A tegnapi komolyabb esések után megnyugodtak a kedélyek a ma reggeli kereskedésben. Az európai indexek emelkedéssel nyitottak és a BUX is pluszban kezdte a napot, miután a Mol és az OTP is jelentősebb emelkedéssel indított. A kispapírok közül...
Háromszázhuszonegy rendbeli személyes adattal való visszaéléssel gyanúsít a rendőrség egy férfit Vas megyében - közölte a police.hu honlapon a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.
Csaknem tíz százalékkal esett az elmúlt évben a Duna House árfolyama, de az elemzők nem aggódnak. Szerintük a kedvező ingatlanpiaci folyamatok és egy esetleges rendkívüli osztalékfizetés is felkeltheti a befektetők érdeklődését a részvény iránt.
A fiatalok munkába állásában, az anyák részmunkaidős foglalkoztatásában, valamint az idősek munkaerőpiacra való visszaterelésében látja a munkaerőhiány megoldásának kulcsát a Nemzetgazdasági Minisztérium tanácsadója. Szalai Piroska...
Az Országgyűlés ma tárgyalja azt az ötpárti határozati javaslatot, amely külön-külön emléknapokat hozna létre a magyar sport, parasport és diáksport tiszteletére.
Félidejéhez érkezett az év végi kgfb-átkötési időszak, melynek során az átlagosan 15-20 százalék közötti díjnövekedés ellenére sem vár 100 ezernél több lakossági szerződésváltót a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi...
A német versenyhivatal vizsgálatot indíthat a Lufthansa ellen, amely az Európai Bizottság vizsgálatának kimenetelétől függ. A Bizottság a légitársaság jegyárainak emelkedését monitorozza, mivel a csődbe jutott és a Lufthansa által részben megvett Air Berlin után monopolhelyzetbe kerülthetett a légitársaság bizonyos németországi útvonalakon.
A sajtó egyre több olyan mondatot idéz a jobbikosoktól, amelyben sértőn beszélnek a zsidókról, a melegekről vagy a romákról. A párt szóvivője, Mirkóczki Ádám szerint ők sosem beszéltek általánosságban a zsidókról. A Mandiner.hu erre reagálva úgy fogalmaz: Hazudik a Jobbik szóvivője.
A Könnyű Közmű Program az indulása óta eltelt négy hónapban 4,5 milliárd forintos megtakarítást eredményezett a családok, valamint a kis- és középvállalkozások számára - jelentette ki a Miniszterelnökség kabinet ügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára szerdán Szegeden
További erőfeszítéseket sürgetett a párizsi klímavédelmi egyezmény teljesítéséhez Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő szerdán Bonnban az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye 23. éves ülésén (COP 23).
Már a brit és európai bankok is arra készülnek, hogy nem sikerül megállapodnia Londonnak Brüsszellel a pénzintézetek egységes piachoz való hozzáférését illetően, a legtöbb nem EU-s bank viszont holdingcégeken keresztül, az egységes...
Újabb 108 korábbi rendőr ellen adtak ki elfogatóparancsot csütörtökön Törökországban azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban áll a tavalyi puccskísérletért felelőssé tett hálózattal - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Ahogyan az a korábbi kormányzati ígéreteknek megfelelően várható volt, a szerdai Magyar Közlönyben megjelent a rendelet a nyugdíjasoknak szánt év végi Erzsébet-utalványról. A kormány emiatt egyúttal egy másik határozatában 27 milliárd...
Megjelent a kormány 337/2017. számú rendelete a három- vagy többgyermekes családok lakáscélú jelzáloghitel-tartozásainak csökkentéséről a 185. számú Magyar Közlönyben.
Rekordáron, 450 millió dollárért (119 milliárd forint) kelt el egy 500 éves, Leonardo da Vincinek tulajdonított festmény egy szerda esti New York-i árverésen - írta a BBC hírportálja.
Egynapos sebészeti központokat hoz létre a kormány 8 milliárd forint EU-s támogatásból. Az új műtéti központokban kizárólag olyan műtéteket fognak végezni, melyek nem igényelnek kórházi lábadozást - írja ma reggel a Népszava. Bár...
Az utolsó fordulót játsszák Londonban a tenisz ATP-világbajnokságon, rangadókat játszanak a kosárlabda Euroligában - a csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
A szólásszabadság korlátozására figyelmeztető rossz üzenetnek tartja Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, hogy egy állásfoglalása miatt meg akarják fosztani román állami kitüntetésétől.
A Paks II beruházást ellenző szakértők is úgy vélik, nem hagyható ki Magyarország energiamixéből a nukleáris alapú áramtermelés. Egy tegnapi vitanapon kiderült: a projekt körüli nézeteltérések gazdasági, és nem antiatom jellegűek.
Félidejéhez érkezett az év végi kgfb-átkötési időszak, melynek során az átlagosan 15-20 százalék közötti díjnövekedés ellenére sem vár 100 ezernél több lakossági szerződésváltót a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).