A pakisztáni rendőrség mintegy 4000 emberrel elkezdte szombaton felszámolni azt az ülősztrájkot, amellyel egy radikális iszlamista párt támogatói csaknem három hete blokkolnak több, a fővárosba, Iszlámábádba vezető főutat.
Magyarországnak nemcsak felelőssége, de lehetősége is van arra, hogy fellépjen a uniós társulási megállapodásban rögzített szabályok megsértői, köztük Ukrajna ellen.
Vélhetően nem ad építési engedélyt a helyi önkormányzat annak az úszó terminálnak a megépítéséhez, amely a cseppfolyós gázt szállító teherhajókat tudná fogadni. Így a horvát kormány gyorsított terve kudarcba fulladhat, a régió pedig hiába álmodik az új gázellátási útvonalról.
István Máté 14 éves, kitűnő tanuló, és nagyon szeret focizni: éppúgy, mint kamasz kortársai. Az ő élete azonban más: hét éve küzd a rákkal, idén nyáron az édesapja is elhagyta.
Georges Leekens, a válogatott szövetségi kapitánya a Magyar Labdarúgás Napja alkalmából az eddigi tapasztalatairól és a terveiről beszélt az mlsz.hu-nak.
A pakisztáni rendőrség mintegy 4000 emberrel megkezdte szombaton annak az ülősztrájknak a felszámolását, amellyel egy radikális iszlamista párt támogatói csaknem három hete blokkolnak több, a fővárosba, Iszlámábádba vezető főutat.
A brit közlekedési rendőrség (BTP) feltételezése szerint két ember összetűzése okozhatta a pánikot péntek este a londoni Oxford Circus metróállomáson, amelynek kiürítése közben többen megsérültek. A lövöldözésről szóló bejelentések vaklármának bizonyultak.
Komoly fordulatot vetít elő a technikai kép November eddigi részében erőteljes, csaknem 10%-os csökkenés jellemezte a részvényt, azonban mostanra egy erős támaszszinthez érkezett az árfolyam, ami megállította a csökkenő trendet.
Az UniCredit Research tartós növekedést, magasabb hozamokat és erősebb eurót prognosztizál. Eszerint 2018-ban a világgazdaság növekedése 3,9 százalék körüli értékével továbbra is erős marad. Az eurózóna a GDP-je 2,3 százalékkal bővülhet, míg a jegybankok laza monetáris politikája összességében fennmarad, a szigorítás mértéke csupán enyhe lesz.
Az öt évvel korábbi 5,8 százalékkal szemben idén szeptemberben a járművek mindössze 1,8 százaléka nem rendelkezett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással.
Aki járt már tengerparton, biztosan kóstolta már a grillezett tintahalat. Aki kóstolta, az valószínűleg szereti is. Most mutatok egy olyan receptet, aminek a tintahal imádói biztosan nem tudnak ellenálni. Jó étvágyat!
A Bitcoin rengeteg kritika éri amiatt, hogy a rendszer működtetéséhez eszméletlen mennyiségű energia szükséges, ami távolról sem mondható zöldnek. Mára már odáig nőtte ki magát a dolog, hogy ha a bitcoin egy ország lenne, akkor a 61....
Tény, hogy a trombózisra való hajlam öröklődhet, ám megfelelő életmóddal jelentősen csökkenthető a kockázat. Dr. Király Viktória, laborspecialista az öröklődés hátteréről beszélt.
A legnagyobb svéd keresztény egyház vezetője szerint nem helyes Istent „Úrnak, Uramnak” szólítani, mivel léte túlmutat az emberi nemek megkülönböztetésén.
Unod már a megszokott adventi naptárt? Kapd elő a szekrényből a régi farmerodat, egy kis átalakítással, farmerzsebek felvarrásával szuper ajándékot varázsolhatsz a párodnak, családtagjaidnak, gyerekeknek.
Lényeges javulás állt be a magyarországi utakon kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás nélkül közlekedő gépjárművek számát tekintve: 2017. szeptember végén – az öt évvel korábbi 5,8 százalékkal ellentétben – a járművek 1,8 százaléka nem rendelkezett kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Halálos baleset történt az M7-es autópályán szombat délelőtt, ezért Székesfehérvárnál lezárták a Balaton felé vezető oldalt – közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
Andreas von Rétyi a piramisokba rejtett csillagkaput is leleplezte, a kormánypárt az ő "tényfeltáró" könyvét vásárolta meg az összes képviselőjelöltjének, hogy legyen miből "érvelni" a kampányban.