A digitális átállásnak köszönhetően a nemzetközi bankszektor akár 30 milliárd eurót takaríthat meg, a szükséges ráfordítások pedig mindössze három év alatt megtérülnek - derül ki az Autonomous Research legújabb elemzéséből....
GE Steam Power Systems gyárthatja és szállíthatja a turbinaszigeteket az első török atomerőmű számára. A Büyükeceli városban épülő Akkuyu Atomerőmű 5 millió háztartás számára állít majd elő tiszta, CO2 semleges elektromos energiát. A projekt keretében a GE négy turbina-generátor szettet szállít az erőmű építéséhez. Mivel a fővállalkozó Rosatom ugya
A magyar vásárlók rendkívül árérzékenyek, és szeretik azt érezni a vásárlásaik után, hogy jól jártak. Ezzel a cégek is tisztában vannak, ezért különféle hűségprogramokkal, pontgyűjtő akciókkal várják a vevőket. De vajon mit...
A Paris Saint-Germain ezúttal is győzött a Celtic Glasgow ellen. A százszázalékos franciák ugyan az első percben hátrányba kerültek, ám végül 7-1-re nyertek a BL-csoportkör ötödik fordulójának szerdai játéknapján.
Öt-tíz százalékos bevételnövekedést várnak az áruházláncok az év végi vásárlási láztól, a szárnyasok és az édesvízi halak kereslete 15, illetve 20 százalékkal is megélénkülhet - közölte a Világgazdaság.
Átlépte a 202 ezer forintot a nettó hazai átlagkereset, a Központi Statisztikai Hivatal tegnap közzétett adatai szerint a bruttó bérek 13,6 százalékkal 292 900 forintra emelkedtek szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest. A családi kedvezmények nélkül számított nettó átlagfizetés 194,8 ezer forint volt.
Egyre többen teszik fel a kérdést, hogy a német koalíciós tárgyalások kudarca vajon a vég kezdete-e Angela Merkel kancellár számára. Sokak szerint a Jamaica-koalíció létrehozása lett volna az ideológiák eltávolítását jelentő évtizedes munkásságának megkoronázása, politikájának mesterműve.
Nem kerül Magyarországra, hanem a franciaországi Ploërmel településen marad az a II. Szent János Pál pápáról készült szobor, amelynek keresztjét törvényellenesnek nevezte és lebontásra ítélte egy francia bíróság – ezt Patrick Le Diffon, Ploërmel polgármestere közölte lapunkkal. A kereszt levételéért harcoló francia humanista szervezet közben egy me
A külügyminiszter a Magyar Hírlapnak adott interjújában hangsúlyozta, Soros az illegális bevándorlókat be akarja hozni Európába. Szijjártó Péter hozzátette, a magyar kormány ezt elutasítja, ezért az útjában áll a milliárdosnak.
Az energiafelhasználás, az üvegházhatást okozó gázkibocsátás, vagy a vízhasználat arányait globális szinten mérve a Xerox már ebben az évben teljesítette azokat a fenntarthatósági célokat, amelyeket az előzetes terveik szerint 2020-ig kellene.
Az eredeti ár harmadáért, 390 millió forintért szerezte meg egy, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezérigazgatójához közeli cég a balatonudvari golfpályát – írja a 24.hu.
Gyászba borult Akasztó. Stadler József halálhíre megrázta a 3500 fős kis települést. A 200 milliós adócsalási ügye ellenére is mindenki a legendás stadionépítéséről, virágzó vállalkozásáról és haláláig tartó emberségéről beszél. Stadler József két hete kapott agyvérzést, azóta kómában feküdt, kedden halt meg.
Az orosz elnök Szocsiban egyszerre fogadta az iráni és a török elnököt, ami már önmagában is szép teljesítmény, de két nappal korábban az orosz segítséggel hatalmába visszahelyezett szír vezető járt ott, nemrég pedig a nagyhatalmú szaúdi trónörökös látogatott Moszkvába, vagyis az összes közel-keleti regionális hatalom vezetője tiszteletét tette.
Öt-tíz százalékos bevételnövekedést várnak az áruházláncok az év végi vásárlási láztól, a szárnyasok és az édesvízi halak kereslete 15, illetve 20 százalékkal is megélénkülhet.
Próbaper indul várhatóan tavasszal a kiszabott Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER) bírságok miatt. Az RSM Hungary Adótanácsadó és Pénzügyi Szolgáltató Kft. üzletágvezetője szerint a kiszabott bírságok mértéke túl magas.
Ha az üzletbe a Roszatom mellett néhány német és francia céget is bevesznek – a magyar alvállalkozók rovására –, akkor szemet lehet hunyni a dolog fölött.
A munkáltatók számára néha fejtörést okoz a szülési vagy fizetés nélküli szabadságát megszakító, illetve annak lejárta után ismételten munkába álló kismamát megillető szabadság mértékének a kiszámítása. A felhalmozódott szabadság kiadása is vethet fel érdekes kérdéseket.
Nem kerül Magyarországra, a franciaországi Ploërmel településen marad az a II. Szent János Pál pápáról készült szobor, amelynek keresztjét törvényellenesnek nevezte és lebontásra ítélte egy francia bíróság - közölte Patrick Le Diffon, Ploërmel polgármestere a Magyar Időkkel.
Mit fogunk adni és mit szeretnénk kapni? Hogyan és kikkel töltjük a karácsonyt, mit szeretnénk valójában az ünnepek alatt csinálni? A Bónusz Brigád és a GKI Digital közös, 2000 magyar internetező karácsonyi terveit vizsgáló kutatásából arra is fény derül, hogy egyre többször kerül élményt adó program a fa alá tárgyi ajándék helyett.
Öt-tíz százalékos bevételnövekedést várnak az áruházláncok az év végi vásárlási láztól, a szárnyasok és az édesvízi halak kereslete 15, illetve 20 százalékkal is megélénkülhet - közölte a Világgazdaság.
Róma - Gumicsónakokból 1100 migránst mentettek meg szerdán a Földközi-tengeren, köztük egy anyát, aki közvetlenül előtte szült az egyik csónakban a nyílt vízen - közölte az olasz parti őrség és egy civilszervezet. A menekültek Líbiából indultak.
Washington - Szaúd-Arábia hétmilliárd dollár értékben vásárol precíziós bombákat amerikai fegyvergyártó cégektől - közölték szerdán a Reuters hírügynökséggel az ügyletet ismerő források.
A kormány idén kiegészítő nyugdíjemeléssel, nyugdíjprémiummal és egyszeri 10 ezer forintos Erzsébet-utalvánnyal keresi az időskorú választók „kegyét”. Közben folyamatosan elmondják, hogy nem csak megőrizték a nyugdíjak értékét, hanem növelni is tudták az elmúlt években. A Policy Agenda azt vizsgálta meg, hogy a magyar nyugdíjak növekedése mennyire
Zárolta a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea vagyonát. Ilyen módon próbálják biztosítani annak a 27,4 millió eurós kárnak a behajthatóságát, amelynek előidézésével vádolják a politikust.
A térség egyetlen mozgásművészeti fesztiválja kezdődött szerdán Sepsiszentgyörgyön. A második Flow fesztivál különböző színpadi nyelvezeteket képviselő koreográfusokat, erőteljes vizualitást kínáló előadásokat vonultat fel.
A világhírű hegedűművész közvetlenül szenteste előtt dupla előadással kedveskedik a magyar rajongóknak december 23-án 15:00 és 19:00 órától a Budapest Kongresszusi Központban Ave Maria Symphonic Live címmel.