2017. november 3. péntek

nov. 3
14:03
Súlyos viták jönnek: Szijjártóék tőlük várják a segítséget (Privátbankár)
A külügyminiszter megtalálta az új szövetségesünket.
nov. 3
14:03
Visszatér Budapestre a világhírű Harlem Gospel Choir (Kripto Akadémia)
Beyoncé csodálatos dalai a kórus előadásában új életérzéssel gazdagítják a karácsony ünnepét.
nov. 3
14:05
DK: óriási választási csalás kapuja a határon túliak szavazatlehetősége (Kripto Akadémia)
Az RMDSZ törvénytelenül gyűjti a regisztrációs kérelmeket.
nov. 3
14:06
Nemzetközi programot indít startup cégeknek az OTP (ProfitLine)
Az OTP Bank a jövőben nagy hangsúlyt helyez a digitalizációra, ennek támogatására a bank a közeljövőben intenzív nemzetközi programot indít startupok, fintech vállalkozások számára - jelentette be pénteken Csányi Péter, az OTP Bank ügyvezető igazgatója a pénzintézet sajtóbeszélgetésén.
nov. 3
14:06
A havazás beindította a szezont Kanadában is (Síelők)
Szerda óta komoly havazás érte el a Calgary környéki hegyeket, amely eddig körülbelül 50 cm havat hozott a Banff Nemzeti Park felsőbb régióiban. Hétvégén Kanada is csatlakozik azon szerencsés országok közé, ahol már megkezdődött a 2017/18-as síszezon, rögtön két síterep is kinyit.
nov. 3
14:09
Zaklatási botrány robbant ki az egyik budapesti egyetemen - azonnali vizsgálatot rendeltek el (Blikk)
Az egyetem egyik oktatójával szemben indult eljárás.
nov. 3
14:09
DK: az RMDSZ törvénytelenül gyűjti a kérelmeket (Gondola)
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint súlyos visszaélésekre, választási csalásra ad alkalmat, hogy Erdélyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) gyűjti a magyarországi országgyűlési választásra regisztrálók adatait
nov. 3
14:11
Merkel: továbbra is nehezek lesznek a tárgyalások (Gondola)
Továbbra is nehezek lesznek a német jobbközép CDU/CSU pártszövetség, a liberálisok (FDP) és a Zöldek tárgyalásai a kormányzati együttműködésről, de van esély a sikerre - mondta Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke pénteken Berlinben a koalíciós egyeztetések első szakaszának lezárása után
nov. 3
14:12
Halálra vertek egy vezető ukrán politikust (HírTV)
A meggyilkolt Szerhij Szamaszkij az elnök egyik legfontosabb támogatója volt.
nov. 3
14:12
Egészségbiztosítás Magyarországon: kinek éri meg, mikor éri meg? (Portfolio)
Bevett szokás Magyarországon, hogy betegség esetén hálapénzt adunk az orvosnak, és még akár órákat is elvesz az életünkből, mire egyáltalán a vizsgálószobába szólítanak. Mi lenne, ha a hálapénzt mondjuk kiszámítható módon fizetendő...
nov. 3
14:12
Kamerák előtt szúrták meg az ATV műsorvezetőit (ATV)
A ma reggeli ATV Start-ban a vércukormérés fontosságáról volt szó. Vendég volt Erős Antónia az Egy Csepp Figyelem Alapítvány alapítója, és Vendégh Andrea szakápoló. Először Krug Emília ujjából vettek egy csepp vért, akinek azért az arcán látszódott némi fájdalom. Később az ATV Start másik műsorvezetője, Kárász Robi is átesett a vérvételen, ő azonba
nov. 3
14:12
Mediatikus sármőr a belga vándormadár tűzoltó (Azenpenzem)
Az internet népe nem fogadta kitörő lelkesedéssel Georges Leekens kinevezését a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjára. Öregnek találják a 68 éves belga szakembert, s azt is a szemére vetik, hogy gyakran változtatja állomáshelyeit, hosszú távon nem lehet számolni vele. De kell-e bárkivel is hosszú távon számolni, amikor maga Csá
nov. 3
14:15
Otthagyhatja a Forma-1-et a Ferrari (Menedzsment Fórum)
2020 után kivonulnak a sorozatból, ha a tervezett költségcsökkentő szabályzatot úgy véglegesítik, hogy az ütközik az érdekeikkel.
nov. 3
14:15
Kiderült, kiket küldenek el az Opel gyárból (Infostart)
Az összes kölcsönzött embert. A megrendelések volumenének csökkenése miatt az Opel Szentgotthárd Kft. csökkentette a munkaerő kölcsönzés keretében foglalkoztatottak számát, a létszámcsökkentés azonban nem érinti a szentgotthárdi motorgyár saját dolgozóit - erősítette meg pénteken a társaság szóvivője.
nov. 3
14:18
Ma is folytatódik a BUX-rali? (Portfolio)
Alapvetően továbbra is jó a hangulat a világ tőzsdéin, tegnap este a tengerentúlon, ma pedig Európában is tovább emelkednek a vezető részvényindexek, a DAX például új csúcsra emelkedett. A befektetők főként annak örülhetnek, hogy...
nov. 3
14:18
Négy fiatal és egy tizenéves készült merényletre, bíróság lett a vége (ATV)
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Ausztráliában négy fiatalt és egy tizenévest, akik terrortámadást akartak elkövetni Új-Dél-Wales állam fővárosában, Ausztrália legnagyobb városában, Sydneyben - jelentette pénteken a helyi sajtó.
nov. 3
14:24
Szakértők szerint megelőzhető a téli elhízás (Alternatív Energia)
nov. 3
14:24
Megint elindult a líra a lejtőn - Elkezdhetik kivéreztetni a törököket? (Portfolio)
Jelentősen gyengült októberben a török líra, ami alulteljesítette a fontosabb versenytársakat. A zuhanás pénteken egyre gyorsuló ütemben folytatódott, amiért az infláció a felelős, hiszen folyamatosan csökken miatta az ország reálkamata....
nov. 3
14:24
La Liga: Kettes szorzójú tipp a nap slágerfogadása (Agroinform)
A Betis a Getafét fogadja a 11. fordulóban. A magyar fogadók szerint az andalúz gárda behúzza a meccset.
nov. 3
14:24
Távoznia kell: Sírva búcsúzott a nézőktől a TV2 műsorvezetője (Femcafe)
Ma volt az utolsó napja.
nov. 3
14:26
Zaklatás - Mediátorok munkahelyi alkalmazását sürgeti a Párbeszéd (Alternatív Energia)
Ne lehessen hétköznapi dolog a kéretlen közeledés vagy az otromba szexizmus.
nov. 3
14:27
Leköpte és megrúgta a kalauzt: börtönbe kerülhet a 23 éves férfi (Blikk)
Bíróság elé állítanak egy férfit, mert leköpött és meglökött egy vasúti jegyellenőrt.
nov. 3
14:27
Ultimátumot adott az elnök: kivonulhat a Forma-1-ből a Ferrari (Blikk)
Sergio Marchionne a Ferrari elnök-vezérigazgatója szerint a gyár kivonulhat a Forma-1-ből 2020 után, amennyiben a szabályokat az érdekeikkel ellentétesen változtatják meg.
nov. 3
14:29
Idős nőt mentettek ki a jéghideg Dunából (Blikk)
Egyelőre nem tudni, hogyan, de beleesett egy idős nő a Dunába Szigethalmon, a Dunasor utcában.
nov. 3
14:30
Vérfagyasztó, mit vett fel az irodai biztonsági kamera - Videó (Femcafe)
Iszonyú végignézni.
nov. 3
14:30
Az együttműködésen múlik az európai energetika jövője (NRGreport)
A következő öt évben a korábbinál kiterjedtebb együttműködésre, illetve jelentős energetikai kutatás-fejlesztési programokra lesz szükség az Európai Unióban annak érdekében, hogy a közösség sikerrel adaptálja energetikai rendszerét az új technológiák adta kihívásokhoz. A megújuló energetikai fejlesztéseknek az uniós károsanyag-kibocsátás háromnegye
nov. 3
14:32
Paks II.: magyar jogszabályokról tájékoztatták az orosz mérnököket (NRGreport)
A magyar Országos Atomenergia Hivatal (OAH) szakértője október 31-én a Roszatom Műszaki Akadémiájának szentpétervári részlegében tájékoztatót tartott a Paksi Atomerőmű 5. és 6. reaktorblokkjának tervezési követelményeiről.
nov. 3
14:33
Már nem sci-fi: megmondhatjuk, milyen gyereket szeretnénk (Menedzsment Fórum)
Magasat, okosat vagy kék szemű kisbabát szeretne? Ha nincsenek morális aggályai, a tudomány már képes kiválasztani Önnek a megfelelő zigótát.
nov. 3
14:36
A Balatonpart beépítése ellen tiltakoznak (Infostart)
A korábbiak után most a Nők a Balatonért Egyesület emelte fel a hangját a balatonföldvári kikötőfejlesztés ellen.
nov. 3
14:36
Az egyéni körzetek többségében megállapodott az MSZP és a Demokratikus Koalíció (Kripto Akadémia)
A néhány még vitatott körzet rendezése után fordulnak az Együtthöz és a Párbeszédhez.
nov. 3
14:36
Átlépte a 2 milliót az előfizetések száma a UPC Magyarországnál, 10,2%-os árbevétel-növekedés mellett (ProfitLine)
Az újonnan bemutatott Happy Home ajánlatok, a megújult márka bevezető kampánya és a szélessávú hálózat további fejlesztését célzó beruházások is hozzájárultak, hogy a UPC még többet kínáljon ügyfelei számára, és kiemelkedő értékesítési eredményeket érjen el 2017 harmadik negyedévében. Az előfizetések száma átlépte a 2 milliós határt, mindemellett p
nov. 3
14:38
Zaklatás - A Párbeszéd mediátorok alkalmazását sürgeti (Kripto Akadémia)
Ne legyen hétköznapi dolog az otromba szexizmus.
nov. 3
14:39
A nyomorról vallott a Sztárban sztár énekese (Blikk)
Hatalmas küzdelem volt.
nov. 3
14:39
Chuck Norris és Van Damme sportjából rendez vb-t Budapest (Sport365)
Hamarosan kezdetét veszi a hazai világesemény.
nov. 3
14:41
Nagyon veszélyes lehet: ezért ne igyál éhgyomorra kávét (Blikk)
Nem szabad!
nov. 3
14:42
Bejelentés: Kivonulhat a Forma-1-ből a Ferrari (ATV)
Sergio Marchione a Ferrari elnök-vezérigazgatója szerint a gyár kivonulhat a Forma-1-ből 2020 után, amennyiben a szabályokat az érdekeikkel ellentétesen változtatják meg.
nov. 3
14:43
Döbbenetes felfedezés: ha ezeket a gyakorlatokat végzed, csökken a rák kockázata (Blikk)
Erre még a kutatók sem számítottak
nov. 3
14:48
Magyar sportigazgatója lett a Kielnek (Infostart)
Szilágyi Viktor lesz a THW Kiel kézilabdacsapatának sportigazgatója 2018. január 1-től.
nov. 3
14:57
Nagyon boldog Győzike: Új taggal bővül a család (Blikk)
Itt az első fotó!
nov. 3
14:57
Csökkenő megrendelések – reagált egy elbocsátási hírre az Opel Szentgotthárd (Adózóna)
A megrendelések volumenének csökkenése miatt az Opel Szentgotthárd Kft. csökkentette a munkaerőkölcsönzés keretében foglalkoztatottak számát, a létszámcsökkentés azonban nem érinti a szentgotthárdi motorgyár saját dolgozóit – erősítette meg az MTI-nek pénteken a társaság szóvivője.
nov. 3
15:00
Ilyen viselkedési tanácsokat kapott Donald Trump (Infostart)
Az etikett fontosságára figyelmeztették a másfél hetes ázsiai útra induló Donald Trump amerikai elnököt. Így például emlékeztették a szabadszájú politikust, hogy a kultúra fontos része, hogy a „partnerek megőrizhessék az arcukat”, azaz ne szégyenítsék meg őket nyilvánosan. Vajon diplomatikus lesz-e Trump?
nov. 3
15:00
Balázs Péter a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje? Szavazzon! (ATV)
Molnár Gyula szerint Balázs Péter alkalmas lenne a baloldal közös miniszterelnök-jelöltjének. Ön támogatja Molnár javaslatát? Ez a mai nap kérdése. A szavazás végeredményét Havas Henrik ismerteti 18:10-től, az ATV A nap híre című műsorában.
nov. 3
15:00
Nem hittek a szemüknek az utasok, világsztár ült a fapados járaton (Femcafe)
Valaki le is fotózta gyorsan.
nov. 3
15:03
Terrortámadást akartak végrehajtani a fiatalok - döntött a bíróság a sorsukról (Blikk)
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Ausztráliában négy fiatalt és egy tizenévest, akik terrortámadást akartak elkövetni Új-Dél-Wales állam fővárosában, Ausztrália legnagyobb városában, Sydneyben - jelentette pénteken a helyi sajtó.
nov. 3
15:03
Szalmabálákkal torlaszolták el az agrárkamarát (Gondola)
Az MSZP és az LMP is eltörölné a kötelező agrárkamarai tagságot Szalmabálákkal nehezítette a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Fejér megyei igazgatóságába való bejutást Sallai R
nov. 3
15:03
Mi történik, ha felébred? Sandra Bullock és egy kómába esett férfi romantikus története (Blikk)
Az Aludj csak, én álmodom című amerikai romantikus vígjáték 21.00-tól a Coolon látható!
nov. 3
15:05
Áder János Jordániába utazik (Gondola)
Ötnapos hivatalos látogatásra Jordániába utazik vasárnap Áder János - tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal pénteken az MTI-t
nov. 3
15:06
Merkel: Nehezek lesznek a tárgyalások a koalícióról (ProfitLine)
Továbbra is nehezek lesznek a német jobbközép CDU/CSU pártszövetség, a liberálisok (FDP) és a Zöldek tárgyalásai a kormányzati együttműködésről, de van esély a sikerre - mondta Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke pénteken Berlinben a koalíciós egyeztetések első szakaszának lezárása után.
nov. 3
15:06
Fillérekből lakhat jól a család: ezért állnak most sorban a Tescóban, Auchanban (Pénzcentrum)
Sokan nem kapták még meg a fizetésüket, ráadásul mindszentek ünnepe miatt a családi pótlék, és a GYES utalása is csúszik. Ha te is kifutottál a pénzből, és fogalmad sincs, mit varázsolj az asztalra a hétvégén a családnak, akkor jó...
nov. 3
15:09
DK: a Fidesz csalással készül a 2018-as választásra (Kripto Akadémia)
"Súlyos visszaélésekre ad alkalmat, hogy az RMDSZ gyűjti a választásra regisztrálók adatait."

Keresés