Jelentős növekedési- és forrásbevonási terveket jelentett be az Altera Nyrt., miután a vagyonkezelő csütörtöki közgyűlésén a részvényesek teljesen új igazgatóságot választottak, és több fontos ponton módosították a társaság...
Az időskorúak ellátásáról az Alaptörvény elvei szerint az állam köteles gondoskodni, a kötelező társadalombiztosítási nyugdíjrendszer működtetésén és fejlesztésén keresztül. A nyugellátás a nyugdíjjárulék alapját képező kereset, jövedelem összegéhez és az elismert szolgálati időhöz igazodik. A nyugdíj járhat saját jogon, például az öregségi nyugdíj
Jogsértőnek találta a Gazdasági Versenyhivatal az Extreme Digital Zrt. 2015-ös Black Friday kampányát. A jogsértésért több tízmillió forintos bírságot szabtak ki. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint az Extreme Digital...
A szerdai veszteséges zárás után a pozitív globális hangulatot követve indexemelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapírpiacokon.
A résztvevő 209 labdarúgó-válogatott összesen 871 mérkőzést játszott a 2018-as világbajnokság selejtezősorozatában, amelynek utolsó felvonása magyar idő szerint csütörtökön hajnalban a Peru - Új-Zéland interkontinentális összecsapás visszavágója volt.
Gyakran hallani az úgynevezett fehér köpeny szindrómáról, amikor az illető az orvosi rendelőben magas vérnyomást produkál, míg otthon minden visszaáll a normál értékekre. Bár a legtöbben ekkor megnyugodnak, miszerint a túlzott stressz okozza az emelkedést, azonban a kutatók óvatosságra intenek. Dr. Kapocsi Judit tanárnő, magasvérnyomás-specialistát
A Duna House gyűjtötte össze, melyik kerületbe költöznének a legszívesebben az emberek. Nagy meglepetés nincs, hiszen a 13., a 6. és a 11. kerület van az élbolyban.
A Forma-1 sportigazgatója, Ross Brawn elárulta, nem számított arra, hogy ennyire negatív reakciókat kapnak a motorgyártóktól a Liberty Media jövőbeli tervei. Tovább »
Az elmúlt napokban több internetes oldalon tévesen jelent meg, hogy 2018. január 1-jétől kötelező közlekedési kártyahasználatot vezetnek be az elektronikus jegyrendszer keretében. A Budapesti Közlekedési Központ felhívja a figyelmet, hogy 2018. január 1-jétől továbbra is a megszokott módon lehet használni a közösségi közlekedési eszközöket, így egy
A magyar kormány nem támogat semmiféle fellépést Lengyelországgal szemben - jelentette ki Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A norvégok ezermilliárd dollárt kezelő állami alapja a tervek szerint minden olaj- és gázipari befektetésétől megválna. Ez közel 380 céget és 35 milliárd dollárnyi befektetett vagyont jelent. Az indok pedig egyszerű: szeretnék megvédeni...
Magyarországon a fizetések 80 százaléka még mindig készpénzben zajlik, sokkal inkább ezeket atranzakciókat, mintsem a bankkártyás fizetéseket lenne érdemes az azonnali átutalással elektronikus útra terelni. Az új rendszer bevezetése...
Nem hajlandó lemondani az elnöki posztról a szerdán házi őrizetbe helyezett Robert Mugabe, aki még mindig saját magát tartja Zimbabwe egyetlen legitim vezetőjének. A hadseregnek ugyanakkor vannak jelöltjei a pozíciójára: a múlt héten leváltott alelnök, és egy frissen hazatért ellenzéki vezető is pályázik az ország vezetésére.
Képzési központot nyitott az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. csütörtökön Debrecenben, a duális szak- és felsőoktatási képzésben részt vevő, leendő villanyszerelők, illetve villamosmérnökök minőségi gyakorlati oktatása érdekében – jelentették be a képzőhelyek vezetőivel közösen tartott átadó ünnepségen.
Idén 1,9 százalékkal nőtt Európában az egy főre jutó vásárlóerő értéke a 2016-ban mérthez képest. A vizsgált 42 országban változatlanul jelentős különbségek láthatók az elméletileg elkölthető jövedelem mértékét illetően: a legmagasabb az átlagos vásárlóerő Liechtensteinben, Svájcban és Izlandon, míg Európa legkevésbé tehetős lakosai Fehéroroszorszá
A vártnál nagyobb mértékben, hat hónapja a leggyorsabb ütemben nőtt októberben az Egyesült Államok ipari termelése a Federal Reserve csütörtöki jelentése szerint.
A dublini szabályok módosításáról rendezett szavazás eredménye megmutatta, mekkora befolyása van Soros Györgynek és hálózatának a brüsszeli döntéshozatalra és az Európai Parlamentre – hangsúlyozta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtök délután Budapesten.
Magyarország legnagyobb előnye a magyar emberek felkészültsége és szaktudása, ezért fontos, hogy az itt beruházók ne csak profitot akarjanak előállítani, hanem a legértékesebb „vagyontárgyunkba”, a munkások tudásába és képzésébe is befektessenek – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Kecskeméten, az indiai tulajdonú Samvardhana Motherson
Képzési központot nyitott az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. csütörtökön Debrecenben, a duális szak- és felsőoktatási képzésben részt vevő, leendő villanyszerelők, illetve villamosmérnökök minőségi gyakorlati oktatása érdekében - jelentették be a képzőhelyek vezetőivel közösen tartott átadó ünnepségen.
Már 15 ember ellen tett feljelentést Nora Mörk. A világklasszis norvég kézilabdázó privát fényképeit a telefonjáról lopták el, most önkéntes segítőkkel vadászik a fotók illegális terjesztőire.
Képzési központot nyitott az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. csütörtökön Debrecenben, a duális szak- és felsőoktatási képzésben részt vevő, leendő villanyszerelők, illetve villamosmérnökök minőségi gyakorlati oktatása érdekében - jelentették be a képzőhelyek vezetőivel közösen tartott átadó ünnepségen.
Magyarország legnagyobb előnye a magyar emberek felkészültsége és szaktudása, ezért fontos, hogy az itt beruházók ne csak profitot akarjanak előállítani, hanem a legértékesebb „vagyontárgyunkba” a munkások tudásába és képzésébe is befektessenek – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Kecskeméten, az indiai tulajdonú Samvardhana Motherson G