Hogyan kell kimutatni a pénzügyi szolgáltatások közül a hitel és kölcsönügyleteket és a pénzügyi lízinget, miként kell elszámolni a kapcsolódó gazdasági eseményeket? Ismertetjük.
A december nagyon vegyes lesz pénzügyi szempontból, de elöljáróban annyit elárulunk, hogy inkább pozitív irányba billen a mérleg nyelve. Számíthatsz bizonytalanságokra, várakozásra, titkokra, de ha ügyes vagy, sok pénz ütheti a markod. Olvasd el a havi pénzhoroszkópot!
Ha pártja kormányra kerülne a jövő évi választások után, Gyurcsány Ferenc akkor is egyszerű frakciótag lenne, ellenzékben pedig frakcióvezető. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a Népszava szerdai számában megjelent interjúban beszélt erről.
A Budapesti Értéktőzsde 9,6 milliárd forintos forgalmat ért el tegnap, fő mutatója 0,5 százalékkal 39 242 pontra esett, ami elsősorban az OTP és a Mol rossz szereplésének tudható be.
A PwC tanulmánya szerint 2017 és 2020 között globálisan mintegy 907 milliárd dollárt fektetnek az ipari cégek eszközfejlesztésekbe: gyártásirányítási rendszerek átalakítására, digitalizációra, hálózatba kapcsolás kialakítására.
Ha pártja kormányra kerülne a jövő évi választások után, Gyurcsány Ferenc akkor is egyszerű frakciótag lenne, ellenzékben pedig frakcióvezető. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a Népszava szerdai számában megjelent interjúban beszélt erről.
Több vidéki színházépület újulhat meg a következő években. Kaposváron már javában tart a munka, Veszprémben jóváhagyták a terveket, remélik, hogy jövő nyáron elindulhat a műemléki épület rekonstrukciója. A debreceni átépítést halogatják, most úgy tűnik, 2019 nyarán kezdődhet a tényleges munka. Szolnokon már készülnek a tervek, Győrben pedig még ker
Nőtt azoknak a 19-29 éves fiataloknak a száma, akik nem költöznének az országon belül máshova egy új állás miatt: 10-ből két fiatal nem mozdulna a munka miatt. A többség, a fiatalok közel fele azonban akár egy másik megyébe is átmenne. Azonban az aktív keresők 37 százaléka ezt csak a jelenlegi fizetése duplájáért tenné meg - derül ki a K&H ifjúsági
Egy új világgazdasági korszak megnyilvánulását látja Magyarország Kína felemelkedésében, amely hosszú ideig domináns eseménye lesz a világgazdaság alakulásának - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Ázsiai Pénzügyi Együttműködési Szövetség (AFCA) kétnapos pénzügyi csúcstalálkozójának megnyitóján, Budapesten kedden.
Miért emelték a magas vérnyomással diagnosztizáltak számát 75 millióról 103 millióra az amerikai szakmai szervezetek? Miért kell az idősebbeknél is azokat az értékeket megcélozni, mint a fiatalabbaknál? Miért olyan fontos az életmód a magas vérnyomás kezelésében?
Kína hatalmas fejlődést mutató világhatalom, hogy jóban vagyunk velük, rendben van, hogy kereskedünk velük, az már nincs. Kína sokkal többet exportál ugyanis- vélekedett Jeszenszky Géza az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Szerdán az északról áramló hideg levegő hatására a mediterrán térségben ciklon képződik. A Kárpát-medence ennek a ciklonnak az előoldali áramlási rendszerébe kerül, nedves levegő éri el térségünket.
Minden korábbinál magasabbra, 10 ezer dollár fölé emelkedett a bitcoin digitális virtuális deviza árfolyama szerdán a virtuális valutákat követő Coindesk weboldal adatai szerint - jelentette Szingapúrból a Reuters hírügynökség.
Két nap alatt az egész országban elterjedt az új internetes őrület! Elsőre csak rosszízű tréfának tűnik a Jokesphone, ám durván túllő a célon: súlyosan sértheti a személyiségi jogokat...
Ugyan a karácsony a szeretet ünnepe, egy connecticuti kisváros lakói számára horrorisztikus időszak kezdődik ilyenkor minden évben, és csak angyali türelmüknek köszönhető, hogy nem fulladt még vérbe a december.
Minden korábbinál magasabbra, 10 ezer dollár fölé emelkedett a bitcoin digitális virtuális deviza árfolyama szerdán a virtuális valutákat követő Coindesk weboldal adatai szerint – jelentette Szingapúrból a Reuters hírügynökség.
Keveset változott, de vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon szerda reggel: az euróval és a japán jennel szemben kissé erősödött, míg a dollárhoz és a svájci frankhoz képest árnyalatnyit gyengült.
Észak-Korea sikeres kísérletet hajtott végre Hvaszong-15 típusú, új fejlesztésű interkontinentális ballisztikus rakétájával (ICBM), amely képes elérni az Egyesült Államok egész területét – jelentette be szerdán a világtól elzárkózó ország állami médiája.
Ha pártja kormányra kerülne a jövő évi választások után, Gyurcsány Ferenc akkor is egyszerű frakciótag lenne, ellenzékben pedig frakcióvezető. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a Népszava szerdai számában megjelent interjúban beszélt erről.
A Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Alapítvány (CÖF-CÖKA) egy fillért sem fordított politikai akcióra a Magyar Villamos Művek (MVM) 500 millió forintos támogatásából - írta szerdai számában a Magyar Idők, Csizmadia Lászlót, a szervezet elnökét idézve.
Nizza - Szabadon engedték a francia hatóságok azt a nőt, akit azzal gyanúsítottak, hogy segítette fegyverhez jutni a 86 ember életét kioltó, nizzai gázolásos terrortámadás elkövetőjét.
A MET Magyarország szakértője szerint más országokkal szemben „kényelmes” helyzetben vagyunk a rendelkezésre álló tárolói készletekkel, amelyek az ipari fogyasztók rugalmas kiszolgálásához is fontosak.
A hazai felsőoktatási intézmények, különösen a nagy egyetemek sikeresen pályáztak az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) forrásaira – közölte az oktatásért felelős államtitkár a Debreceni Egyetemen tartott sajtótájékoztatón.