A Volkswagen divatos crossovere, a Golf méretekkel rendelkező T-Roc nemrég mutatkozott be a nagyközönségnek, de máris rendelhető akár hazánkban is. A magyar importőr pedig már be is árazta az autót, sőt, már az online konfigurátor is elérhető, így nem haboztunk, és megnéztük, hogy mennyiért vihetjük haza a németek újdonságát.
Lehozhatjuk az Univerzum energiáit a Földre, amivel millió évekre biztosítható tiszta energiaforrás. Áttörés közelében a nukleáris fúzió megvalósítása. A fúzió kevés veszélyt rejt a hagyományos atomenergiával összevetve, s nem termel hosszú időn keresztül szennyező rádioaktív hulladékot.
Már az idejét sem tudjuk annak, hogy az autók mikortól kezdték el mutatni felhasználóiknak a kilométerállást, de annyi bizonyos, hogy immár hosszú-hosszú évtizetek óta, minden típusban ott trónol a műszercsoportban a 'mindentudó' műszer, ami a használtautóknál vagy manipulálva van, vagy nem. Fontos tudni, hogy a kilométerszámláló kitalálói nem azért fejlesztették ki a szóban forgó műszert, hogy…
Ausztrália nem hajlandó befogadni a tengeren át, illegális úton érkező migránsokat, és Pápua Új-Guineával, illetve Nauruval kötött egy - a jogvédők által gyakran bírált - egyezményt elszállásolásukról menedékkérelmük elbírálása idejére. A migránsok többsége Iránból, Afganisztánból, Srí Lankáról, Pakisztánból és Bangladesből érkezik Ausztráliába.
Csak az előző télen 203-an fagytak halálra, ez a szám jóval magasabb volt, mint a korábbi években, a hideg beköszöntével pedig újra veszélyessé válik a helyzet.
A kormányzó szerint nincs bizonyíték arra, hogy a keddi terrortámadás mögött szélesebb körű összeesküvés vagy terv állt volna. A feltételezett elkövető Üzbegisztánból származik, hét éve érkezett az Egyesült Államokba.
Mindenszentekkor, illetve az azt követő halottak napján rengetegen indulnak útnak, hogy az ország köztemetőiben emlékezzenek szeretteikre. A hozzátartozók ilyenkor rendbe hozzák a sírokat, friss koszorúk, mécsesek kerülnek a temetőkbe. A virágokat és kegyeleti tárgyakat is érdemes megbízható helyen beszerezni.
Szerdától minden magyarországi közfinanszírozott egészségügyi szolgáltató köteles használni az úgynevezett elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) rendszert, amely számos - a betegeket is érintő - újdonsággal szolgál.
Borzalmas pusztítással fenyeget a klímaváltozás: néhány évszázad múlva a közel 8,5 millió lakosságú városból már semmi nem marad, csak az utcákat borító ár.
Tovább nőtt a külkereskedelmi forgalom hiánya Szerbiában, és szeptember végén 2,89 milliárd eurót tett ki, vagyis az előző év ugyanezen időszakához viszonyítva 11,8 százalékos volt a növekedés - közölte a szerbiai statisztikai hivatal (RZS) kedden.
Itt van mindenszentek és halottak napja, amikor sokan keressük fel a temetőket, és többet foglalkozunk a halottakkal, mint az év többi napján. Bár a halálról nem szeretünk beszélni, fontos, ha tisztában vagyunk azzal, hogy a halál után...
Máris jelentős hatásai vannak a klímaváltozásnak az emberiség egészségére - állapították meg az Egészségügyi Világszervezet és a világ 26 kutatóintézetének és egyetemének szakemberei a The Lancet című orvostudományi folyóiratban közzétett tanulmányukban.
A korábban becsültnél két évvel hamarabb, már 2022-ben Kína tudhatja magáénak a világ legnagyobb légiközlekedési piacát, megfosztva az elsőségtől az Egyesült Államokat.
"Nem szabad megengedni, hogy az Iszlám Állam visszatérjen, vagy belépjen az országunkba, miután a Közel-Keleten és másutt is legyőztük őket!" - szögezte le Twitter-bejegyzésben szerdán Donald Trump amerikai elnök.
A rakoncátlan díszlet sem akadályozta a DK elnökét. Egy néni is bekiabált a beszéd alatt, de az ő megjegyzését a volt miniszterelnök „imádta”. Helyszíni riport Kőbányáról, egy DK-s lakossági fórumról.
Egyre több a zavaros részlet annak a két amerikai nőnek a történetében, akik állításuk szerint öt hónapig hánykolódtak egy vitorlással a Csendes-óceánon, amíg egy tajvani halászhajó október 24-én észre nem vette őket.
Újra megválasztották miniszterelnöknek Abe Sindzót szerdán Japánban, miután pártja, a Liberális Demokrata Párt megnyerte az október 22-i képviselőházi választásokat.
Aggodalmát fejezte ki Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter a 2010. évi szmolenszki légikatasztrófa helyszínének közelében építeni tervezett gázvezeték miatt, utalva a katasztrófa okainak vizsgálatával és a Szmolenszkben felállítandó emlékmű létesítésével kapcsolatos nehézségekre - jelentette a keddi lengyel sajtó.
November elsejével Maszúd Barzáni, a Kurd Regionális Kormányzat (KRG) elnöke lemond hivataláról, és egyszerű pesmergaként szolgálja népét, áll a rendkívül befolyásos politikus nyilatkozatában. A döntés következtében a több oldalról szorongatott kurdok veszélyes helyzetbe kerültek, hiszen Barzáni az iraki Kurdisztán teljes politikai életét meghatár
A tartós stressz nagyon veszélyes, hiszen a folyamatos készenléti állapot minden szinten károsítja a szervezetedet. Ha ezeket a jeleket tapasztalod, igyekezz lazítani, mert a stressz már az egészségedet fenyegeti.
Mától minden magyarországi közfinanszírozott egészségügyi szolgáltató köteles használni az úgynevezett elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) rendszert, amely számos - a betegeket is érintő - újdonsággal szolgál.