Emmanuel Macron francia államfő egyik legközelebbi politikustársát, Benjamin Griveaux-t, a gazdasági minisztérium eddigi államtitkárát nevezte ki péntek este az új kormányszóvivőnek.
Már az irodai dolgozók között is keresik a BKV új sofőrjeit, mert alig bírják kiszolgálni a 3-as metró leállása miatt keletkezett többletterhet. A szakszervezet szerint a túlórákkal nem csak törvényt sért a cég, de az utasok biztonságát is veszélyezteti. A BKV szerint viszont a törvényeket betartják, a menetrendet azonban kevésbé.
Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 39 709 ponton állt, ami az előző heti záró értékénél 429,25 ponttal, 1,09 százalékkal magasabb.
A kínai miniszterelnök látogatása és a Kína-Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozó miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest több pontján már vasárnap. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint szerdáig...
Igor Ashurbeyli királyságában már 144 ezer földlakó folyamodott állampolgárságért, kérték az ország elismerését az ENSZ-től is. Azt állítják, az űrben van az állam területe.
Már ma több útlezárás lesz Budapesten a kínai delegáció érkezése miatt, de szerdáig rengeteg tömegközlekedési eszköz útvonala módosul majd. Aki teheti, menjen kötött pályás tömegközlekedési eszközzel vagy gyalog, a belvárosban és a Lánchíd környékén ugyanis lehetetlen lesz majd normálisan közlekedni. Mutatjuk, merre ne menj szerdáig!
Kihúzták az Ötöslottó 47. heti nyerőszámait. 100 millió forint volt a tét. Az Ötöslottó nyerőszámai a emelkedő számsorrendben a következők:1,20; 26; 54; 55. Ezen a játékhéten nem volt telitalálat, jövő héten 215 millió...
A kínai miniszterelnök látogatása és a Kína-Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozó miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest több pontján már vasárnap.
Új gént azonosítottak egy ritka betegség hátterében a Semmelweis Egyetem Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézetének kutatói. Az eljárásról Molnár Mária Judit kutatásvezető, az intézet igazgatója beszélt az InfoRádióban.
A kínai miniszterelnök látogatása és a Kína-Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozó miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest több pontján már vasárnap.
Van egy jó hírünk, nem kell rosszul érezned magad, ha csokit eszel. A csokoládé ugyanis jót tesz a bőrnek. Brit tudósok már olyan csokit is kikísérleteztek, amelynek többszörös a bőrszépítő hatása. De vajon tényleg hatásos ez az édesség?
Szivós István a vízilabdasport, mi több, a magyar sport óriása; a szó szoros értelmében (hiszen 203 centisre nőtt) és eredményeit tekintve is, mivel négy olimpiáról ugyanannyi éremmel, közte egy arannyal tért haza. Ami azt illeti, ma már úgy gondolja, túlságosan is „magasra” nőtt, s ez okozhatta a kilencvenes évek végén a vesztét, amikor lemondott
A karácsonyi vásárlási szezon már a Black Friday-jel kezdetét vette, azonban azoknak sem kell búslakodniuk, akik lemaradtak a shopping-ünnepről. Bankkártyát és billentyűzetet a kézbe: jön az online pénzköltés világnapja, a Cyber Monday!
Egyes források szerint már több mint 300 halottja van a Sínai-félsziget eddigi legvéresebb terrormerényletének, amiben pénteken több terrorista bombákkal és fegyverekkel csapott le egy mecsetre. Az egyiptomi hadsereg már szombaton bejelentette, hogy a félszigeten lévő, terrorista-gócpontok elleni légicsapásokkal válaszol, most pedig videofelvételek
Az online számlázás jövő nyári bevezetése megteremti annak lehetőségét, hogy az adóhivatal részlegesen kitöltse a vállalkozások áfabevallását is - tájékoztatta Tállai András a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség lezárta, két oroszországi állami szervezet viszont nemzetközi segítséggel járna utána annak, pontosan honnan juthatott a légkörbe egy hónappal ezelőtt radioaktív anyag. Az atomerőmű-baleset lehetőségét korábban kizárták.
Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 39 709 ponton állt, ami az előző heti záró értékénél 429,25 ponttal, 1,09 százalékkal magasabb.
Az online számlázás jövő nyári bevezetése megteremti annak lehetőségét, hogy az adóhivatal részlegesen kitöltse a vállalkozások áfabevallását is – tájékoztatott Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.
Hiába nőtt a bolti eladók keresete egy év alatt 17 százalékkal, mégis kevesen vannak, így fel kell készülnünk a karácsonyi sorban állásra. Folyamatosan, hónapról-hónapra emelkednek a havi bruttó átlagkeresetek a bolti fizikai...
Bochkor Gábor ebben a műsorban is hozza magával kritikus, provokatív stílusát és természetesen az elmúlt hét legérdekesebb híreit. 4 vendég, 5 nézőpont: szórakoztató beszélgetés az ország legjobb arcaival, ahol kiderül, ők hogyan látják a világot. #Bochkor ma este 20:00-kor az ATV-n.
Pénteken hallgatták meg Dobrev Klárát a Czeglédy Csaba ügyvéd elleni eljárás részeként. Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök felesége Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra a tárgyalás jegyzőkönyvét.