Elhunyt életének 76. évében Bohus Zoltán Kossuth-díjas szobrászművész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja - tájékoztatta a köztestület csütörtökön az MTI-t.
2017. szeptemberben a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 5,6, naptárhatástól megtisztítva 6,2 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakit, közölte a KSH.
Az izraeli Teva vállalat drasztikus elbocsájtási hullámra készül, várhatóan megválik izraeli dolgozóinak negyedétől az új, hatékonyságnövelő szerkezetátalakítási reformprogram keretében - írta csütörtökön a Jediót Ahronót című...
Az iraki erők csütörtökön megindították utolsó offenzívájukat az Iszlám Állam dzsihadista szervezet sivatagban bujkáló tagjainak kézre kerítésére, és az általuk birtokolt területek visszaszerzésére.
Utoljára talán a nyári hónapokban volt arra példa, hogy egyetlen hét alatt több alkalommal is költségnövelő szerződésmódosításról érkezett hír a vizes világbajnoksággal kapcsolatban.
Továbbra is gyengélkedik az amúgy is mélyen alulértékelt forint, a török líra szabadesésben. A dollár esett az euróhoz képest. Amerika ma hálát ad, de előtte még azért csúcsra küldték a Nasdaqot. Gyengül a Mol, aztán napközben ki tudja mi lesz belőle, újabban mindig felpattan.
A hálaadási ünnepre szánt összeg 42 százalékát utazásra költik az amerikaiak. Idén várhatóan 50 milliónál is többen kerekednek fel, amire 12 éve nem volt példa.
Elhunyt életének 76. évében Bohus Zoltán Kossuth-díjas szobrászművész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja - közölte a köztestület.
Egyetértési megállapodást írt alá csütörtökön Mianmar és Banglades a rohingya menekültek hazatéréséről - közölte egy magas rangú mianmari tisztségviselő a Reuters hírügynökséggel. Mianmarból több mint félmillió rohingya menekült el augusztus óta a szomszédos Bangladesbe a mianmari hadsereg népirtása miatt. (MTI)
November 8-án adták át a 15,2 milliárd forintos új stadiont Szombathelyen, ami bár már "a családé", a focicsapat mégsem veheti birtokba olyan könnyedén.
Az orosz elnök Szocsiban fegyvergyártó cégek és katonai vezetők előtt beszélt arról: az orosz gazdaságnak képesnek kell lennie azonnal háborús üzemmódba váltani.
Az izraeli Teva vállalat drasztikus elbocsájtási hullámra készül, várhatóan megválik izraeli dolgozóinak negyedétől az új, hatékonyságnövelő szerkezetátalakítási reformprogram keretében - írta csütörtökön a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet
Detroit környéke évtizedek óta változik: egyre több a muszlim bevándorló, az ott élő katolikusok pedig egyre inkább más városokat választanak lakóhelyüknek
A klímaváltozással járó elsivatagosodás elleni küzdelemben segít a magyar akác Ázsia több országában. Dél-Koreában és Kínában jó talajmegkötő képessége mellett a rendkívül magas fűtőértéke, a bútor- és faiparban való hasznosítása, és a méhészetben betöltött szerepe miatt is kelendő.
A magyarok többsége elutasítja az informatikusokkal kapcsolatos sztereotípiákat, a területen dolgozók humorosak, ápoltak és egyáltalán nem magányosak - derült ki a NetAcademia friss kutatásából. Mindezek és a vonzó fizetés ellenére mégis kevesen választják a szakmát, mert túlgondolják, hogy milyen kvalitásokra és energiabefektetésre van szükség az
Az MNB 2016 októbere óta publikálja rendszeresen saját fejlesztésű lakásárindexét. A lakásárindex mintegy 27 évet átölelő idősora lehetőséget teremt arra, hogy Magyarország esetén is képet kapjunk a hazai lakásárciklusok hosszáról...
A párt egykori országgyűlési képviselője csalódott a Jobbikban, EP-képviselőjük pedig nem tudja, hogy rájuk szavazzon-e jövőre, vagy inkább a Fideszre.
Tegnap több európai részvényinex lefordult, és az amerikai tőzsdéken is mérsékelt esés rajzolódott ki, ma reggel pedig az ázsiai tőzsdék is estek. A hangulatromlás részben annak tudható be, hogy a Fed nagyobb részvénypiaci korrekció...
Elhunyt életének 76. évében Bohus Zoltán Kossuth-díjas szobrászművész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja - tájékoztatta a köztestület csütörtökön az MTI-t.
A legfrissebb beszerzési menedzserindex adatok alapján még mindig jól megy az eurózóna gazdaságának. A feldolgozóipari BMI mutató 60,8 pontra emelkedett, ami 81 hónapos csúcs és egyúttal a várakozásokat is meghaladja. A kompozit BMI...
Csütörtökön egyeztet Martin Schulz a német államfővel, hogy miként lehet előmozdítani a kormányalakítási folyamatot. A Corvinus Egyetem tanára az InfoRádiónak azt mondta: a szociáldemokraták vezetője a nagykoalíció feltételéül akár azt is szabhatja, hogy ne Merkel legyen a kancellár.
Hat éve a legnagyobb ütemben élénkült novemberben a gazdasági aktivitás az euróövezetben a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet csütörtökön közzétett vizsgálata szerint.
Minden adott ahhoz, hogy elinduljon a kereskedés a Budapesti Értéktőzsde középvállalatokra szabott piacán, az Xtenden - jelentette be a klíringszolgáltatásokat nyújtó KELER KSZF. Az Xtenden csak a vállalatok mérete lesz más, a kereskedés...
– Drámai pillanatok várhatóak ma a bíróságon, ugyanis a "lúgos" orvosként elhíresült B. Krisztiánt most először szembesítik majd áldozatával, akit a vád szerint megcsonkított.
Az iraki erők csütörtökön megindították utolsó offenzívájukat az Iszlám Állam dzsihadista szervezet sivatagban bujkáló tagjainak kézre kerítésére, és az általuk birtokolt területek visszaszerzésére
- A gyerekekkel szembeni szexuális visszaéléseket az esetek 70 százalékában olyanok követik el, akiket a gyerek ismer, akikkel bizalmi viszonyban van - mondta Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Belátható időn belül bezárul az M0-ás körgyűrű, a tervek szerint 2022-re megépülhet a Megyeri-híd budai hídfőjétől az M1-es autópályáig tartó pályaszakasz, ami várhatóan hatással lesz az érintett települések ingatlanáraira...
Londonba akart szökni 11 éves diákjával egy békési tanár, ám a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren fennakadtak a biztonsági ellenőrzésen. Azóta jelentkezett egy újabb család, mert fiúkat is megkörnyékezte a tanár.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Brüsszelbe utazik, ahol részt vesz az EU keleti partnerség 5. csúcstalálkozóján - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-t, hozzátéve: az esemény alkalmat ad a magyar kormányfőnek arra, hogy további konzultációkat folytasson a kisebbségi jogokat durván korlátozó új ukrán ok