Mathew Fulkerson és felesége egy 1670 négyzetméteres hasznos alapterületű atombunkerből varázsolt hívogatóan barátságos életteret a kansasi Eskridge közelében.
Azt eddig is tudtuk, hogy az Opel nincsen túl jó állapotban, hiszen miután a General Motorstól a francia PSA megvásárolta a német céget, a francia vállalat vezérigazgatója november elején azt mondta, hogy az Opel drámai állapotban van...
Az orvoshiány és a hosszú várólisták csak a jéghegy csúcsa az öregedő társadalom és az egészségügy megoldandó kérdései között. Az egészségügyi innováció jövőbemutató megoldásainak támogatása céljából szervez december 6-án startup találkozót Pécsett a Simonyi Üzleti és Gazdaságfejlesztési Központ, ahol a Hiventures, az Európai Innovációs és Technoló
Megint pont azelőtt igazoltatták Hendrey Tibort, hogy a kommunista miniszterelnök konvoja elzúgott mellette. Orbán már korábban megmondta, hogy magyar érdekeket védenek a tiltakozások megakadályozásával.
Belgiumban 147 százalékkal több elektromos autót adtak el 2016-ban 2015-höz képest, míg a korábbi kiemelkedő adatokat felmutató Hollandiában 47 százalékkal, Dániában 70 százalékkal kevesebbet - közölte a La Libre Belgique című belga...
A kis- és középvállalkozások besorolásának uniós szabályait közel 20 éve találták ki, és bár már többször faragtak rajtuk, de még mindig túl merevek a sokszínű céges körhöz képest, így a 2020 utáni uniós támogatási ciklusra...
Mint arról korábban beszámoltunk, Észak-Korea sikeresen tesztelt egy újabb internkontinentális ballisztikus rakétát szerda hajnalban. A kommunista állam később bejelentette, ezzel bebizonyosodott, hogy az Egyesült Államok bármely részére csapást tud mérni.
Azt írták, hogy egy bejelentést követően laboratóriumi vizsgálatot végeztek, ennek során vonták le a fenti következtetést. Foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt megkeresték a rendőrséget.A vizsgálat jelenleg is tart, az ellenőrzés lezárultáig az OGYÉI felfüggesztette a patika működési engedélyét.Az intézetnek tett bejelentés a
Budapest felszabadult, elment a kínai delegáció, amely napokra megbénította a főváros közlekedését. Lényegében a fél belváros le volt zárva, a tömegközlekedési eszközök is módosított menetrenddel jártak. A közlekedési szakértő szerint az a kérdés, hogy ezek a lezárások csak szükséges és elégséges mértékűek voltak-e, vagy azon túlterjeszkedtek. Mind
Az amerikai tőzsdék furcsán kettéváltak, míg a Dow Jones ipari átlag új csúcsokra tör, addig a Nasdaq technológiai piac jókorát esik. A BUX index is lefelé tartott, a varsói kollégájával együtt. Szakad az arany, az olaj, emelkedtek a kötvényhozamok.
Tovább csökkent a közép- és kelet-európai gazdaságokban a nem teljesítő hitelek összege - közölte szerdán Londonban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD). A bank kimutatása szerint Magyarország azon térségi országok...
A nyomozás során az is kiderült, hogy nemcsak maga költözött be az EU-s pénzből épített vadászpanzióba, de az egyik izsáki közalkalmazottat is a saját vadászházában dolgoztatta.
Az Európai Bizottság szerdán bemutatta a közös uniós agárpolitika főbb elveit tartalmazó, készülő javaslatait többek között arra helyezve a hangsúlyt, hogy a tagállamok szélesebb hatáskört kapjanak azt illetően, hogyan és hová fektetik be közös agrárpolitikából származó támogatásokat annak érdekében, hogy teljesüljenek a környezetvédelemmel, klímav
Észak- Korea milliók haláláért lehet felelős, ha Kim Jong-un úgy dönt, hogy nukleáris rakétákat lő ki az ellenségei nagyvárosaira, amibe bele tartozik New York és London is.
Alapvető közlekedésbiztonsági és közbiztonsági érdek, hogy ne kapjon vezetési engedélyt olyan személy, aki pszichotrop anyagtól függő – mondta ki a Kúria.
A goal.com az idén a magyar gólkirályt is beválasztotta az észak-amerikai profi liga (MLS) álomcsapatába, a másik csatár a spanyol világ- és Európa-bajnok David Villa.
Bűnösnek találta és több mint ezer év börtönbüntetésre ítélte a Texas állambeli Hays megyei esküdtszék a 48 éves Robert Frankset, aki a vád szerint rendszeresen szexuálisan zaklatott két kiskorú kislányt - jelentette szerdán a helyi sajtó.
55 éves történetének legnagyobb decentralizálása előtt áll az egyik leginkább központosított uniós politika, a közös agrárpolitika az alapján, amit ma Brüsszelben bejelentettek. A főbb keretek megegyeznek azzal, mint amit a Bruxinfo...
Hamarosan elérkezik advent első vasárnapja, és kezdetét veszi az ünnepi készülődés, ami az ajándék-vadászat legaktívabb időszaka is egyben. Ebből az alkalomból megvizsgálták az internetet használó magyar lakosság ajándékvásárlási...
Egyre nagyobb bajban van az Egyesült Királyság, Theresa May elvesztette az uralmát a kormánya és a kilépési tárgyalások felett, ráadásul egyre több irányból gáncsolhatják el csúnyán a kilépési törekvéseket. Mi lesz a Brexittel? Káncz Csabával, a Privátbankár.hu külpolitikai szakértőjével beszélgettünk legújabb videónkban.
Jobbkor nem is jöhetett volna a Blikk Advent 50 ezer forintos pénznyereménye: a makói Somodi László „Somának” ennyivel kevesebbet kell majd a pénztárcájából kivenni karácsony előtt.
55 éves történetének legnagyobb decentralizálása előtt áll az egyik leginkább központosított uniós politika, a közös agrárpolitika az alapján, amit ma Brüsszelben bejelentettek. A főbb keretek megegyeznek azzal, mint amit a Bruxinfo...
Amerikai kutatók vizsgálatai szerint szinte mind medvéktől származtak azok a maradványok, amelyeket eddig a titokzatos himalájai lénynek, a jetinek tulajdonítottak. A szakértők DNS-minták elemzésével jutottak erre az eredményre.
Az advent negyedik vasárnapja december 24-re, azaz Szenteste napjára esik, ezért a karácsonyi vásárok, amelyek Németországban hagyományosan az első adventi vasárnap előtti napon nyílnak meg, idén már ezen a héten megnyitják kapuikat. Mindez azonban rendkívüli biztonsági intézkedéseket is követel, mert tavaly éppen egy karácsonyi vásár volt egy terr
Buffalo - Amerikai kutatók vizsgálatai szerint szinte mind medvéktől származtak azok a maradványok, amelyeket eddig a titokzatos himalájai lénynek, a jetinek tulajdonítottak. A szakértők DNS-minták elemzésével jutottak erre az eredményre.