2017. november 21. kedd

nov. 21
13:54
Nem került válságba Németország, viszont nagy próbatétel előtt áll (Portfolio)
Rendkívüli helyzetbe és próbatétel elé került Németország a koalíciós egyeztetések kudarcával, de nem süllyedt válságba - hangsúlyozta Wolfgang Schäuble, a szövetségi parlament (Bundestag) elnöke kedden, kölcsönös engedményeket...
nov. 21
13:54
Erre nagyon figyeljen, ha van még idén szabadsága (ATV)
Év végéig minden munkavállalónak ki kell adni az idei szabadságot a törvény szerint, ettől csak néhány esetben lehet eltérni - hívta fel a figyelmet a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. keddi MTI-nek küldött közleményében.
nov. 21
13:57
Szomorú kilátások: nem sok jóra számíthat a nyugdíjasok ötöde (Privátbankár)
A jelenleg aktív korúak több mint 20 százaléka számol azzal, hogy egy idősotthonban éli majd le utolsó éveit.
nov. 21
14:00
Fegyverkeznek a románok: 3,9 milliárd dollárért vesznek új rakétákat (Portfolio)
Elfogadta a román parlament kedden az amerikai Patriot rakétavédelmi rendszer beszerzéséről szóló törvényt. A képviselőház azt követően szavazott, hogy egy nappal korábban a szenátus is áldását adta a november elején a bukaresti...
nov. 21
14:00
A 2000-es évek elején ő volt a legdögösebb színész, most szörnyen néz ki (Femcafe)
Alig ismerünk rá!
nov. 21
14:00
Balog: Maffiamódszerekkel csábítják külföldre az egészségügyi dolgozókat (HírTV)
A miniszter szerint a plusz-családtámogatásokkal lehetne itthon tartani a fiatalokat.
nov. 21
14:03
Új városnegyed épül Budapest belvárosában (Infostart)
A nyugati városközpont, a következő évekre tervezett legnagyobb volumenű magán ingatlanfejlesztés a régióban.
nov. 21
14:06
Klórgázmérgezés egy nyíregyházi uszodában - Fotók (Alternatív Energia)
Ketten súlyosan, heten könnyebben sérültek meg az egyetem területén.
nov. 21
14:06
Klímavédelmi programot indított Franciaország (ProfitLine)
A párizsi városháza hétfő este elfogadta a klímavédelmi programját, amelynek részeként 2024-ben már nem közlekedhetnek dízelmotoros járművek, 2030-ra a benzines gépkocsikat is kitiltanák a francia fővárosból, a teherszállítóknak pedig környezetvédelmi adót kell fizetniük.
nov. 21
14:06
Itt a kamatdöntés, de vajon mit lép még ma az MNB? (Portfolio)
Változatlanul hagyta mai ülésén a 0,9%-os alapkamatot a monetáris tanács. A kamatfolyosó alsó és felső határát jelentő egynapos betéti és hitelkamatláb holnaptól -0,15%, illetve 0,9%, vagyis ez is változatlanul maradt. De nem ez jelenti...
nov. 21
14:06
Íme a legvisszafogottabb és a legdurvább szett a VS vörös szőnyegéről! (Glamour)
Hatalmas különbség volt a kettő között!
nov. 21
14:08
Szegény Bella Hadid nem is sejtette, hogy mellbimbóit is közszemlére tette! (Glamour)
Teljes magabiztossággal!
nov. 21
14:09
Meghalt egy nő Romániában, mert a rokonai elkergették a mentőautót (Blikk)
Elgázolt idős nőhöz érkezett volna a segítség, ám rokonai közbeszóltak, így elhunyt a sebesült.
nov. 21
14:09
Ütős: elképesztő kísérlettel rukkolt elő a MediaMarkt a Black Friday-re (Blikk)
Közeleg a Black Friday, a világ legnagyobb leértékeléseit hozó kereskedelmi „ünnep,” amely évek óta Magyarországon is az a nap, amikor tömegek árasztják el az áruházakat. Persze, ki lehetne hagyni, csak nem érdemes: olyan kedvezmények, amelyek aznap lesznek, máskor nincsenek.
nov. 21
14:09
Le Figaro: Ez lenne Merkel alkonya? (Gondola)
Angela Merkel német kancellár kudarcaként értékeli a keddi nemzetközi sajtó, hogy a múlt hét végén kudarcba fulladtak a kormányalakítási tárgyalások a konzervatívok, a liberálisok és a zöldek között Németországban
nov. 21
14:11
Bukarest elfogadta a Patriot beszerzéséről szóló törvényt (Gondola)
Elfogadta a román parlament kedden az amerikai Patriot rakétavédelmi rendszer beszerzéséről szóló törvényt
nov. 21
14:12
Vezetőváltás a GROW Csoport élén (HR Portál)
Ez év őszétől Sanjay Gupta vette át Magyarország egyik legnagyobb, 100 százalékban hazai tulajdonú szervezet- és humán fejlesztési cégcsoportja, a GROW Csoport és a GROW Szervezetfejlesztési Tanácsadó Zrt. vezetését.
nov. 21
14:12
Már a második családi cégből szállt ki Orbán Viktor öccse, Áron (444.hu)
Pedig az állami megrendelésekből is nagyokat szakító cég annak idején róla kapta a nevét.
nov. 21
14:12
Költészettől sújtva (autopro)
Villányi László költő, a győri Műhely folyóirat főszerkesztője új kötettel jelentkezett. A Műhely komoly rangot vívott ki magának a hazai folyóirat-kultúrában, rendhagyó és meglepő írásai, hiánypótló tematikus számai a legjobb lapok közé avatják a folyóiratot.
nov. 21
14:18
Ujhelyi: nem alku tárgya a két szegedi körzet (ATV)
„Győztes csapaton nem szokás változtatni, a szegedi csapat pedig ragaszkodik ahhoz, hogy Szabó Sándor és Joób Márton legyen a két helyi körzet ellenzéki képviselő-jelöltje” - fogalmazott Ujhelyi István európai parlamenti képviselő brüsszeli sajtótájékoztatóján.
nov. 21
14:18
Diszkós belsőt kap az új CLS Merci (Autónavigátor)
Néhány napja már megvillantotta a Mercedes-Benz újdonsága, ezúttal pedig a belső térről, pontosabban a műszerfalról tettek közzé egy gyári fotót
nov. 21
14:21
A monetáris tanács nem változtatott az alapkamat szintjén (Infostart)
A monetáris tanács nem változtatott az alapkamat 0,9 százalékos szintjén és a kamatfolyosón sem - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden.
nov. 21
14:21
Könyvet írt a magyar labdarúgás megmondóembere! (Sport365)
Valószínűleg a kötetben is kendőzetlenül fejti ki a véleményét.
nov. 21
14:24
Bréking! Már a Normafán is havazik! - fotók! (Háziállat)
Webkamerán is megnézheted, hogyan havazik a hegyen! A Normafa Park közösségi oldalán több fotót is megosztott a behavazott parkról, az Időkép oldalán pedig egy webkamerán is követheted a havazást a hegyen. Budapest környékén egyébként Piliscsabán is esett a hó reggel, de nem maradt meg. Forrás: HVG
nov. 21
14:27
Így jött össze a vaskos hiány – baj lesz belőle az év végén? (Privátbankár)
10 hónap alatt 1400 milliárd forint hiány jött össze.
nov. 21
14:27
Így tedd ellenállóvá a bőröd a hideg évszakkal szemben (Blikk)
Ezzel a 6 lépéssel bársonyosan puha és ápolt lesz a bőröd.
nov. 21
14:27
Vigyázzon: egyre többen próbálják így átverni az embereket, ezzel buktathatjuk le könnyen csalókat (Blikk)
Olyan sok csaló és tolvaj él vissza a TIGÁZ nevével, hogy a gázszolgáltató közleményben hívta fel rájuk a figyelmet.
nov. 21
14:27
Soha nem látott növekedés az építőiparban (Gondola)
A rendszerváltás óta először péntekre csúcstalálkozót szerveztek a kormány képviselői, a húsz legnagyobb építőipari vállalkozás részvételével.
nov. 21
14:27
Cáfolja az atomszennyezést a Roszatom (NRGreport)
A Roszatom leányvállalata cáfolja, hogy köze lenne a ruténium 106-os izotóp légkörbe kerüléséhez.
nov. 21
14:30
Ki kell adni az idei szabadságot a dolgozóknak! (Adózóna)
Év végéig minden munkavállaló számára ki kell adni az idei szabadságot. Főként a kisebb cégek maradhatnak el a szabadságok kiadásával.
nov. 21
14:30
Forgalmas autópályára szállt le a repülőgép - videó (ATV)
Csodával határos, de senki nem sérült meg egy amerikai kisrepülőgép hajmeresztő mutatványában.
nov. 21
14:30
Végre kiderült! Ezért olyan hangos a zene a kocsmákban (Femcafe)
Soha nem gondoltunk volna erre.
nov. 21
14:33
Hozták a papírformát: megvan Matolcsyék döntése (Privátbankár)
A várakozásoknak megfelelően maradt az alapkamat.
nov. 21
14:36
Légi szövetség: Kiszámíthatóbb légtér és alacsonyabb reptéri díjazás kell Európának (ProfitLine)
Az Airlines for Europe légi szövetség szerint alacsonyabb repülőtéri díjakra és a légiforgalmi irányítók sztrájkja idején kiszámíthatóbb légiközlekedésre van szüksége az európai légiközlekedésnek a stabilabb fejlődéshez.
nov. 21
14:36
A 2000-es évek elején ő volt a legdögösebb színész, most szörnyen néz ki (Femcafe)
Alig ismerünk rá!
nov. 21
14:39
Zuhan a deviza, hamisítják a statisztikai adatokat (Privátbankár)
A török líra újabb és újabb mélypontokra zuhan, a jegybanknak egyelőre csak tűzoltásra tellett, de lehet, hogy már készülnek a válságtanácskozásra. Az amerikaiak és a törökök egymást vádolják egy szövevényes pénzmosási ügyben, eközben sokan kételkednek, hogy a török gazdaságról egyáltalán pontos képet lehet-e kapni. Kozmetikázzák az adatokat? Krach
nov. 21
14:39
Maradt a kamat (Alternatív Energia)
nov. 21
14:42
Nagy építkezés indul a "halálúton" (Infostart)
Már zajlanak a munkálatok az M70-es autóút több mint tíz kilométeres, jelenleg kétszer egysávos szakaszának teljes autópályává fejlesztése érdekében, az alapkövet kedden tették le az autóút csörnyeföldi pihenőhelyénél Zala megyében.
nov. 21
14:45
Kamatdöntés: maradt minden a régiben (Menedzsment Fórum)
Nem változott lényegesen a forint árfolyama a jegybank kamattartó döntését követően kedden.
nov. 21
14:45
Babis mentelmi jogának megvonását kéri a rendőrség (Gondola)
Andrej Babis, az októberi cseh képviselőházi választáson győztes ANO mozgalom elnöke és Jaroslav Faltynek alelnök mentelmi jogának megvonását kérte a cseh a rendőrség az alsóháztól
nov. 21
14:45
Az állatkerti bébiorrszarvú és egy kismacska barátságánál ma már nem talál cukibbat - videó (Blikk)
Nem mindennapi legjobb barátra tett szert egy cseh macska, egy állatkerti bébiorrszarvú és egyik szülője lett a kismacska cimbije.
nov. 21
14:47
PISA-jelentés - A magyar diákok átlag alatt teljesítenek (Gondola)
Átlag alatti a magyar diákok teljesítménye az úgynevezett együttműködő problémamegoldás terén - derül ki az iskolások képességeit összegző nemzetközi program (PISA) 2015-ös felméréséből, amelynek kedden tette közzé újabb kötetét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD)
nov. 21
14:48
Először választott ügynökséget a Vylyan (Kreatív Online)
A meghívásos tendert a Kraftwork nyerte.
nov. 21
14:48
Ez lehet a májbetegségek ellenszere: ott van minden háztartásban (Pénzcentrum)
Éveken keresztül hangoztatták, hogy a kávézás káros, és jobb, ha inkább lemond róla az ember, vagy naponta legfeljebb egy csészényit fogyaszt belőle. Friss kutatások viszont bebizonyították, hogy napi 3-5 csésze kávé még bőven belefér...
nov. 21
14:48
Nemzetbiztonsági bizottság: visszaszorultak a szélsőséges szervezetek (ATV)
Visszaszorultak, nemzetbiztonsági kockázatot nem jelentenek a Magyarországon tevékenykedő szélsőséges paramilitáris szervezetek - számoltak be az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagjai a testület keddi, zárt ülése után.
nov. 21
14:49
Klórgázmérgezés az egyik nyíregyházi uszodában (Gondola)
Kilencen szenvedtek klórgázmérgezést az egyik nyíregyházi uszodában kedd délelőtt, hárman súlyosan, hatan pedig könnyebben megsérültek - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel
nov. 21
14:54
Rossz hírt kapott Zlatan Ibrahimovic (Sport365)
Valószínűleg nem örült ennek az információnak a Manchester United svéd klasszisa.
nov. 21
14:54
Bajnokok Ligája: Tízből négyen erre fogadnak a keddi BL-napon (Agroinform)
Kedden este a Bajnokok Ligája csoportkörének 5. fordulójában a Dortmund a Tottenhamet fogadja.
nov. 21
14:54
Az orosz meteorológiai szolgálat szerint igenis nagy mennyiségű radioaktív anyag került a levegőbe (444.hu)
Ráadásul pont ott, ahol a Roszatom szerint dehogy.
nov. 21
15:00
Most már biztos: nagy mennyiségű radioaktív anyag került a légkörbe (Infostart)
Az orosz meteorológiai szolgálat kedden megerősítette, hogy a ruténium 106-os radioaktív izotópja megengedett értékének ezerszeresét mérték a légkörben szeptember végén az Urál déli része fölött; a Roszatom orosz állami atomhatóság nem tud róla, hogy baleset történt volna az ország valamelyik atomlétesítményében.

Keresés