majd meg az intézményközi egyeztetések, amint a tagállami kormányokat tömörítő tanács is kialakítja az álláspontját
Az óriáspandák első őse úgy tízmillió évvel ezelőtt a mai Magyarország területén élhetett, és modernkori leszármazottjához hasonló életmódot folytatott – állítják kutatók, akik szerint eredményeik nemcsak arról árulkodnak, hogy a bambuszevés végigkísérte a pandák evolúcióját, de azt is kétségkívül bizonyítják, hogy ezek a különleges állatok nem Ázs
A dublini szabályok módosításáról rendezett szavazás eredménye megmutatta, mekkora befolyása van Soros Györgynek és hálózatának a brüsszeli döntéshozatalra és ezen belül az Európai Parlamentre - hangsúlyozta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtök délután Budapesten
Rendőrök tartóztatták fel csütörtökön azt a több mint száz afrikai migránst, aki napok óta az egyik észak-olaszországi táborból Velence városa felé menetel méltóbb életkörülményeket követelve